Címlap 2021 május

Havi cikkek: május 2021

Az IATA szerint 2023-ban már több utas lesz, mint a járvány előtt

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése azt mutatja, hogy 2023-ra visszaállhat a járvány előtti utasforgalom, a 2030-ra korábban várt utasszámot azonban 7 százalékkal vetheti vissza a megtorpanás.

Kijött a csődvédelemből, és folytatja működését a Norwegian

A sikeres reorganizáció és adósságrendezés után a légitársaság a korábbinál jóval kisebb, 51 gépből álló flottával elsősorban Norvégiát köti majd össze európai nagyvárosokkal.

Ningpo és Budapest között indított áruszállító járatot a kínai Eastern Air Logistics

A China Eastern Airlines logisztikai divíziója, az Eastern Air Logistics a Sanghajtól délre fekvő Ningpo (Ningbo) repülőteréről üzemeltet új cargo-járatokat, a Budapest Airport és a Sanghaj Putung Nemzetközi Repülőtér pedig testvérmegállapodást írt alá.
video

Átadta a századik A400M-et az Airbus

A századik példányt adta át az A400M többcélú katonai szállítógép típusból az Airbus, a gép a spanyol légierőnél áll szolgálatba, eközben a teljes A400M-flotta pedig elérte a százezer üzemórát.

Papírmentessé válik a pilótafülke a Wizz Airnél

A megoldás révén a légitársaság nemcsak évente mintegy hatmillió papírlapot takarít meg, de a pontosabb repüléstervezésnek és a súlymegtakarításnak hála az üzemanyag-fogyasztás is jelentősen csökkenni fog.

Magyarország felé is kerülnek a járatok a fehérorosz válság miatt

A fehéroroszországi pokolgépes fenyegetéshez hasonló események szinte példátlanok a légi közlekedésben, azonban kezelésük a mindenkor érvényes szigorú védelmi protokoll alapján történik.

London-City légiforgalmát mostantól több mint száz kilométerről irányítják

Intenzív tesztidőszakot követően London belvárosi repülőterének forgalmát kizárólag távoli toronyirányítással kezelik.

A legtöbben elkerülik a fehérorosz légteret, minszki járatokat szüntetnek meg

Az Európai Tanács határozata után a legtöbb európai légitársaság már kedden módosította járatai útvonalát, hogy azok ne érintsék a fehérorosz légteret, több cég a minszki járatait is törölte.

Újra megnyílik a frankfurti repülőtér 2-es terminálja

Több fontos szolgáltatás is újraindul jövő héten a frankfurti repülőtéren: több tucat légitársasággal ismét fogad utasokat a 2-es terminál, és a kiszolgáló épületek közötti transzfer is biztosított lesz, újra megnyílik a negyedik futópálya.

Boeing 777X-átvételek visszautasításával fenyeget az Emirates

Az Emirates elnöke ismét elégedetlenségének adott hangot az új generációs Boeing 777X ügyében, Tim Clark a teljesítményadatokat várná, mert ezekről eddig semmi információt nem kaptak.

Június 1-től Ausztria betiltja a közvetlen járatokat az Egyesült Királyságba

Az indiai vírusvariáns terjedésétől való félelem miatt Ausztria először korlátozza az utazásra jogosultak körét, majd a következő hónap elejétől a közvetlen járatok is megszűnnek.

Ismét rekordot döntött a légiutasok száma az Egyesült Államokban

Az elmúlt hétvégi adat megdöntötte az egy héttel korábbi rekordot, amikor már szintén látszott, hogy egyre több amerikai utazik repülővel.

Szankciókat vezet be az Európai Unió Fehéroroszországgal szemben

Szankciókat vezet be az Európai Unió Fehéroroszországgal szemben, a tagállamok vezetői felszólították az európai légitársaságokat, hogy járataik kerüljék el a légteret, emellett kitiltanák az ország légitársaságait az EU-ból.

London felfüggesztette a fehérorosz légitársaság nagy-britanniai repülési engedélyét

A brit kormány intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét, az EU még ma szankciók bevezetéséről dönthet, az EASA pedig óvatosságra int a légtér használatánál.

O’Leary: Államilag támogatott gépeltérítés a Ryanair-járat minszki földre kényszerítése

A fehérorosz légtérben haladó, FR4978-es járatot teljesítő repülőgép személyzetét a litván határ közelében utasította visszafordulásra a belarusz irányítás, majd kísérte a minszki repülőtérre az ország légiereje egy állítólagos bombafenyegetés miatt.

Megszűnik a szuperszonikus gépet tervező Aerion

Váratlanul befejezte minden tevékenységét a szuperszonikus repülőgépeket fejlesztő Aerion startup repülőgépgyártó.

Csak szeptemberben indulhat el az új olasz nemzeti légitársaság

Az uniós egyeztetések elhúzódása miatt hírek szerint alig van esély arra, hogy a nyári csúcsidényben elinduljon az Italia Trasporto Aero (ITA), az Alitalia utódja.

Még idén engedélyt kaphat az Airbus automatikus légi utántöltő rendszere

Az A330 MRTT katonai típus személyzetének munkaterhelését csökkentő és a biztonságot növelő rendszert Szingapúr légierejével közösen tesztelte az európai gyártó.

Szabadon utazhatnak Spanyolországba a beoltottak, Románia nyit a magyarok számára

Bármely országból szabadon utazhatnak Spanyolországba június 7-e után azok, akiknek koronavírus elleni oltása már teljes, a román hatóságok pedig zöld kategóriába sorolták Magyarországot.

Jövő héten indul el a Breeze Airways első járata

Megkapta az FAA-tól az utolsó engedélyt is az USA-beli startup, járathálózatában olyan városokat köt majd össze, amelyek között a nagy légitársaságok nem repülnek.

Újra toboroz a Budapest Airport, támogatja a dolgozók oltását

A nyitott pozíciókba az elmúlt időszakban 114 dolgozó érkezett, köztük 75 visszatérő kolléga, akiktől a járvány miatti létszámleépítéskor vált meg a cég.

Akár 2029-ig is elhúzódhat a légiforgalom visszaépülése

A Eurocontrol friss elemzése szerint rosszabb esetben akár 2029-ig elhúzódhat a légiforgalom visszaépülése, de az optimista becslés szerint is 3 év kell, mire a 2019-es szintre ér a járatszám.

Júliusig rendezheti repülőgépgyártók állami támogatása miatti vitáját az EU és az USA

Az Európai Unió és az Egyesült Államok július 10-ig rendezni kívánja az Airbus és a Boeing repülőgépgyártók tiltott támogatásai nyomán bevezetett vámtarifák miatti vitáját.
Hirdetés
Translate »