Címke: Airbus A321
Felszállás közben kigyulladt egy A321-es futóműve
Az egyiptomi Nile Air Airbus A321-200-asának futóműve a szaúd-arábiai Dammám repülőterén, nekifutás közben gyulladt ki, a személyzet megszakította a felszállást és vészkiürítést rendelt el.
Újabb két járaton okozott sérüléseket turbulencia
A Qatar Airways Dreamlinerén 6 utas és a személyzet 6 tagja sérült meg, a Turkish Airlines járatán pedig egy légiutas-kísérő csigolyatörést szenvedett.
Repedést találtak a Lufthansa két áruszállítóvá alakított A321-esén
Az átépítés miatt megerősített farokrészben jelentkezett egyetlen kis repedés, emiatt a négyből két példányt ideiglenesen leállított a cég, az utasszállító változatokat nem érinti a gond.
Utasokkal a fedélzetén felbillent egy A321-es New Yorkban
A JFK-re érkezett Jetblue Airbus A321-es súlypontja a kirakodás és az utasok kiszállása közben olyan mértékben megváltozott, hogy a farokrészére billent.
Forgalomba állt az Air Canada első felújított fedélzetű A321-ese
Újratervezett belső térrel és ülésekkel, nagyobb fej feletti tárolókkal, új szórakoztató rendszerrel és a keskenytözsűek között elsőként külső kamerákkal szerelik fel az Air Canada Airbus A320-asait és A321-eseit
Jelentős repülőgép-beszerzésről állapodott meg az Easyjet
Az Airbusszal kötött feltételes egyezség szerint az Easyjet 56 A320neót és 101 A321neót rendel, 100 példányra pedig opciót köt le, valamint 35 A320neóra szóló meglévő szerződését A321neókra konvertálja.
Kicsúszott a futópályáról a LATAM egyik A321-ese
A leszállást követő fékezés során a zivataros időjárásban megcsúszott és letért a futópályáról a LATAM légitársaság Airbus A321-ese egy brazil repülőtéren.
Klasszikus A321-esekre cseréli neóit a Wizz Air Abu Dhabi
A Wizz Air emírségekbeli leánycége régebbi Airbus A321-esekre cseréli A321neo gépeinek többségét, mert a sivatagi környezetben az új generációs Pratt & Whitney hajtóműveknél tartóssági problémák tapasztalhatók.
Kinyílt egy repülőgép vészkijárata repülés közben
Többen megsérültek, miután egy Airbus A321-200-as egyik vészkijárata repülés közben kinyílt Dél-Koreában, az egyik utast gyanúsítják.
További A330-asokkal és A321-esekkel bővítené flottáját az Air Serbia
Egy harmadik és negyedik szélestörzsű, valamint két keskenytörzsű Airbus beszerzésén dolgozik a szerb nemzeti légitársaság.
Harminc éve repül az Airbus A321-es
Ma három évtizede, 1993. március 11-én emelkedett először a levegőbe az Airbus A321-es, amely kis példányszámban gyártott variánsból az európai gyártó legsikeresebbje lett.
Egy időre eltűnik az égről a hatvanas évekbeli Lufthansa-festés
Átadja diszkont leánycégének az 1960-as évekbeli színekbe öltöztetett A321-esét a Lufthansa, de ígéretük szerint egy másik keskenytörzsű hamarosan megkapja a népszerű arculatot.
További hat áruszállítóvá alakított A321-est szerez be a Qantas
Folytatja cargo-flottája megújítását az ausztrál légitársaság, újabb 6 darab A321 P2F-et állít forgalomba a Boeing 737-esek leváltására.
Pilótahiba okozta egy American A321-es szárnyának sérülését
Az oldalszeles felszállás során az oldalkormány túlzott mértékű kitérítése miatt közel 100 méteren végigszántotta a futópályát a bal oldali szárnyvég.
A bioüzemanyagokat hirdeti a legújabb Turkish-logojet
Egyik Airbus A321-esének törzsén helyezett el hatalmas zöld mintát a Turkish Airlines, ezzel kívánja felhívni a figyelmet fenntarthatósági törekvéseire és az alternatív üzemanyagok használatára.
Teljesítette első járatát a Lufthansa Cargo átalakított A321-es áruszállítója
A Lufthansa-csoport Airbus A321P2F repülőgépe Frankfurtból Dublinon át Manchesterbe repült, a cég két példányt állít forgalomba a típusváltozatból.
Megérkezett a Lufthansa Cargo első áruszállítóvá alakított Airbus A321-ese
A minap Németországba repülték a Lufthansa-csoport első Airbus A321P2F repülőgépét, az utasszállítóból áruszállítóvá alakított keskenytörzsű típusból két példányt állít forgalomba a cég.
Óriási megrendelést adott Airbus-gépekre a Wizz tulajdonosa
A dubaji légiszalonon 255 A321neóra kötött szerződést az Indigo Partners, ebből a magyar hátterű fapados 75 sztenderd változatú mellett 27 nagy hatótávút is kap.
Két áruszállító Airbus A321-est állít forgalomba a Lufthansa Cargo
Két Airbus A321-esét alakíttatja át áruszállítóvá a Lufthansa-csoport, a repülőgépek Európán belüli útvonalakon közlekednek majd.
Új-Zélandon már az üzleti utazás is közel van a járvány előtti szinthez
A szigetország belföldi járatain megközelítette az üzleti céllal utazók száma a 2019-es szintet, az Air New Zealand ezért nagyobb gépeket állít forgalomba.
Palermóban nyit bázist és olasz belföldi járatokat indít a Wizz Air
A fapados légitársaság 2021 júniusától két Airbus A321 típusú repülőgépet állít szolgálatba a szicíliai város repülőterén.
Nagy géprendelésre készül a Saudia
Az Airbustól és a Boeingtől is szeretne új repülőgépeket rendelni Szaúd-Arábia nemzeti légitársasága, a pénzügyi előkészületeket már megtették.
Új szárnyakkal fejlesztheti az A320neo-családot az Airbus
Folyamatosan emelné az összeszerelési rátát az Airbus az A320-as típuscsaládnál, amely emellett hírek szerint kompozit szárnyakat és nagyobb befogadóképességet is kaphat néhány év múlva.
Cardiff repterén nyit bázist a Wizz Air brit leánycége
A fapados légitársaság egy Airbus A321-es repülőgépet állomásoztat majd Wales fővárosában, és kilenc új szabadidős útvonalon indít járatokat.
Szigorít a letárolás utáni műszaki átvizsgáláson a Wizz Air UK
A fapados légitársaság brit leánycége az esetleg eltömődő Pitot-csövek miatt alaposabb átvizsgálást vezet be letárolt repülőgépeinek újbóli szolgálatba állításánál.