Címlap Címkék Boeing

Címke: Boeing

A Boeing amerikai repülőgépgyártóval kapcsolatos híreink

Airbus vs Boeing – Nagy a kontraszt a két gyártó között

Gigamegrendelésről is szólt az Airbus októbere, míg ellenfele, a Boeing kevesebb megrendelt géppel zárta az év tizedik hónapját, mint a kilencediket.

Több kérdőjel van még az IAG jövőbeni flottája körül

Egyelőre sok a kérdőjel az International Airlines Group (IAG) jövőbeni flottájával kapcsolatban, és ezek számát a 737 MAX megrendelés sem csökkentette.

Fiatalabb Boeing 737 NG példányokon is találtak repedéseket

Az amerikai légügyi hivatal direktívájában meghatározott repülési ciklusszámnál kevesebbet teljesített Boeing 737 NG példányokon is találtak repedéseket a Lion Airnél, a Ryanairnél pedig legalább három példány lehet érintett.

Jövő márciusig nem számít a Boeing 737 MAX-ra a két nagy üzemeltető

Közel egy évesre nyúlhat a típusváltozat repülési tilalma: a két legnagyobb amerikai üzemeltető 2020 márciusáig törölte menetrendjéből a velük teljesített járatokat, mivel a hatóságok további változtatásokat kértek a MAX módosított repülésirányító szoftverének dokumentációjában.

Megsérült szállításakor a Boeing 777X prototípusának hajtóműve

Az új generációs szélestörzsű változat hajtóművei javítás után visszatértek a Boeing-gyárba, az egyik megsérült a fuvar közben, ám gyorsan helyrehozták. Eközben a Lufthansa már csak opcióként számít a kért példányok egy részére. A program nagyjából egy éves csúszásban van.

Egy munkás szerint több 787-esbe is hibás alkatrészek kerülhettek Charlestonban

A Boeing egyik volt charlestoni dolgozója azzal vádolja a gyártót, hogy a 787 Dreamlinerek negyedébe nem működő vészhelyzeti oxigénellátó rendszert telepítettek, és amikor szóvá tette, senki nem foglalkozott az üggyel. A gyártó tagad, állítása szerint a hibát kiküszöbölték.

Eddig a MAX-ok hiánya volt a baj, most a géptöbblet miatt aggódnak

Egyes elemzők attól tartanak, hogy a Boeing 737 MAX-ok újbóli engedélyezése után káros többlet jön létre a repülőgéppiacon.

Három százalékkal kisebb forgalomra számít a Ryanair a késő MAX-ok miatt

Mintegy három százalékos forgalomcsökkenésre számít a Ryanair a 2021-es pénzügyi évben az eredeti tervekhez képest a késve érkező Boeing 737 MAX-ok miatt. A társaság az idei első félévben nagyobb bevételből is ugyanakkora eredményt ért el, mint tavaly.

Futóműaknás potyautast kaptak el Tajvanon

Újabb potyautas akadt a hatóságok horgára, de ezúttal élve. A férfi Tajvanról próbált meg egy Boeing 737-es potyautasaként elutazni, de még időben észrevették.

Felével csökkent a szélestörzsű gépekre adott megrendelések száma

Kimutatások szerint az idei évben eddig 56 százalékkal kevesebb szélestörzsű gépet adott az Airbus és a Boeing, a globális gazdaság lassulása pedig semmi jót nem jósol egyik gyártónak sem.

Eladta alkatrészgyárát a Bombardier

Egyre zsugorodik a Bombardier kereskedelmi repülőgépekkel foglalkozó portfoliója, a társaság legutóbb a szárnyakat és szárnyalkatrészeket gyártó vállalatát adta el egy amerikai cégnek.

Repülő autó fejlesztésén dolgozik a Boeing és a Porsche

Együttműködik az amerikai repülőgépgyártó és a német autógyár egy prémium városi légiforgalmi jármű fejlesztéséről.

Boeing: Hibáztunk a 737 MAX fejlesztésekor

A Boeing vezérigazgatója először ismerte el, hogy hibáztak a 737 MAX tervezése során és bocsánatot kért. Dennis Muilenburg az Egyesült Államok szenátusa előtt a Lion Air katasztrófa egy éves évfordulóján felel a kérdésekre, az ülésre szánt írásos tanúvallomásában vállalva a felelősséget.

Együttműködik a Virgin Galatic és a Boeing az űrversenyben

Stratégiai partnerségre lép a Boeing a Virgin Galactic kereskedelmi űrrepülési céggel, hogy közösen lendítsék fel az űrturizmust a következő években.

Eurocontrol: a 737 MAX hiánya az európai forgalom bővülésére is rányomta a bélyegét

Az Eurocontrol adatai szerint a Boeing 737 MAX földre parancsolása az európai forgalom bővülésére is rányomta a bélyegét, legalább napi 50-60 járatot mondtak le a légitársaságok, amelyeket ezzel a típussal üzemeltettek volna. A pótlás pedig nehézkesen megoldható.

Lion Air-katasztrófa: a Boeing, a pilóták és a karbantartók is hibáztak

A katasztrófáról kiadott végleges jelentés szerint a Boeing az amerikai hatóságok megfelelő felügyelete nélkül járt el, és elmulasztotta a repülésirányító szoftverben rejlő kockázatok felfedezését, de a katasztrófához hozzájárult a járat pilótáinak nem megfelelő felkészültsége és a légitársaság karbantartóinak hibája is.

Az FAA-nek vissza kell állítani a repülőgépek engedélyeztetésébe vetett bizalmat

Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma szerint a Szövetségi Légügyi Hatóságnak (FAA) vissza kell szereznie a repülőgépek engedélyeztetésével kapcsolatban az emberek bizalmát.

Alig látható méretűre zsugorodott a Boeing nyeresége

Alig látható méretűre zsugorodott a Boeing adózott eredménye, a cég közlése szerint 2020 végétől havi 14-ről 12-re csökkentik a 787-esek gyártási rátáját, az első 777X átadása pedig tényleg 2021-re csúszik.

Legkorábban januárban állhat újra forgalomba a 737 MAX Európában

Csak néhány hét különbség lehet 737 MAX típus amerikai és európai visszatérése között, FAA november végén, az EASA december közepén hajtja végre a hatósági berepülést a típuson. A kiszivárgott belső üzenetváltások nem hátráltatják a folyamatot. Fejcsere a kereskedelmi gépek üzletág élén.

Kiderültek az egykori Boeing-tesztpilóta kritikái a 737 MAX-ról

Az amerikai gyártó akkori fő tesztpilótája 2016-ban, a forgalomba állítás előtt fékezhetetlennek értékelte az átesésvédelmi rendszert, és utalt arra, hogy az MCAS magyarázatát felsőbb nyomásra ki kellett venni a dokumentumokból – derül ki hivatalos nyilatkozatokból.

Konverziós programot indított a GECAS és az IAI a 777-300ER-re

Teherszállítóvá alakítási programot indított a General Electric liízingcége, a GECAS és az Israel Aerospace Industries (IAI) a Boeing 777-300ER-re, várakozásaik szerint száz fölötti darabszámot értékesíthetnek belőle 2030-ig.

Eladja öt gépét, hogy fizetni tudja hiteleit a Norwegian

Eladja öt darab Boeing 737-esét, hogy egy hitel kifizetése után fenn tudja tartani likviditását a Norwegian, a gépeket ráadásul utána nem lízingeli vissza.

Módosított, de nem ULR A350-1000-est ajánl az Airbus a Qantasnak

Némileg módosított, de nem ULR változatú A350-1000-essel pályázik az Airbus a Qantasnál, mivel a típusvariáns kisebb módosításokkal is képes lesz az ausztrál légitársaság elvárásait teljesíteni.

A Qantas megrendelésén is múlik a 777-8 forgalomba állásának időpontja

A Qantas megrendelésén is múlik, hogy mikor állhat kereskedelmi forgalomba a Boeing ultrahosszú jártokat teljesíteni képes új gépe, a 777-8-as.

Sullenberger kapitány szerint „halálcsapda” volt a Boeing 737 MAX rendszere

A Hudson folyóra kényszerleszállt világhírű kapitány miután szimulátoron többször megismételte a két 737 MAX-katasztrófához vezető utat, kijelentette: nem lehet a pilótákat hibáztatni, a típusváltozatot nem lett volna szabad forgalomba engedni ezzel az átesésvédelmi rendszerrel.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »