Címke: Air France
Részben alternatív üzemanyaggal repült Nizza és Orly között az Air France
Az Air France az eddigieknél jóval nagyobb arányban, 30 százalékban fenntartható üzemanyagot használó repülőgéppel teljesített egy belföldi járatot.
Több tucat új járatot indít a Vueling Orly-ról
A téli menetrendben a Vueling több mint harminc új járatot indít a párizsi repülőtérről, miután a spanyol fapados jutott hozzá az Air France korábbi résidőihez.
Gyorsabb kártalanítást vállaltak európai légitársaságok
Megállapodást kötött az Európai Bizottság 16 légitársasággal, hogy biztosítják a minél előbbi visszatérítést és a közvetítőnél vett jegyeknél a direkt kapcsolatfelvételt is.
Megérkezett Párizsba az Air France első Airbus A220-300-as repülőgépe
Az Air France 60 darabot rendelt az A318-asokat és A319-eseket leváltó, kanadai tervezésű A220-300-asból, az első példány a Le Bourget nevet kapta, és október végén áll forgalomba.
Jövő év március végéig ingyen módosíthatók az Air France és a KLM repülőjegyei
A két légitársaság meghosszabbította az átfoglalással kapcsolatos intézkedésének hatályát, így az utasok továbbra is ingyenesen módosíthatják megvásárolt repülőjegyeiket.
Prémium várót nyitott az Air France a párizsi CDG-reptér 2F terminálján
A helyiséget a schengeni térségben közlekedő járatok üzleti osztályú utasai és a Flying Blue Elite Plus szintű tagjai díjmentesen használhatják.
Hat új járatot indít az Air France télen Európában és a Karib-térségben
Az Air France Európában és a Karib-térségben is bővíti a kínálatot: hat új összeköttetés válik elérhetővé, továbbá hét, eddig csak nyáron kiszolgált célállomásra már télen is el lehet jutni.
Így készült az Air France első Airbus A220-300-asának festése
Pár napja kigördült a mirabeli festőhangárból az Air France első Airbus A220-300-asa, amely várhatóan szeptemberben érkezik meg a párizsi bázisra.
Dokumentumellenőrző szolgáltatást indít az Air France
A tesztüzem után az utasfelvételi és beszállási folyamatot egyszerűsítő Ready to Fly július 17-től válik elérhetővé a belföldi és az európai járatokon.
Tovább bővíti hosszútávú járatainak számát az Air France a téli menetrendben
A Párizs-Charles de Gaulle Nemzetközi Repülőtérről afrikai, közel- és távol-keleti új célállomás is elérhetővé válik.
Az Air France a New York-i és barcelonai járatokon teszteli az IATA Travel Pass...
A tesztelés a Párizsból Barcelonába utazók részvételével június 30-ig, a New Yorkba utazók között július 8-ig tart, számukra ez ingyenes és önkéntes.
Jelentősen bővül a hosszútávú járatok száma az Air France-nál és a KLM-nél
Az Air France főként a tengerentúli francia területekre koncentrál, a KLM pedig szinte összes, a járvány előtt elérhető észak-amerikai célállomására újból repül.
Használt sütőolajból előállított üzemanyaggal megtankolva repült az Air France transzatlanti járata
Az Air France-KLM, a Total, a francia reptérüzemeltető és az Airbus közös célja, hogy Franciaországban fenntartható forrásból származó kerozint állítsanak elő és ezt elérhetővé is tegyék.
Az Air France-KLM van a legjobb helyzetben Európában a cég vezetője szerint
A Transavia átszervezése, a francia tengerentúli területek felé irányuló nagy forgalom és a prémium osztályon utazó sok turista miatt van előnyben a cég - mondta Benjamin Smith vezérigazgató.
A nyári csúcsidőszakban már heti 14 járatot indít Budapestre az Air France
Július 5-től 14 heti járatra bővít Párizs és Budapest között az Air France, emellett több szezonális és új útvonalat kínál majd főként francia, dél-európai és afrikai célállomásokra.
Mozgalmas évet zárt az Air France
A légitársaság összeállítása szerint tavaly több mint kétezer repatriációs járatot teljesített és 3 millió visszatérítési igényt dolgozott fel, valamint 400 ezer tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását.
Betiltják a rövid belföldi repülőjáratokat Franciaországban
A francia nemzetgyűlés megszavazta a törvényt, egy újabb, formális szavazás után ezzel hamarosan megszüntetik a vasúttal könnyedén helyettesíthető útvonalakat.
Újabb állami forráshoz jut az Air France-KLM
A feltőkésítéssel a francia állam csaknem megduplázhatja az Air France-KLM-csoportban meglévő tulajdonrészét.
Saját Covid-alkalmazást vezet be a Lufthansa is
Újabb cég adott ki saját Covid-alkalmazást, a Lufthansáé a teszteredményeket, illetve oltás esetén annak meglétét is igazolja a hatóságok felé és a reptéri utaskezelésnél.
Teszteredményt rögzítő mobilalkalmazást tesztel tengerentúli járatain az Air France
Az Air France és a párizsi reptérüzemeltető múlt héten indította el az ICC AOKpass alkalmazását, amelyet amely a koronavírus-teszteredményeket képes kezelni.
Folytatja flottája megújítását az Air France, és elkezdi a hálózat visszaépítését
A válság ellenére folytatja flottája megújítását a légitársaság, a járatok újraindításánál a fenntarthatóságra is törekszik, emellett bővítik a Transavia gépparkját.
Jelentős károkat okoztak a Greenpeace-aktivisták, feljelentést tett az Air France
Feljelentést tett az Air France a Greenpeace-vandálok akciója miatt, amelyben a légitársaság egyik Boeing 777-esét összefestették a reptér területére létrákkal bemászó aktivisták.
Egy letárolt Boeing 777-est rongáltak meg „környezetvédő aktivisták” Párizs-CDG-n
A megjelent felvételek szerint a repülőgép törzsét zöld festékkel festették le, a csoport egyes tagjai létrákkal a szárnyra és vélhetően a repülőgép törzsének tetejére is felmásztak.
Párizsba invitál az Air France legújabb fedélzeti biztonsági bemutatója
Hamisítatlan párizsi hangulatba kerülhetnek az utasok az Air France legújabb fedélzeti biztonsági bemutatóvideóját megtekintve, amely a párizsi operába, az Eiffel-toronyba, a versailles-i kastélyba és a cannes-i Hotel Martinezbe kalauzolja a nézőket.
Visszaállítja napi járatát az Air France a nyári menetrend kezdetétől
A nyári menetrend kezdetétől újra naponta közlekedik Párizs-Charles de Gaulle (CDG) és Budapest között az Air France, áprilistól pedig az Easyjet is repül heti kétszer az útvonalon.