A meglévőkön felül a Lufthansa, a Swiss és az Austrian Airlines további 150 rövid- és közepes hatótávú repülőgépén lesz elérhető az eddiginél nagyobb sávszélességű fedélzeti internet.
A közlés szerint az Airbus A220-asait és A320 családba tartozó (A319, A320ceo, A320neo, A320neo, A321ceo, A321neo) repülőgépeit szerelik fel a vezeték nélküli internetet biztosító megoldással.
A feladattal a Lufthansa-csoport a Viasat céget bízta meg, amelynek Inmarsat nevű leányvállalatával 2015 óta dolgozik együtt.
Az érintett példányokat az idei negyedik negyedévtől kezdődő mintegy két éves időszakban szerelik fel.
A Lufthansa már eddig is több mint 200 darab A320 családba tartozó repülőgépét szerelte fel internet-hozzáféréssel, amelyhez a Ka-sávú műholdas kapcsolatot használták.
A további 150 repülőgépen úgynevezett hibrid technológiát használ majd a légitársaság, ehhez S-sávú műhold biztosítja az egész Európára kiterjedő lefedettséget, míg a Deutsche Telekom kiegészítő földi elemei, a 4G LTE technológiával ellátott földi rádiótornyok segítségével biztosítják a nagyobb, szélessávú kapacitást.
A korábban alkalmazott technológiához képest sokkal kisebb és könnyebb antennáknak köszönhetően a rendszer össztömege kevesebb mint 60 kilogramm, így jelentősen csökken a gépek többlet üzemanyag-használata és szén-dioxid-kibocsátása.
Az utasok az internetelérés mellett, légitársaságtól függően, élőben követhetik a járatuk útvonalát, információt kaphatnak a csatlakozó járatokról, használhatják a chat-asszisztenst a szolgáltatással kapcsolatos kérdéseiknél, e-újságokat tölthetnek le, böngészhetnek a Worldshop kínálatában, vagy megtekinthetik a fedélzeti menüt.
A fedélzeti internet emellett sok esetben a személyzet munkáját is segíti, például az útvonalak repülés közbeni optimalizálásával csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás és az ezzel járó károsanyag-kibocsátás.
Amint korábban megírtuk, a légitársaság 2024. január közepétől ingyenessé tette az üzenetküldő appok használatát, a nagyobb igényeket kielégítő tarifacsomagok árát pedig megfelezte a rövid és közepes távú járatain. Az igénybe vételhez be kell jelentkezni a Lufthansa Fly Net szolgáltatásba, egy Miles & More tagsági kártya számával vagy a Lufthansa Travel ID-hoz használt email-címmel.