A Belavia, Fehérorszország nemzeti légitársasága a növekvő utazási kereslet miatt idén nyáron tervezi elindítani első járatát a szerb fővárosba, Belgrádba – értesült az Exyuaviation blog.

A hír a magyar utazóközönség számára azért lehet érdekes, mivel a repülőgépek a tervek szerint Budapesten is leszállnak, ezáltal további kettő desztinációval bővítve a Ferihegyről közvetlenül elérhető városok számát.

A légitársaság már a repülési jogokról is megegyezett, valamint az előzetes információk szerint a Budapest – Belgrád szektorra is árusítana jegyeket, azonban ez a lehetőség egyelőre nincs megerősítve hivatalos szerv által.

Az útvonal 2012. február 3-ig a Malév egyik legforgalmasabb járata volt, elsősorban a sok átszálló utas miatt, akik Belgrádból indulva, Budapesten keresztűl juthattak el célállomásukra, az akkor még létező hosszútávú járatok, vagy éppen a sokkal szerteágazóbb középtávú útvonalhálózat által. A magyar nemzeti légitársaság csődje miatt a két főváros között azonban megszűnt a légi összeköttetés.

A Belavia először 2012. novemberében jelentkezett be belgrádi repülési jogokért a szerb közlekedési minisztériumnál, miután a két ország képviselői kétoldalú együttműködési szerződést írtak alá. A légitársaságnak egyébként nem ez volt az első próbálkozása, hogy Szerbiába repüljön. Pár éve télen szeretett volna charterjáratokat üzemeltetni Niš városába, azonban a fuvarozó cég nem tudott megállapodni a várost körülvevő szállodákkal, így a terveket elvetették.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Belgrádba már több volt szovjet tagállam üzemeltetett járatokat, úgymint az airBaltic, valamint az üzbég Uzbekistan Airlines is, amely New York-i járatát üzemeltette a szerb fővároson keresztül.

Annak ellenére, hogy a fehérorosz, és szerb főváros között nem lehet nagyobb utasforgalomra számítani, a Belavia a kiterjedt oroszországi útvonalhálózatával az átszálló utasok számára rendkívül vonzó lehet. A légitársaság flottájában megtalálhatóak az olyan kisebb típusok is, mint az Embraer 175-ös, vagy a Canadair CRJ-200-asok.

A Budapest – Belgrád közötti útvonal azonban lehet, hogy ezen gépek kapacitásánál nagyobb forgalmat fog generálni, azonban amíg a légitársaság nem kapja meg biztosan a jegyárusítási jogokat, a légitársaság egyelőre nem tudja, hogy milyen típussal kívánja repülni a járatot.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!