Címlap Címkék Boeing 777X

Címke: Boeing 777X

A világ legnagyobb hatótávú VIP-jetje lesz a BBJ 777X

Az amerikai repülőgépgyártó Dubajban bejelentette a Boeing Business Jet üzleti repülőgép-családjának legújabb és legnagyobb hatótávolságú tagja, a BBJ 777X programját.

Áram alá helyezték a Boeing 777X első tesztpéldányának rendszereit

December elején a Boeing everetti végszerelő során áram alá helyezték a 777X első tesztpéldányának rendszereit.

Szerkezetkész az első levegőbe emelkedő 777X

Elkészült Boeing 777X azon példányának összeszerelése, amely végrehajtja a típus szűzrepülését, a tervek szerint 2019-ben.

Nem tud majd teljes terheléssel ultrahosszú utakat megtenni a Qantas

Részben fel kell adnia terveit a Qantasnak, amely Sydney-ből indítana ultrahosszú járatokat Európába és az Egyesült Államokba.

Szélestörzsűekből vásárolna be a Korean Air

A dél-koreai cég elnöke szerint minden új generációs szélestörzsű rendelésének lehetőségét vizsgálják, legnagyobb esélye a Dreamlinernek van.

Átszervezi működését a Thai Airways

Karbantartási központot szeretne létrehozni Thaiföld legnagyobb légitársasága, emellett pedig bevásárolnának új generációs repülőgépekből is.

Íme a Boeing 777X gigantikus futóművei

Elkészült a Boeing 777X első, már repülési teszteket is végrehajtó tesztpéldányának két gigantikus főfutóműve.

Így fog kinézni a Boeing 777X felhajtható szárnyvége

Most egészen közelről láthatod, hogyan fog kinézni a Boeing 777X 3,5 méteres felhajtható szárnyvége.

Múzeumba kerül a legelső Boeing 777-es

Az arizonai Pima Air & Space Múzeumba kerül a legelső Boeing 777-es, azt a repülőgép jelenlegi üzemeltetője, a Cathay Pacific jelentette be.

Elkészült az első 777X, mely repülni soha nem fog

Az amerikai gyártó a statikus tesztekhez használja majd az új generációs típus első sárkányszerkezetét.

Elég jól halad a Boeing a 777X prototípus összeszerelésével

Újabb fotót tett közzé a Boeing a Twitteren a már hatalmas kompozit szárnyakkal és új generációs hajtóművekkel felszerelt és számos más újdonságot felvonultató 777X prototípusának összeszereléséről.
video

Csodálatos air to air felvételek a 777X hajtóművének tesztrepüléséről

Csodálatos air to air felvételek a GE9X hajtómű tesztrepüléséről, amint egy 747-es repülőgépen tesztelik a világ legnagyobb repülőgép-hajtóművét.

Megújította gyári arculati festését a Boeing

A gyártó összes típusa, a 737 MAX, a 787 Dreamliner, a 777X és a 747 is megkapja az egységes arculati festést, amelyben természetesen továbbra is hangsúlyos szerepet kapott a "Boeing Blue" kék szín. 

Hamarosan érintőképernyőket kap az Airbus A350-es

Beelőzheti az Airbus amerikai vetélytársát, már tesztelés alatt vannak az A350 XWB pilótafülkéjébe szánt érintőképernyők.

Kérdőjeles a legelső Boeing 777-es sorsa

Eddig a hongkongi Cathay Pacific flottájában szolgált a legelsőként megépült 777-es: a 24 éves gépet a légitársaság a seattle-i repülési múzeumnak adná, amely azonban egyelőre nem fogadókész.

A Lufthansa Cityline-hoz is kerülehetnek CSeries-ek

A Swiss után a Lufthansa-csoport másik leányvállalata, a regionális jártokat teljesítő Lufthansa Cityline is vásárolhat a Bombardier CSeries-ekből Carsten Spohr vezérigazgató szerint.

Lemondhatja néhány 777X-ét az Etihad

Újabb jelét adta az Etihad annak, hogy valamit nincs rendben a társaság pénzügyi helyzetével, a Reuters úgy tudja, tárgyalásokat kezdeményeztek a Boeinggel arról, hogy visszamondják, vagy legalább is késleltessék a 2016-ban megrendelt 777X-eket.

Érdeklődik a Boeing 777X iránt a Turkish Airlines

Ultra hosszú járatokon gondolkodik a török nemzeti légitársaság, az elnök közlése szerint jelenleg tanulmányozzák az erre alkalmas új generációs szélestörzsű típusokat.

Vizsgálja az Airbus az A350-1000 hatótávnövelését

A Qantas tervezett közvetlen Sydney-London és hasonló, 20 órás járataihoz nem csak az A350-900-as, hanem a hosszabb törzsű változat módosítását is el tudja képzelni az Airbus.

American: nem kellenek a legújabb nagy szélestörzsűek

Nem kér a Boeing új fejlesztésű óriásaiból az American Airlines, hosszútávon egységes szélestörzsű flotta a cél.
video

Elkészült az első 777X szárny

A most elkészült, óriási kompozit szerkezetet statikus tesztelésekre használja majd a Boeing, az első prototípusokra szánt szárnyakat később gyártják majd.

Boeing 777X felhajtható szárnyvég – feltételekkel

Mivel eddig még nem volt a légiközlekedésben ilyesmi, az USA repülési hatósága tíz pontban foglalta össze, milyen feltételek mentén engedélyezi a Boeing 777X felhajtható szárnyvégeit.

További Boeing-szélestörzsűeket rendelhet a British

Willie Walsh IAG-vezér közlése szerint az Airbus és a Boeing képviselőivel is tárgyaltak, de azt érzékeltette, hogy inkább az amerikai gyártó esélyesebb egy British Airways-megrendelésre szélestörzsű gépekből.

Szélestörzsű gépeket kölcsönözhet a Qatar a British Airwaysnek

Szélestörzsű repülőgép kapacitást szabadíthat fel a Qatar Airways, hogy kisegítse a brit IAG-tagvállalatot a hibás Rolls-Royce hajtóművek miatt leállított Dreamlinerek kiesésének átfedésére.

Mindeközben Everettben: Készül az első 777X

A Boeing everetti üzemében elkezdődött az első Boeing 777-9 elülső szekciójának összeállítása. A gyártó tervei szerint a prototípus 2019-ben emelkedhet először a levegőbe.

Légiközlekedési állások, képzések

Bér- és TB ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Deputy Flight Safety Manager

ASL Airlines Hungary Kft.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

ATM rendszergazda

HungaroControl Zrt.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Építmények csoportvezető

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés