Az Air China egyik 737 MAX 8-asa lett az első repülőgép, amelyet a Boeing és a COMAC közös, kínai központjában fejeztek be és adtak át. Az egyelőre csak a kabin berendezésével foglalkozó telephelyen a jövőben a külső festést is el tudják végezni.
Húsz hónappal az építkezés megkezdése után elkészült a Boeing és a kínai állami repülőgépgyártó holding, a COMAC közös 737-es átadóközpontja az ázsiai ország keleti részén. A Sanghajtól délre lévő Csousan (Zhoushan) városának repterén lévő telephelyen a minap meg is kapta az első, itt befejezett 737-est, egy MAX 8-ast az Air China – írja a Flighglobal.
A 737-eseket az USÁ-ban szerelik össze, majd átrepülik a kínai átadóközpontba, ahol a kabinberendezést, a végső teszteket és az átadást végzik, de amint elkészül három további hangár, a repülőgépek külső festését is itt végzik majd el.
Ahogy korábban írtuk, ez a Boeing első ilyen központja külföldön, a tartományi és városi kormányzattal együttműködésben jött létre.
Az amerikai repülőgépgyártó kereskedelmi típusokért felelős elnök-vezérigazgatója, Kevin McAllister az első példány átadásán méltatta a Kínával ápolt kapcsolatokat, hangsúlyozva, hogy csaknem fél évszázadra nyúlik vissza a partnerség.
Az átadóközpont több mint hatvanezer négyzetméteren terül el, és a teljes MAX-típuscsalád befejezésére alkalmas, a 7-estől a 10-esig.
Kína fontosságát jól jelzi, hogy a Boeing közlése szerint az összes legyártott 737-es egyharmada kerül az ázsiai ország légitársaságaihoz.
Emellett, a vállalat idei számításai szerint a következő húsz évben csaknem 7700 új repülőgépre lesz szüksége a kínai üzemeltetőknek, mintegy 1200 milliárd USA-dollár értékben, további 1500 milliárd dollárért pedig a különböző szolgáltatásokra is igény lesz.
A nagy rivális Airbus már tíz éve működtet teljes összeszereléssel foglalkozó központot Tiencsinben, ahol A320-as típuscsaládba tartozó gépek gyártása zajlik, a hamburgi és toulouse-i üzemekkel egyenrangú módon. Itt nyílt két éve átadóközpont az A330-asoknak is, ahová az európai gyárban összeszerelt gépeket átrepülik, majd a kabin kialakítása és a külső festés után átadtják az üzemeltetőknek.