Címke: Air China
Ritkítja budapesti járatait az Air China februárban és márciusban
Nem függeszti fel, de ritkábban közlekedteti Peking és Budapest közötti járatait az Air China.
Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast Ferihegyen
A repülőtéren a protokollnak megfelelően azonnal megkezdték a fertőtlenítést, mind a gépen, mind azokban a helyiségekben, ahol áthaladt vagy tartózkodott az utas.
A közvetlen sanghaji járatot is törölte a Shanghai Airlines
A hsziani és csengtui megállóval közlekedő járatai után a közvetlen sanghaji összeköttetését is felfüggeszti a Shanghai Airlines a koronavírus miatt, Budapestről Kína már csak az Air China pekingi járatával érhető el.
Összesen 105 darab ARJ21-est rendelt három kínai légitársaság
Az Air China, a China Southern Airlines és a China Eastern Airlines egyaránt 35-35 példányt rendelt meg a kínai regionális típusból.
Nem állapított meg okot a kínai hatóság az Air China A330-tűz ügyében
A tűz keletkezési okának megállapítása nélkül zárult a kínai légiközlekedési hatóság előzetes vizsgálata, amelyet a héten a pekingi repülőtéren kigyulladt Airbus A330-as ügyében indítottak.
Kigyulladt és kiégett az Air China egyik Airbus A330-as gépe a pekingi repülőtéren
Kigyulladt és kiégett az Air China egyik Airbus A330-as gépe a pekingi repülőtéren, a balesetben senki nem sérült meg.
Három nagy kínai légitársaság kompenzációt követel a Boeingtől
Másokhoz hasonlóan a három legnagyobb kínai légitársaság kompenzációt követel a Boeingtől a 737 MAX-ek kiesése miatt, ám a lépésnek vélhetően köze van a két ország közötti kereskedelmi háborúhoz is.
Öt légitársaság, amely remek stopover lehetőséget kínál
Új országot felfedezni jó, egyszerre többet pedig még jobb: még öt légitársaság amely különleges stopover ajánlatokat kínál utasainak.
Itt a pekingi új óriásreptérre költözés menetrendje
Ősszel nyílik meg a Daxing International Airport a kínai fővárosban, és már nagyjából körvonalazódott, mely légitársaságok költöznek át az új légikikötőbe, ahol az ország legnagyobbja, a kantoni központú China Southern jelentős bázist alakít majd ki.
Mérföldkőhöz érkezett az Airbus kínai gyártósora
Mérföldkőhöz érkezett az Airbus tiencsini gyártósora: az európai gyártó végzett a négyszázadik itteni repülőgép összeszerelésével.
Átadták az első, Kínában befejezett Boeing 737-est
Az amerikai gyártó új átadóközpontjának első példánya egy MAX 8-as, amelyet az Air China kapott meg.
Szemet vetett a Hainanra az Air China
Dúl a háború Kínában a magán- és állami szféra között, az Air China ugyanis hírek szerint többször is tárgyalt egyik versenytársa, a magánkézben lévő HNA-csoport felvásárlásáról.
Átvette A350-esét az első kínai üzemeltető
A Rolls-Royce Trent XWB hajtóművekkel felszerelt repülőgépen háromosztályos elrendezésben 312 utas repülhet.
Júliustól veszik át az A350-eseket a kínai légitársaságok
Július közepétől érkezhetnek és állhatnak forgalomba az A350-esek Kínában, ha a hatóságok is végre kiadják a forgalomba állításukhoz szükséges engedélyt.
Trump árháborúja a kínai légitársaságokat is kikezdi
Nem elég, hogy az olajárak miatt egyre nehezebb a légitársaságok helyzete, a Trump által hirdetett kínai árháború még tovább súlyosbítja a kínai légitársaságok helyzetét.
Gatwicket választotta az Air China új londoni járatához
Júliustól ismét közvetlen járat közlekedik majd Csengtu és London között.
Töltőtollal próbálta meg eltéríteni a repülőgépet – nem sikerült
Az utas egy töltőtoll hegyét a nő nyakához szegezve fenyegette a repülőgép személyzetét.
Hatalmas gépátvételi hullám kezdődött Kínában
A China Southern és az Air China légitársasági csoportok 2020-ig összesen csaknem négyszáznyolcvan Airbus- és Boeing-gépet vesznek át, miközben megszabadulnak sok régi példánytól is.
Átadta a nyolcezredik legyártott keskenytörzsű gépét az Airbus
Az európai repülőgépgyártó átadta a nyolcezredik keskenytörzsű repülőgépét, amely azonban a közelmúltban felmerült hajtómű-problémában érintett.
Felpörögnek a 737 MAX 8 átadások, átvette elsőt az Air Canada
Megkezdődött a kanadai légitársaság flottájának felfrissítése, átvették az első Boeing 737 MAX 8-ast, amelyekkel az A320-asokat váltják le.
Kivonta A340-300-asait flottájából a Finnair és az Air China
Végső búcsút vett Airbus A340-300-asaitól a Finnair és az Air China, a Lufthansa pedig megkezdte az A340-600-asainak nyugdíjazását.
Kapacitást növel az Air China budapesti járatán
A 2017-es nyári menetrendben az Air China több férőhelyes Airbus A330-200-as repülőgépei teljesítik a Peking - Minszk - Budapest - Peking járatokat.
Kormánybiztos: Közvetlen Air China járat, újabb kínai útvonalak
A Peking-Budapest járat közvetlenné tételéről és más kínai óriásvárosokból érkező járatok nyitásáról tárgyalt Kínában a turizmusért felelős kormánybiztos.
Szorosabbra fűzi kapcsolatát a Lufthansa és az Air China
A Lufthansa Csoport és az Air China széles körű partnermegállapodást kötött vegyesvállalat létrehozásáról Pekingben.
Bevásárolná magát a lengyel nemzeti légitársaságba az Air China
A kínai állami légicég, az Air China megvenné a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT mintegy 49 százalékát, amely mintegy százmillió eurós beruházást jelent.

































