Címlap Címkék Embraer KC-390

Címke: Embraer KC-390

Átvette első Embraer KC-390 szállítógépét a Magyar Honvédség

Megérkezett a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára, Kecskemétre csütörtökön az első magyar KC-390 Millennium katonai szállítórepülőgép.

A cseh légierő is az Embraer C-390-est választotta

Két Embraer C-390 Millennium katonai szállítógép beszerzéséről kezd tárgyalásokat Csehország hadserege és védelmi minisztériuma.

Embraer C-390-eseket szerez be Ausztria

Az osztrák védelmi miniszter közlése szerint Ausztria az Embraer C-390 Millennium típust választotta a kiöregedő Herculesek leváltására, eközben a Magyar Honvédségnek szánt első példány elektromos rendszereit tesztelte a gyártó.

Teljes képessége birtokában az Embraer C-390

A típus megkapta a teljes körű működési képességről szóló bizonyítványt a katonai célú repülőgépek tanúsításáért felelős brazil testülettől, a gyártó pedig átadta az ország légierejének hatodik példányát.

Kevesebb Embraer KC-390-es szállítógépet kér a brazil légierő

Létrejött a megállapodás az Embraerrel, 22 helyett 19 példányt kér a hadsereg, és a módosították az átadási ütemezést is.

Fotókon a Magyar Honvédség első Embraer szállítógépe

A példány repülési tesztjei 2023 második felében kezdődnek meg, az átadásra 2024 második negyedévében kerül sor.
video

Kavicsos futópályán is kiállta a próbát az Embraer C-390 Millenium

Az Embraer C-390 Millennium katonai szállítógép teljesítette a kavicsos felületű futópályán végrehajtott teszteket.

Együttműködésről állapodott meg az Aeroplex és az Embraer

Szándéknyilatkozatot írt alá az Aeroplex a brazil gyártóval a Magyar Honvédség leendő KC-390-es szállítógépeinek műszaki támogatásáról, a magyar repülőgép-karbantartó vállalat más Embraer-típusokhoz is megszerezheti a képességeket.

Tovább olvad az Embraer KC-390-es rendelésállománya

Még hét példány lemondásával 15-re csökkenti igényét a brazil légierő, a többcélú katonai típus megrendelésállománya ezzel 17-re olvad, ebben benne van az öt portugál és a két magyar példány is.

Elkezdődött a Magyar Honvédség első Embraer szállítógépének összeszerelése

A brazil gyártó lezárta a tervezési és fejlesztési folyamatot, így elkezdődött a Magyar Honvédség első KC-390 Millennium többfunkciós repülőgépének összeszerelése.

Budapesten nyit regionális irodát a brazil Embraer

Irodát nyitott Budapesten az Embraer repülőgépgyártó vállalat, amely a magyarországi együttműködések és fejlesztések mellett a Közép- és Kelet-Európi fejlesztési projektek adminisztratív központjaként is funkcionál majd.
video

Fontos képességet szerzett meg a Magyar Honvédség leendő többcélú szállítógép típusa

Az Embraer KC-390 Millennium többcélú katonai szállítógép megszerezte a minősítést arra, hogy ugyanilyen típusról tölthessék fel üzemanyaggal repülés közben.

Két Embraer KC-390-est vásárol Magyarország

Megállapodást írt alá két KC-390-es közepes méretű, multifunkciós szállító repülőgép vásárlásáról a magyar kormány és az Embraer.

Elállt az Embraer-üzlettől a Boeing

Elállt az Embraer kereskedelmi, illetve katonai részlegével közös vegyesvállalat létrehozásától a Boeing, amely a brazil céget okolta az üzlet meghiúsulásáért, az Embraer viszont az amerikai vállalatot, és perrel fenyeget.

Újabb sikeres ejtőernyős dobási teszteken van túl a KC-390

Teljesítette a több fedélzeti rendszer együttműködését igénylő olyan ejtőernyős teszteket az Embraer KC-390, amelyeken a rakodótérből nagy tömegű rakományt juttattak célba a levegőből.

C-390 Milleniumra nevezik át az Embraer KC-390-es szállító változatát

A brazil Embraer és a Boeing együttműködésének részeként C-390 Millenium néven fut tovább a közepes méretű, multifunkciós típus szállító változata.

Oroszországban javíthatják a Magyar Honvédség An-26-osait

Oroszországban végezhetnek nagyjavítást a Magyar Honvédség több Antonov An-26 szállító-repülőgépén az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium közösségi média oldalán megjelent közlés szerint.

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a magyar kormány az Embraer KC-390-vásárlásról

Egy brazil diplomata nyilatkozata szerint konkrét megbeszélések vannak Brazília és Magyarország között a multifunkciós szállító- és légi utántöltő gépek vásárlásáról, a Pápán nemrég bemutatott típusból a honvédség számára rendelkezésre álló forrás legfeljebb négy példányra elég.

A legkisebb tanker: bemutatjuk az Embraer KC-390-est

A párizsi légiszalonon az amerikai Boeinggel szoros partnerséget építő brazil Embraer legfontosabb hadiipari fejlesztését, a KC-390-es multifunkciós légiutántöltő és szállítógépet is bemutatta.

Jóváhagyták a Boeing-megállapodást az Embraer részvényesei

Az új vegyesvállalat részvényeinek 80%-át a Boeing, 20%-át az Embraer birtokolja majd.

Zöld utat kapott a Boeing-Embraer házasság a brazil kormánytól

Az új brazil kormányzat jóváhagyta a Boeing-Embraer vegyesvállalat létrehozását, amelyben az amerikaiak 80%-os tulajdont szereznek, az egyesülés 2019 végére jöhet létre a részvényesek és hatóságok engedélyeinek megszerzése után.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Műszaki ellenőr (ME-VZ-I, ME-KÉ)

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép fényező

Aeroplex of Central Europe Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

Projekt menedzser (építőmérnök)

Budapest Airport Zrt.

Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Sheet metal technician

Skyways Technics

Műszaki ellenőr (ME-É, ME-M)

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fleet Transition Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Alkatrésztisztító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Sales & Key Account Manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Apron Controller

Budapest Airport Zrt.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Bevételezés támogató munkatárs

Aeroplex of Central Europe Kft.

Junior radarüzemeltető

HungaroControl Zrt.

Technical Manager

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »