Címlap Címkék Airbus A320

Címke: Airbus A320

Végleg bevonták a kuvaiti diszkont Wataniya Airways engedélyeit

Biztonsági okokra hivatkozva vonták be a cég engedélyét, a szóvivőjük szerint valakinek nem tetszett a cég gyors sikere.

Airbus-szimulátort adtak át a csepeli műszaki szakgimnáziumban

Airbus A320 repülőgép-szimulátort, valamint plug-in hibrid és villamos meghajtású járművek tanulmányozását segítő oktatólabort adtak át pénteken Budapesten a csepeli Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziumban.

Orosz repülőgépeket vásárolna a Syrian Air

Mivel a nemzetközi szankciók miatt nem juthat az Airbus vagy a Boeing gyártmányaihoz, az Irkut MSz-21-es iránt érdeklődik a szíriai állami légitársaság vezetője.

Boeing 737-esekre áll vissza a Czech Airlines

Elbúcsúznak a megmaradt A319-esek, a tulajdonos Travel Service egyik Boeing 737-ese már meg is kapta a cseh nemzeti légitársaság arculatát.

Jövőre indul a kazah low-cost légitársaság, a Fly Arystan

Az Air Astana bejelentette, hogy 2019 első felében megkezdi működését a diszkont leánycége: a Fly Arystan eleinte belföldön repül majd, később pedig kilép a nemzetközi porondra is.

Megkezdi közepes hatótávolságú flottájának frissítését a Finnair

Megkezdi a közepes hatótávolságú, európai útvonalakon használt Airbus A320-as családba tartozó gépeinek cseréjét a Finnair, 2020-ban érkezhetnek az első új gépek.
video

Bokorba gurult a LATAM A320-asa

A hátratolást végző sofőr elfelejtett szólni a vontató leakasztásáról, a gép nem volt befékezve, így hátragurult a mögötte lévő növényzetbe.

NTSB: pilótahiba okozta az Air Canada A320-asának San Francisco-i incidensét

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (NTSB) nyomozása szerint pilótahiba okozta az Air Canada San Francisco-i incidensét és hatékonyabb tájékoztatást írt elő.

Még egy évig eltarthat az A320neo körüli zavar

A hajtóművek miatti, az üzemeltetőknek átadást hátráltató problémák az Airbus szerint csak jövő ilyenkorra rendeződhetnek, az idén ezért a tervezettnél több régi hajtóműves A320ceót szerelnek össze.

Túl sok lízingdíjat fizet az Alitalia a bérelt gépeiért

Az olasz nemzeti légitársaság csődbiztosainak adatai alapján a flotta jó pár éves gépeiért átlagosan egy gyári újnak megfelelő összeget költenek, ezért újratárgyalnák a szerződéseket.

Szalonikiből is repül Ferihegyre az ünnepi időszakban az Aegean Airlines

A légitársaság repülőjegy foglalási rendszerekben közzétett menetrendje szerint a járatok 2018. december 23. és 2019. január 6. között a csütörtök és vasárnap közlekednek.

Kilenc hónap alatt hetvenhét gépet vett át az Eurowings

Az Air Berlin egykori flottájának több mint felét rekordidő alatt kebelezte be a Lufthansa-csoport, de a csődbe ment berlini központú légitársaság 144 gépes flottájának egykori gépeivel szinte a világ minden részén találkozhatunk egy-egy példánnyal, köztük két A319-essel Magyarországon is.
video

Összeakasztották a bajszukat, pontosabban a szárnyvégeiket

A United 645-ös járatát teljesítő Airbust a C30-as állóhelyről tolták ki, eközben ütközött az A320-as szárnyvége a  C28-as állóhelyen kiszolgálás alatt álló, szintén a United flottájához tartozó Boeing 737-es wingletjének.

Újabb 19 gépét állítja le az Air India

Újabb 19 gépét állítja le alkatrészhiány miatt az Air India, lassan a flotta negyede repképtelenné válik.
video

28 év alatt ezer láb felett. Portréfilm Pajor Dávidról

Portréfilm egy fiatal pilótáról, akinek 28 évesen vált valóra élete álma. Nézd meg Pajor Dávid útját a Wizz Air Airbus A321-es repülőgépének "jobb egy" üléséig.

Privatizálnák az Air Moldovát

Hatalmas adósságállománya miatt alacsony áron kínálja eladásra az Air Moldovát a moldáv vagyonkezelő.

Ryanair: 150 milliós veszteséget termelhet a Laudamotion az első évben

Szövetségese szerint a Laudamotion idén 150 millió eurós veszteséget hozhat össze, 50 millióval többet, mint amit korábban becsültek.

Szófiában nyitott karbantartó bázist a Wizz Air

Az új karbantartó központ a légitársaság negyedik ilyen létesítménye Európában és az első WIZZ-hangár a Balkánon.
video

Megőrült egy utas a Spirit járatán

Ordítozott és rohangált az amerikai Spirit Airlines Airbus A320-asának fedélzetén egy nő utas, mert nem értett egyet azzal, hogy a járat megszakította útját egy másik utas rosszulléte miatt. A nem mindennapi performanszról videó is készült.

Háromszázra nőtt az Easyjet repülőgépeinek száma

Az új Berlin-Köln járaton debütált az a néhai Air Berlin-A320-as az Easyjet színeiben, amellyel háromszázra növekedett a brit diszkont repülőgépeinek száma.

A franciák elszúrták, az Airbus megpróbálja helyrehozni a kínai kapcsolatokat

Francia diplomaták rendesen beletenyereltek az Airbus egyik kínai üzletébe, amiből diplomáciai bonyodalom lett, a toulouse-i cég most megpróbálja megmenteni 180 gépes rendelését.

Három arab légitársaság indított járatot Bécsbe

Három közel-keleti légitársaság is fontos útvonalakat nyit meg az osztrák fővárosból, az egyiken mindjárt két cég is versenybe száll.

A Lufthansa Cityline-hoz is kerülehetnek CSeries-ek

A Swiss után a Lufthansa-csoport másik leányvállalata, a regionális jártokat teljesítő Lufthansa Cityline is vásárolhat a Bombardier CSeries-ekből Carsten Spohr vezérigazgató szerint.

Százgépesre bővült a Wizz Air flottája

Immár száz Wizz Air repülőgép szeli Európa egét, a cég bővülésének következő fejezete 2019-től kezdődik, amikor megérkezik a flottába az első A321neo.

Átvette első USA-ban gyártott Airbusát az Allegiant

Teljes egészében Airbus-flottára tér át 2018 év végéig és kivonja a még szolgálatban lévő 29 darab McDonnell Douglas MD-83 és MD-88-as repülőgépét a Las Vegas-i Allegiant.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Planning Officer

Skyways Technics

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Áramlásszervező

HungaroControl Zrt.

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.
Hirdetés
Translate »