Airbus vs Boeing: nagyobb eladás Amerikában, több átadás Európában
Lassan a végéhez közeledik az Airbus és a Boeing idei csatározása a legtöbb eladott, illetve átadott gép versenyében. Novembert döntetlenre hozták.
Csökkent a balhés utasok száma, de a baleseteké növekedett
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 11 százalékkal csökkent a balhés utasok száma 2017-ben a megelőző évhez képest, a baleseti statisztika pedig az idén rosszabb, mint tavaly.
Átvette első Boeing 787-9-esét a Royal Air Maroc
Megérkezett Casablancába a marokkói nemzeti légitársaság első hosszabb törzsű Dreamlinere, különleges festésben, ezt még az idén követi az első 737 MAX is.
Kigördült a festőhangárból az ANA első A380-asa
Ünnepélyesen bemutatták az Airbus hamburgi gyárában az All Nippon Airways első kétszintes óriásgépét, amelyen különleges teknősminta látható.
Négy A330-900neót rendelt a libanoni MEA
A légitársaság átfogó flottamegújítási programja részeként rendelte meg az új generációs Airbus-szélestörzsűeket, és még két példányra opciós szerződést is kötött.
Átlépte a 16 milliót a prágai repülőtér idei utasforgalma
Az üzemeltető várakozásai szerint a prágai légikikötő 2018-as éves utasszáma eléri majd a 16,8 milliót, ezért számos bővítést hajt végre az üzemeltető a növekvő utasforgalom kezelése érdekében.
Háromnapos sztrájkot próbál elkerülni az Air New Zealand
Az új-zélandi cég teljes karbantartói állománya beszüntetné a munkát, ráadásul közvetlenül karácsony előtt.
Újabb World of Tanks-festésű repülőgép a Belaviánál
A fehérorosz légitársaság a népszerű internetes játék, a World of Tanks ihlette arculatba öltöztette az egyik Embraer E195-ös repülőgépét.
Tisztább, nagyobb kapacitású és felújított mosdókat ígér 2019-re a Budapest Airport
A jövő nyári csúcsidőszakban a már felújított és megduplázott kapacitású vizesblokkok fogadják az utasokat, emellett a terminál takarítását az ígéretek szerint magasabb színvonalon végzik majd el.
Átadta a századik USA-ban gyártott repülőgépét az Airbus
Az európai repülőgépgyártó Alabama államban lévő összeszerelő üzeme az amerikai Frontier Airlinesnak adta át a századik USA-ban legyártott Airbust.
Csak idén összesen 26 évet késtek a gépek
Az idén október végéig a légi járatok összesített késése 14 millió perc volt, ez összeadva 26 évet tesz ki.
Csődvédelmet kért az Avianca brazil leányvállalata
Csődvédelmet kért az Avianca brazil leányvállalata, mert attól tart, a lízingcégek lefoglalják a gépeit, és így nem tudna tovább üzemelni.
IATA: visszafogott növekedés várható 2019-ben
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint visszafogott pénzügyi fejlődés jellemzi majd a 2019-es évet a légitársaságoknál, az árbevétel és a profit növekedésének üteme lassabb lesz, mint 2018-ban.
Panorama Lounge nyílt a frankfurti reptéren
A megszokott Lufthansa-dizájntól eltérő, tágas központi térrel és remek kilátással rendelkező üzleti várót nyitott a frankfurti repülőtér 1A termináljának schengeni zónájában a német légitársaság.
IATA: elkerülhetetlennek tűnnek a Brexit negatív gazdasági hatásai
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik a Brexit negatív gazdasági hatása, ez akár az Airbus gyártását is rosszul érintheti.
Mégis lát fantáziát a CRJ-típuscsaládban a Bombardier
A kanadai vállalat kereskedelmi repülőgépeket gyártó üzletága 2020-ra ismét profitot termelhet a cég szerint, és úgy vélik, hogy a CRJ-típuscsaládnak van még szerepe a piacon.
Megduplázza reptereinek számát Kína 2035-re
Kína 2035-re a világ legnagyobb légiközlekedési piacává válik, megelőzve az Egyesült Államokat.
EASA Part-66 Category-A Line maintenance mechanic
Aeroengineers International, s.r.o.
EASA B737/320F B1 or B1/B2 Licensed engineer
Aeroengineers International, s.r.o.
Non-certified mechanic
Aeroengineers International, s.r.o.
Különleges áruközpontot nyitott a bécsi repülőtér
A régiónkban egyedülálló, a gyógyszerszállítás igényeire szabott csarnokot adtak át az osztrák főváros légikikötőjében, ahol egyébként nemrég köszöntötték az idei 25 milliomodik utast.
Visszavonta a Kormányhivatal a ferihegyi parkolóház építési engedélyét
A Budapest Airport a Kormányhivatal döntésének megfelelően felfüggesztette a 2. Terminál melletti parkolóház építését. A reptérüzemeltető közlése szerint eljárási hiba - egy hiányzó szakhatósági jóváhagyás - miatt történt mindez.
Füst volt egy Airbus A320neo fedélzetén
Füst keletkezett az indiai IndiGo légitársaság egyik Airbus A320neójának kabinjában repülés közben, a gép kényszerleszállást hajtott végre, az utasok egy része vészcsúszdákon hagyta el a fedélzetet.
Végleg bevonták a kuvaiti diszkont Wataniya Airways engedélyeit
Biztonsági okokra hivatkozva vonták be a cég engedélyét, a szóvivőjük szerint valakinek nem tetszett a cég gyors sikere.
Valami készül a Tunisairnél…
A tunéziai légitársaság megalapításának 70. évfordulója alkalmából retró festésbe öltöztették a Tunisair TS-IOP lajstromjelű, Boeing 737-6H3 típusú repülőgépét.






























