Címlap Szerzők Írta Szilágyi Ági

Szilágyi Ági

302 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Emeletes székezést álmodott meg egy tervező

Síkba dönthető székekből álló, emeletes üléssorokkal szerelné fel a prémium turista osztályt egy tervező, amely pihenésre alkalmasabb, és lehetővé tenné az emberek közötti megfelelő távolságtartást is.

Repülőjegyek tengerparti úti célokra nyárra húszezer forint alatt

Nyáron általában a fapados repülőjegyek is megdrágulnak, ez fokozottan igaz a tengerparti úti célok esetén, idén viszont akár tíz-húszezer forintból is megoldható egy európai tengerparti kiruccanás.

Ötven százalékkal növeli utalványai értékét az Etihad

A június 24-ig vásárolt repülőjegy-utalványok értékét ötven százalékkal dobja meg az Etihad, ezek a voucherek két évig használhatók fel.

Utazási szimulációt kínál Tajpej egyik repülőtere

Különös ötlettel rukkolt elő Tajpej kisebbik légikikötője: 90 embernek szervez olyan élménytúrát, mintha utaznának. 

A karanténköltségeket is fedezi a Lufthansa-csoport új szolgáltatása

Ösztönzők sorozatát jelentette be a vállalat, ezzel tenné vonzóbbá repülőjegyeit a járvány enyhülése után, ám a kedvezmények csak a Németországból, Ausztriából és Svájcból induló járatokra érvényesek.

Így utazhatsz Európán belül most! (2020. június 11.)

A helyzet napról napra változik, de mivel rengeteg kérést kaptunk olvasóinktól, kísérletet tettünk arra, hogy összefoglaljuk az európai országokban a magyar állampolgárokra és lakosokra vonatkozó utazási korlátozásokat.

Speciálisan képzett wellness-nagyköveteket alkalmaz a Etihad

Egészségügyi programja részeként wellness-nagyköveteket képez ki az Etihad, akik hasznos egészségügyi és higiéniai tanácsokkal látják el az utasokat a biztonságos utazás érdekében.

Online élményprogramokat kínál az Airbnb

Újabb szolgáltatással bővült az Airbnb kínálata, virtuális élményprogramokon lehet résztvenni a világ számos táján.

Régi formaruhákból készít arcmaszkokat dolgozóinak a United

Több mint öt tonnányi régi formaruhából gyártatott arcmaszkokat a United a San Franciscóban dolgozó alkalmazottai számára. 

Plexifalakat tesztel a Delta az atlantai repülőtéren

Úgynevezett leheletfogó falakat szerel fel a Delta az amerikai repülőtereken lévő check-in és Sky Club pultjainál, beszállítókapuinál az egészségvédelem érdekében.

Újabb „távolságtartó” üléskoncepciót mutattak be

Egy francia mérnök a székek háttámlájára és a középső ülőhelyre helyezett két védőpanelből álló Plan Bay tervével állt elő, szerinte ez megfelelő módot kínálhat az utasok közötti távolságtartásra.

Szabadtéri mozit nyitottak a vilniusi reptér betonján

Egészen május végéig látogatható a Vilniusi Nemzetközi Filmfesztivál részeként a város légikikötőjének forgalmi előterén kialakított autós mozi.

Százezer páros jegyet oszt ki az amerikai egészségügyi dolgozók között a Jetblue

Három egyedi festésű repülőgépének New York feletti, alacsony áthúzásával tisztelgett az amerikai egészségügyi dolgozók előtt a légitársaság, és százezer páros repülőjegyet ajánlott fel nekik.

A korlátozások feloldása nem lesz elegendő a turizmus újraindításához

A légiközlekedés a turizmussal együtt a koronavírus-járvány miatt a legnehezebb helyzetbe került iparágak között van, ezért az enyhülés után rendkívül fontossá válik fellendítése összefogással és ötletekkel.

Rövid ideig tartott a szuperolcsó jegyek kánaánja a Wizznél

Eddig nem látott akcióval állt elő tegnap a Wizz Air: két napon keresztül csupán 1 euróért kínálja a Wizz Flex szolgáltatását, ám a tegnap még szokatlanul olcsó nyári repülőjegyek ára egy csapásra óriásit nőtt.

Utalvány vagy pénzvisszatérítés: érdemes küzdeni és várni?

A koronavírus-járvány miatti járattörlések kapcsán a légitársaságok zöme elsősorban utalványt ajánl a pórul járt utasoknak, de a pénzvisszatérítés sok esetben előnyösebb lehet az utasok számára.

Hosszabb ideig tart, míg pénzükhöz jutnak a törölt fapados járatok utasai

A koronavírus-járvány miatt rengeteg járatot törölt a két legnagyobb budapesti hálózattal rendelkező fapados, a Ryanair és Wizz Air: összefoglaljuk, milyen lehetőségei vannak az utasoknak a visszaigénylésre. A folyamat az Easyjetnél sem egyszerű.

Luxuscikkek helyett maszk, gumikesztyű, fertőtlenítő kerülhet a kényelmi csomagokba

Különös kényelmi csomaggal rukkolt elő egy fedélzeti termékek gyártásával foglalkozó vállalat, a szett arcvédő maszkot, gumikesztyűt, alkoholos törlőkendőt és kézfertőtlenítőt tartalmaz.

Különleges bútorok hajtóműburkolatból, szárnyvégből vagy ajtóból

Ülésből gyártott irodai szék, fékszárnyból vagy ablaksorból gyártott asztal is megtalálható egy cég repülési témájú bútorai között.

Hosszú távra megváltoztathatja az utazási szokásokat a járvány

Messze lehet még a koronavírus-járvány vége, de a pandémia elmúltával sem lesz minden ugyanolyan a légiközlekedésben, mint régen: jelentősen megváltozhatnak az utazási szokások és a repülőterek, légitársaságok nyújtotta utazási élmény is. 

Panorámaablakos luxuskabint álmodott a repülőgépek rakterébe az EarthBay

Egy elég meghökkentő koncepció szerint a repülőgépek rakterében kisebb utasteret lehetne kialakítani, amely a tehertérajtó helyére beépített óriási ablakfelületnek köszönhetően pazar kilátást nyújtana.

Jelentősen javulhat a fedélzeti wifi egy új technológiával

Egy új technológia révén jelentősen javulhat a repülőgépek fedélzetén az internethálózat elérhetősége és gyorsasága.

Néhány elterjedt tévhit és cáfolatuk a repülés világából

Nagyobb eséllyel zuhan le a repülőgép viharos időben? A fedélzeten született babák életük végéig ingyenesen repülhetnek? Ilyen és ehhez hasonló mítoszokra kereste a választ a KLM blogja.

Iránymutatások az EU utasjogi szabályozásáról koronavírus-járvány idején

Az Európai Bizottság a napokban kiadott egy közleményt, amelyben pontosítja a légi utasok jogait a koronavírus-járvány idején. Nézzük a részleteket!

Festett üvegablakot idéző matrica teszi különlegessé a repülőutat

A repülőgépablakra tapasztható rátétnek köszönhetően már arra is lehetőség van, hogy az utas "festett ólomüveg" mellett élvezze a repülést, ha nem kíváncsi az elé táruló kilátásra.
Hirdetés
Translate »