Címlap 2021

Éves cikkek: 2021

Az emberi jogok védelmére figyelmeztetett az oltási igazolványokkal kapcsolatban az Európa Tanács

A külföldi utazások megkönnyítését is szolgáló, bevezetni tervezet oltási igazolványok esetében különös figyelmet kell fordítani a személyes adatok védelmére, és intézkedéseket kell hozni a hamisítás megelőzésére.

A vártnál lassabb forgalombővülésre számít a Wizz Air

Az oltási programok előrehaladtával is csak lassú bővülésre számít a Wizz Air az utasforgalomban, de tájékoztatása szerint anyagi helyzete stabil.

Újabb startup mutatta be egy alternatív meghajtású utasszállító terveit

A spanyol Dante Aeronautical egy 19 üléses elektromos repülőgépet dobna piacra, ha lehet hidrogén-üzemanyagcellás meghajtással, még az évtized vége előtt.

Új megoldással szállít árut repülőgépei utasterében a KLM

Az erre a célra fejlesztett eszköz megóvja az utasüléseket, ugyanakkor megoldást szolgáltat a rakomány rögzítésére is.

Fellebbez a Ryanair a Finnair és a SAS állami támogatása ügyében

A fapados cég szerint az Európai Bizottság által is jóváhagyott állami támogatások ellentétesek az EU és az egységes légiközlekedési piac alapelveivel.

Kelet-Európa felé is terjeszkedne a Eurowings

A Wizz Air fő európai piacára léphet be a Lufthansa fapadosa, a vezérigazgató szerint a légitársaság a kelet-európai régióban bővítene.

Főállású repülőgép üzemanyag-kiszolgáló

Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft.

Kiakadt a Croatia Airlines a zágrábi reptér Ryanairnek kínált kedvezményes díjain

A Croatia Airlines azt kéri a légikikötő üzemeltetőjétől, hogy törekedjen a szerződésben foglalt szolgáltatások harmonizációjára, és biztosítson jobb feltételeket számára a Ryanairnél.

Októberben indulhatnak el a brit Fly POP indiai járatai

Megállapodott az Avolon lízingcéggel a brit start-up diszkont légitársaság több Airbus A330-300-as bérléséről, a cég ősztől egy példánnyal indítaná el üzemelését.

Már közel hatezren töltötték le a mydronespace mobilalkalmazást

Az elmúlt három hónapban csaknem hatezren töltötték le a HungaroControl alkalmazását, amely a pilóta nélküli légi járművek biztonságos közlekedését garantálja.

A „szennyező elit” életmódváltása is szükséges a klímaváltozás megfékezéséhez

Egy friss jelentés szerint a legvagyonosabb 1 százalék kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a legszegényebb 50 százalék együttvéve.

Airbus vs Boeing – Átadásban az Airbus, rendelésben a Boeing volt jobb

Több korábbi szerződés mostani véglegesítése miatt jelentős megrendelésekkel zárta a márciust a Boeing, bár csak 737-eseket adott el, az Airbus pedig inkább az átadásokban jeleskedett.

A közös uniós egészségügyi igazolás a járvány végéig érvényben maradhat

Nem vakcinaútlevél lesz, mert nem biztosít külön jogokat az egészségügyi igazolás, továbbá a tagállamok dönthetik el, miként kezelik az uniós engedéllyel nem rendelkező anyaggal oltottakat.

Csendes első negyedév után forgalomélénkülésre készül a budapesti reptér

Habár az adatok egyelőre nem mutatnak emelkedést, az üzemeltető komplex tervvel készül a mérsékelt utasforgalom visszatérésére a közelgő nyári szezonban.

További gyújtő-elosztó reptereket célzott meg az Easyjet

Gatwick után Heathrow-n, de akár még Frankfurtban és Münchenben is megvetheti a lábát az Easyjet, amelynek flottájába ősszel új repülőgépek érkezhetnek.

AMP Task Card Engineer

Lufthansa Technik AG

Sikerült kiolvasni a Sriwijaya Air Boeing 737-es hangrögzítőjének felvételét

Le tudták tölteni a felvételeket a januárban tengerbe zuhant indonéz repülőgép fedélzeti hangrögzítő berendezésének (CVR) március végén megtalált memóriaegységéből.

Hatalmas állami mentőövet kap az Air Canada

A kanadai kormány visszafizetendő kölcsönök formájában jelentős támogatást ad a járvány miatt nehéz helyzetbe került légitársaságnak, amely cserébe fontos vállalásokat tett.

Charter Sales

Jet-Stream Kft.

Elkészült az első Airbus A321XLR egyik legfontosabb szerkezeti eleme

A franciaországi Nantes-ban működő Airbus-üzemben elkészült az első A321XLR egyik legfontosabb szerkezeti eleme, az úgynevezett Centre Wing Box.

Tízből négy európai üzletember kevesebbet utazna a járvány után

Egy felmérés szerint a pandémia tartósabban megváltoztathatta a légiközlekedés egyik szegmensét: a megkérdezett üzletemberek 40 százaléka hosszabb távon is kevesebbet kíván utazni.

Mozgalmas évet zárt az Air France

A légitársaság összeállítása szerint tavaly több mint kétezer repatriációs járatot teljesített és 3 millió visszatérítési igényt dolgozott fel, valamint 400 ezer tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását.

Norvégiában is szabad utat kapott a Norwegian átalakítási terve

Az oslói bíróság is áldását adta a csődvédelem alatt működő Norwegian átalakítási programjára, miután március végén Írországban is szabad utat kapott a terv, és a hitelezők is bizalmat szavaztak neki.

Betiltják a rövid belföldi repülőjáratokat Franciaországban

A francia nemzetgyűlés megszavazta a törvényt, egy újabb, formális szavazás után ezzel hamarosan megszüntetik a vasúttal könnyedén helyettesíthető útvonalakat.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.
Hirdetés
Translate »