Címlap Szerzők Írta AIRportal.hu

AIRportal.hu

15970 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Lezuhant a China Eastern Boeing 737-ese Kínában

Balesetet szenvedett a China Eastern Airlines Boeing 737-800-asa Kínában, a repülőgép a célreptér közelében, utazómagasság elhagyásakor került meredek süllyedésbe, és mintegy két perc múlva szinte függőlegesen zuhant a földre.

Kilépett a csődvédelemből az Aeromexico

A mexikói nemzeti légitársaság kilépett a 2020 nyara óta tartó Chapter 11 eljárás alól, a következő öt évben 5 milliárd USA-dollár értékű forrásból fejleszti flottáját és működésének hatékonyságát.

Az ukrajnai háború miatt elhalasztotta budapesti újraindulását az Air Canada

A geopolitikai helyzet miatt mégsem indítja újra Toronto és Budapest közötti járatait az idei nyári szezonban az Air Canada.

Nyolcmillió forinttal segíti az ukrajnai menekülteket a HungaroControl

A légiforgalmi szolgálat a háború elől menekülők segítésére adakozást szervezett dolgozói körében, az összegyűlt mintegy 4 millió forintot aztán megduplázta.

Barista

Cafe Frei

Felpörgetné a hazai típusok gyártását Oroszország

Az MSz-21 és az SSJ100 összeszerelési ütemének növelése mellett megvizsgálják, hogy újraindítható-e az Il-96 és a Tu-214-es sorozatgyártása is.

Tisztán alternatív üzemanyaggal is működik az A320neók továbbfejlesztett hajtóműve

Sikeresnek minősítette a Pratt & Whitney a GTF Advantage hajtómű hígítás nélkül fenntartható forrásból előállított üzemanyaggal (SAF) végrehajtott tesztjeit.

Raktáros

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szinte teljesen leállt a Volga-Dnepr-csoport, földön a német leányvállalat gépei is

Az ukrajnai háború miatt Oroszországra kivetett szankciók következtében az Air Bridge Cargo, a brit Cargo Logic Airlines és a német Cargo Logic Germany gépei sem szállnak föl, utóbbi egyik 737-ese Ferihegyen parkol.

Felfüggesztette a Comair engedélyeit a dél-afrikai hatóság

Határozatlan időre bevonta a Dél-afrikai Köztársaság légügyi hatósága a British Airways és a fapados Kulula színeiben repülő cég légi üzemeltetői engedélyét.

Sales Support munkatárs

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Sales Support csoportvezető

Aeroplex of Central Europe Kft.

Termelési vonal vezető

Aeroplex of Central Europe Kft.

Teljesítette első járatát a Lufthansa Cargo átalakított A321-es áruszállítója

A Lufthansa-csoport Airbus A321P2F repülőgépe Frankfurtból Dublinon át Manchesterbe repült, a cég két példányt állít forgalomba a típusváltozatból.

Húsz Boeing 737 MAX-ot rendelt a dominikai Arajet

Nagy befogadóképességű MAX 8 200-asok megrendelését jelentette be a dominikai Arajet légitársaság, további 15 példányra opciós vásárlási jogot is szerzett.

Bombafenyegetés miatt a magyar légtérben fordult vissza az Air Serbia moszkvai járata

Négy napon belül másodszor kapott bombafenyegetést az Air Serbia Belgrádból Moszkvába tartó járata, amely hétfőn a magyar légtérben fordult vissza, majd a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei kísérték ki.

Folytatódik az újratervezés a Ryanairnél: Burgaszba is lesz járat Budapestről

Az ír fapados már hosszabb távon sem számol ukrajnai járatainak újraindításával, törölték a Budapest és Kijev, Lviv valamint Odessza közötti összeköttetést is, viszont bekerült a kínálatba Burgasz.

Megszűnt minden beutazási korlátozás, maszk sem kell már Ferihegyen

Megszűnt a kötelező maszkviselés és 24 hónap után a járványügyi ellenőrzés a beléptetésnél, az ukrajnai háború miatt pedig már több mint 8000 külföldi utazott el repatriációs járatokkal Budapestről.
video

Így repült a Falcon 8X a Star Wars-kanyon felett

Lélegzetelállító videót tett közzé a Dassault Aviation a Falcon 8X bemutatórepüléséről, amelyet a kaliforniai Death Valley különleges része felett hajtottak végre.

Februárban is folytatódott a forgalom erősödése a budapesti repülőtéren

Több mint 620 ezer utast kezeltek 2022 második hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a légiáru mennyisége pedig 15,5 ezer tonna felett volt, ami közel 29 százalékos növekedés az előző év februárjához képest.

Két új útvonalat nyit Budapestről a Ryanair

Varsó-Modlinba és a szardíniai Alghero repterére indít járatokat a cég, vélhetően az Ukrajnából kiesett kapacitás miatt végrehajtott újratervezés részeként.

Újra nyereséges lett a Lufthansa Technik

A cég várakozása szerint a repülőgép-karbantartási piac világszerte 2023-ra érheti el a járvány előtti teljesítményt, de az orosz-ukrán konfliktus e téren is aggodalomra ad okot.
Hirdetés