Címlap Blog Oldal 874

Boeing 777 helyett Airbus A321-esek a kairói járatokon

Idén januárban típust váltott a British Airways a London Heathrow 1-es termináljáról Kairóba közlekedő menetrend szerinti járatain.

Kereskedelmi csalás miatt vizsgálat indult az Alitalia ellen

A román Carpatair pilótái és az olasz Alitalia légitársaság ellen is vizsgálatot indított az olasz ügyészség a február 2-án történt baleset tisztázására.

Új fapados céget indíthat a Flybe és a Ryanair

A brit fapados Flybe a Ryanairrel közösen létrehozza az új, Flybe Ireland légitársaságot.

Csökkent a pozsonyi repülőtér utasforgalma tavaly

Éves szinten 11 százalékkal esett vissza tavaly a pozsonyi Stefánik repülőtér (BTS) utasforgalma, ugyanakkor a teherforgalom hasonló arányban emelkedett.

Ismét megszakította útját a Turkish egy gépe Ferihegyen

A TC-JLT lajstromjelű Airbus A319-132-es típusú repülőgép egy utas rosszulléte miatt szállt le Ferihegyen.

Erős évkezdés az easyJetnél

Idén januárban 4%-kal többen utaztak easyJettel, mint az előző év azonos hónapjában.

Májusban hetekre leáll a péri reptér

A fejlesztés miatt hetekre leáll májusban a forgalom a péri repülőtéren

Fejlődik Varsó reptere, megérkezett az Emirates is

Komoly beruházások és fejlődés az állami kézben lévő varsói reptéren. Az Emirates járatindítás is jó jel.

Egyptair Express ERJ feliratok nélkül Ferihegyen

Érdekes festésű gép járt ma Ferihegyen az Egypt Air menetrend szerinti járatán.

Zöld utakon az easyJet

Az easyJet legújabb technológiája akár negyed tonnával is csökkenti a repülőgépek súlyát, emellett javítja az utastér levegőjét is.

Boeing 747-es géppel jön Budapestre az El Al

Április végétől keddi napokon Boeing 747-400 -as Jumbo géppel repüli az EL AL a Tel Aviv - Budapest - Tel Aviv útvonalat.

Képgaléria: MC-130P Combat Shadow Ferihegyen

Igazi különlegességet kínálunk a katonai gépek kedvelői számára, ezt a géptípust nagyon ritkán lehet csak látni, különösen nem ilyen közelről.

Elbontották a SkyCourt előtti ideiglenes bádogépületet

Sátrak helyett könnyűszerkezetes épület segíti majd a 2A-n a fapados beszállítást, a SkyCourt-ból csodálatos kilátás nyílik a reptér forgalmi előterére.

Bemutatta nyári menetrendi terveit az Austrian Airlines

Tovább erősíti a keletet nyugattal összekötő szerepét az osztrák légitársaság: járatbővítések és új desztinációk is várhatók az AUA nyári menetrendjében.

Repülni szeretne a Boeing a 787-essel

A Boeing megerősítette, hogy engedélyt kért az FAA-től, hogy repülés közben végezzen teszteléseket a Dreamlinerek akkumulátorain.

Malév retro: két éves lenne LQDönci

Ma két éve mutatta be a Malév a vállalat első retro festést viselő repülőgépét, a HA-LQD lajstromú Bombardier Q400-ast - AIRportal fotógaléria.

Az orosz flotta legnagyobb típusa: Aeroflot Boeing 777-300ER

Az orosz légitársaság legújabb zászlóshajója, az összesen 402 üléses, megnövelt hatótávú triplathetes február 2-án érkezett meg Moszkvába.

Hatalmas A350 XWB megrendelés az ALC-től

Az Air Lease Corporation (ALC) 25 darab a A350 XWB repülőgép vásárlásáról írt alá szerződést az Airbus-szal.

Törökországban épül a világ legnagyobb repülőtere

Az Isztambulban létesülő légikikötő évente 150 millió utas befogadására lesz alkalmas, és hat futópályája lesz.

Az Alitaliát hibáztatják a szombati balesetért

A szakszervezetek és az olasz politika is az Alitalia légitársaságot támadta a római repülőtéren szombaton történt baleset miatt.

Új festésben a Monarch A330-as gépe

A Monarch nagy múltú, brit charter légitársaság elsőként alkalmazta a cég új festését a flotta egyik szélestörzsű repülőgépén.

Boeing 787: A probléma fő forrása még rejtély

Az elmúlt hetek vizsgálatai még mindig nem hoztak eredményt, így továbbra is földön maradnak a Dreamlinerek.

Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a Hősök terén

Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján vasárnap Budapesten, a Hősök terén.

Malév megemlékezés a Hősök terén

Fotógaléria a Malév leállásának egy éves évfordulója alkalmából a Hősök terére rendezett megemlékezésről.

Szomorú évforduló: egy éve nincs Malév

Egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév - a Magyar Távirati Iroda összefoglalója.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-V, ME-EN-VI)

Budapest Airport Zrt.

Project Engineer

Budapest Airport Zrt.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-alkatrész szerelő C–R munkakör

FL Technics Wheels & Brakes Kft.

Műszaki ellenőr-IT

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »