Címlap 2020

Éves cikkek: 2020

Adócsökkentéssel segítené a brit kormány a Flybe-t

Több mint százmillió font értékű adócsökkentéssel segítené a kormány a bajba jutott Flybe regionális légitársaságot, a felszabaduló forrást a cég átszervezésre is költheti.

Új útvonaldíj-elszámolási rendszert vezetett be a Eurocontrol

Január 1-től a ténylegesen lerepült útvonal szerint számolja az európai irányítás a légitársaságok által fizetendő díjat, nem pedig a beadott előzetes terv alapján.

Fordítóalkalmazást használnak a JFK 4-es terminálján is

Valós idejű fordítót kezdtek használni a New York-i Kennedy-reptér 4-es terminálján, ezzel 29 nyelven könnyíti meg a személyzetnek az utasokkal való kommunikációt.

A Cargo City-t is érintik egyes 200E járatok csütörtöktől

Az új logisztikai központhoz betérő autóbuszok is 200E jelzéssel közlekednek: a betérő járművek kijelzőjén a Cargo City feliratot is feltüntetik a Liszt Ferenc Airport 2 célállomás mellett.

Leállt az Ernest Airlines, a gépeket elvitték a lízingcégek

Az olasz diszkont légitársaság a hatóság által szabott határidő előtt két nappal hivatalosan felfüggesztette üzemelését, gépeit a lízingcégek visszavették.

Május végéig kell az Indigonak minden A320neója hajtóművét kicserélni

Január 31-e helyett május végéig kell az Indigónak az összes Airbus A320neo hajtóművét lecserélni, az indiai hatóságok újabb 4 hónap haladékot adtak a légitársaságnak.

Forgalomba állt a BelugaXL

Az újabb és nagyobb kapacitású szállítógép-típussal 30 százalékkal növeli a szállítási kapacitást az Airbus, ez az egyre inkább felpörgő gyártósorainak kiszolgálása miatt szükséges.

Jó utasforgalommal zárták 2019-et az európai légitársaságok

Az előző évinél nagyobb utasforgalommal zártak tavaly Európa legnagyobb légitársasági csoportjai, a várakozásoknak megfelelően a Ryanair fuvarozta a legtöbb utast.

Tovább csökkentheti a 787-esek gyártási rátáját a Boeing

A közeljövőben a Dreamlinerek gyártási rátájának további csökkentésére kényszerülhet a Boeing az Air Lease Corporation vezérigazgatója szerint, mert nincs elég új megrendelés.

Csődközeli helyzetben van a Flybe

Brit sajtóértesülések szerint anyagi teljesítőképessége határához érkezett a brit regionális légitársaság, amely az összeomlás szélére került, de a cég tagadja, hogy súlyos gondban lenne.

Újabb Airbus A320neo-megrendelését törli az Avianca

Az Avianca további 20 darabbal csökkenti az Airbus A320neo típuscsaládra szóló megrendelését, a megmaradó 88 példány átvételét 2024 utánra halasztja.

Több mint egymillió gép biztonságát garantálta a HungaroControl 2019-ben

Az állami vállalat nem csak a forgalomban, bevételben is rekordot döntött: éves árbevétele az előzetes adatok alapján 37 milliárd forint lesz.

Két Airbus A330 MRTT-t vesz Luxemburg

A miniállam az Airbus A330 MRTT többcélú szállítógép légiutántöltő változatát állítja hadrendbe, a két gép a több ország közösen üzemeltetett flottájának része lesz.

Sáskarajjal találkozott az Ethiopian Boeing 737-ese

Óriási sáskarajba repült bele az Ethiopian Airlines légitársaság Boeing 737-700-as gépe a leszállást megelőző végső megközelítés során az egyik etiópiai regionális repülőtéren.

Milliós bírságot kapott a Boeing és a Southwest is a hatóságtól

A Boeing 5,4 millió dolláros, a Southwest pedig közel 4 milliós bírságot kapott az FAA-től, az előbbi anyaghibás alkatrészekért, az utóbbi pontatlan terhelésszámításért.

Mérföldeket ajándékoz jótékonykodó törzsutasainak a United

A United Airlines is próbál segíteni az ausztrál tűzvész áldozatain, így törzsutasainak, akik pénzadománnyal járulnak hozzá a mentési akciókhoz, mérföldeket ajándékoz.

Januárban vegán menüt is kínál a járatain az Emirates

A növényi alapú ételek egyre növekvő népszerűségének köszönhetően az Emirates ilyen fogásokkal bővíti a fedélzeten választható kínálatát januárban.
video

James Bond tematikájú safety videóval rukkolt elő az Eva Air

James Bond stílusú, kreatív biztonsági videót mutatott be a tajvani Eva Air. 

EASA: Az európai légitársaságok kerüljék el Irán légterét

Az EASA semmilyen magasságon nem javasolja az európai légitársaságoknak az Irán feletti átrepülést határozatlan ideig – újraértékelték a biztonsági helyzetet.

Hatalmas leépítést jelentett be a 737-esek fő elemeinek gyártója

Mivel a Boeing felfüggesztette a 737-esek összeszerelését, a típus szerkezetének nagy részét gyártó Spirit Aero Systems wichitai központjából minden ötödik dolgozóját elbocsátja.

Beismerte Irán az ukrán 737-es lelövését

Az Ukraine International Airlines (UIA) Boeing 737-800-as repülőgépét a közlemény szerint tévedésből lőtték le egy föld-levegő rakétával. Bejelentették azt is, hogy a repülőgép adatrögzítőit Franciaországban olvassák ki.

Bejöttek a pletykák: Valóban 863 gépet adott át az Airbus tavaly

A korábban megszellőztetett adatok helyesnek bizonyultak, az európai gyártó 2019-ben 863 repülőgépet adott át 99 ügyfélnek.

Komoly károk keletkeztek az orosz Nordwind A321-es gépén

A kapitány jelentése szerint a repülőgép stabil műszeres megközelítést hajtott végre a repülőtér 36C futópályára, de a pálya küszöbe felett az A321-es szélnyírásba került.

Jövő kedden jelentős bénulás lehet az európai légtérben

Jelentős fennakadásokra, és járattörlésekre lehet számítani január 14-én az európai légtérben, miután a francia és olasz irányító szolgálatok ugyanarra a napra hirdettek sztrájkot.

Több Boeing-dolgozó is súlyos kritikával emlegette a 737 MAX-ot

A vállalati kultúrát, a vezetőséget, saját kikényszerített mulasztásaikat ostorozó üzeneteket váltottak a 737 MAX-ról a Boeing dolgozói, akik szerint az új generációs típusváltozat "borzasztóan szegényes" tervezésű lett.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Jogosított repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Alkatrészjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szállítmányozási ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Jogosított repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Helikopter szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-G)

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép felületkarbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1/B2 Licensed Engineer

South East Aviation Hungary Kft.

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS csoportvezető

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »