Szerdán tette közzé a március 31-én befejeződött 2018-2019-es pénzügyi évről szóló, auditált beszámolóját a Qatar Airways: a bevételek növekedése ellenére a csoport vesztesége az előző évhez képest csaknem tízszeresére nőtt, amelyért a vállalat szerint főként a környező országok blokádja felelős.

A csoportnak ez volt a második mínuszos éve, az adózás utáni veszteség a tavalyi évhez képest csaknem megtízszereződött, nettó 2,3 milliárd katari riál (632 millió USA-dollár) volt. Ugyanakkor a légitársaság gazdálkodásának alapjai rendkívül robusztusak maradtak a tájékoztatás szerint.

A légitársaság összbevétele éves szinten 14 százalékkal 48 milliárd riálra (13,2 milliárd USA-dollár) nőtt.

A Qatar Airways első Airbus A350-1000-es repülőgépe egy A350-900-as kíséretében. (Forrás: Qatar Airways)

Ezen belül az utasszállításból realizált bevétel 14,3 százalékkal lett több az előző üzleti évhez viszonyítva, míg a kapacitás (a kínált ülés-kilométer) 13,5 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál.

Az áruszállításból származó bevétel 16,8 százalékkal gyarapodott, míg a cargo-kapacitás (a kínált tonna-kilométer) 11,8 százalékkal volt több az előző évinél.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A privátgépes üzletág bevétele jelentősen, 18,4 százalékkal haladta meg az előző évit.

A légitársaság a veszteséges működését a légiközlekedési iparágban példa nélküli kihívásokkal magyarázza, egészen konkrétan a szomszédos államok Katarral szemben 2017. júniusa óta fenntartott, a Qatar Airways minősítése szerint “illegális” blokádját nevezte meg a negatív eredmény fő okaként.

Mint ismert, a Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom által elrendelt légtérzár miatt a katari cég gépeinek el kell kerülnie ezen országok területét, ezért hosszabb útvonalakat kénytelenek használni, amely növeli az üzemanyag-költségeket és a repült időt is a legtöbb útvonalon.

Továbbá több mint húsz, korábban jól jövedelmező és nagy forgalmú útvonalon nem indíthat járatokat a Qatar Airways, a blokádot elrendelő országokba ugyanis nem repülhet.

A veszteségekben mindezek mellett szerepe volt a növekvő üzemanyagáraknak és az árfolyamok változásának is.

A 2019-es pénzügyi évben a Qatar Airways 11 új útvonalon indított járatokat.

A blokád kezdete óta 2019. szeptember 1-ig összesen 31 új célállomással növelte útvonal-hálózatát, amely immár több mint 160 várost számlál.

A légitársaság 2019. márciusában vette át 250. repülőgépét, és a tavalyi pénzügyi évben flottája 25 példánnyal bővült. A Qatar Airways több mint 300 darabos megrendelésállománnyal rendelkezik (beleértve az opciókat és szándéknyilatkozatokat is), amelynek értéke meghaladja a 85 milliárd USA-dollárt. Ezzel biztosított a csoport útvonalhálózatának ambiciózus, de fenntartható terjeszkedési stratégiája.

A tavalyi pénzügyi évben a csoport tovább építette befektetési portfólióját is, 5%-os részesedést szerzett a China Southern Airlines-ban. A Qatar Airways az Air Italy, a Cathay Pacific, az IAG, a JetSuite és a LATAM cégekben rendelkezik még különböző mértékű részesedésekkel.

A Qatar Airways a világ legjobbja címet nyerte el a Skytrax rangsorában, több részkategóriában megszerzett elsőség mellett.

Fotó: AIRportal.hu