A Boeing bejelentette, hogy 2019. március 13-án mutatja be hivatalosan a Boeing 777X prototípusát Everettben.
A hosszabb törzsű Boeing 777-9X prototípusa ünnepélyes keretek között gördül majd ki az amerikai gyártó hangárjából az everetti üzemben.
Ezt követően megkezdődik (ha a gyári teszteket is tekintjük, folytatódik) a repülőgép földi tesztelése és a felkészülés az első felszállásra.
A Boeing jól halad a tesztprogramban részt vevő összes prototípus gyártásával, sőt a hírek szerint már olyan példányok összeszerelése is megkezdődött, amelyek az első üzemeltetőkhöz, például az Emirateshez és a Lufthansához kerülnek majd.
A Boeing a prototípus szűzrepülését a következő hónapokra tervezi, amellyel kezdetét veszi a tesztelési program és a típus kereskedelmi forgalomba állításához szükséges engedélyek megszerzése.
Az első példány a tervek szerint 2020-ban kerülhet az első üzemeltetőhöz.
A Boeing 777X típuscsalád legnagyobb újdonságait – egyebek mellett – a legújabb generációs GE Aviation GE9X hajtóművek, valamint a 777-300ER-nél 7 méterrel nagyobb szárnyfesztávolság és a teljes mértékben kompozit anyagokból készült, felhajtható végű szárnyak adják. Ezekről és a típus többi újdonságáról korábbi cikkeinkben írtunk részletesen.
A prototípus hossza 77 méter, a 777-9X az amerikai gyártó eddig gyártott leghosszabb törzsű utasszállító gépe lesz (a négyhajtóműves Boeing 747-8 törzse 76,3 méter hosszú).
A repülőgép szárnyfesztávolsága a kinyitott állapotban 72 méter, de azokat felhajtva a 777-300ER típussal azonos.
A repülőgép a GE9X típusú, új generációs hajtóműveknek, a negyedik generációs, fejlett aerodinamikai tervezésű, teljesen kompozit szárnyaknak, és az alkalmazott egyéb csúcstechnológiáknak köszönhetően 12 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyaszt, és az üzemeltetési költségei 10%-kal alacsonyabbak a konkurencia modelljeinél.
A 777X első változata a 777-9 lesz, amely 400-425 utas szállítására lesz képes a gyártó sztenderd fedélzeti konfigurációja szerint, hatótávolsága pedig 14 075 km lesz.
Our very first #777X flight test airplane will officially debut to the world on March 13th! Stay tuned to learn how you can watch it live. Check out the journey so far here: https://t.co/7twGuVZU1i pic.twitter.com/MyUnA1Thcd
— Boeing Airplanes (@BoeingAirplanes) March 4, 2019
A Boeing élő közvetítést is közzétett a még február végén a festőhangárból, ahol a prototípus festését kezdték meg:
We are #live! Join us inside a #Boeing paint facility and hear what’s next for the #777X test airplane. https://t.co/rqsmsDWuxi
— Boeing Airplanes (@BoeingAirplanes) February 27, 2019