Címlap Címkék Frankfurt Airport (FRA)

Címke: Frankfurt Airport (FRA)

Napi szinten korlátozza a kezelhető utasok számát Schiphol

Maximálja az induló utasok napi számát az amszterdami reptér, Frankfurtban pedig már a vezetőség és az irodai dolgozók is besegítenek a földi kiszolgálásba.

Szinte minden Lufthansa-járat tele lesz húsvétkor

Több mint kétszázezer utast szállít a húsvéti időszakban a Lufthansa-csoport a járatain, a német vállalat szerint a legnépszerűbbek a dél-európai célállomások.

Kedden folytatódik a sztrájk nyolc német repülőtéren

A frankfurti, berlini, brémai, düsseldorfi, hamburgi, hannoveri, Köln-bonni és a stuttgarti repülőtéren is sztrájkolnak kedden az utasbiztonsági ellenőrök, ami több, Németországból Budapestre érkező járatot is érint.

Több légitársaság és repülőtér is tiltakozik az unió kerozinadóról szóló terve miatt

Az EU jelentős iparági szereplőinek új szövetsége szerint az unió környezetvédelmi javaslatai versenyhátrányba hozzák őket az unión kívüliekkel szemben.

Harmadával nőtt tavaly a frankfurti reptér forgalma

Harmadával nőtt tavaly a frankfurti repülőtér forgalma 2020-hoz képest, de még így is csaknem kétharmadával maradt el a krízis előtti forgalomtól az üzemeltető hétfői közleménye alapján.

Kivonul Frankfurtból a Ryanair is

A Wizz Air után két évvel a Ryanair is kivonul Frankfurt fő repülőteréről, a bázis felszámolását az ír fapados anyagi okokkal magyarázza.

Dohában és Frankfurtban is bemutatkozott a Boeing 777-9

A dubaji légiszalonról Dohába és Frankfurtba repült a Boeing 777-9, hírek szerint a gyártó a tervezett áruszállító változatot propagálta a típus két nagy megrendelőjének.

A Lufthansa annyi jegyet adott el egyes amerikai járatokra, mint a járvány előtt

Egy héttel az amerikai határnyitás bejelentése után a Lufthansa-csoport máris növeli a járatok számát, mert több esetben a járvány előtti mennyiségben adott el jegyeket.

Öt A380-asát visszaállíthatja a forgalomba a Lufthansa

Hírek szerint müncheni bázisán jövő nyáron állítaná ismét szolgálatba kétszintes Airbus-óriásgépeit a légitársaság, de további A350-eseket és Boeing 787-eseket is beszerezne.

Jumbóval és A350-essel is repül Mallorcára a Lufthansa

A hatalmas érdeklődés miatt a légitársaság Boeing 747-essel és Airbus A350-essel repül majd Frankfurtból, illetve Münchenből Mallorca szigetére.

Újra megnyílik a frankfurti repülőtér 2-es terminálja

Több fontos szolgáltatás is újraindul jövő héten a frankfurti repülőtéren: több tucat légitársasággal ismét fogad utasokat a 2-es terminál, és a kiszolgáló épületek közötti transzfer is biztosított lesz, újra megnyílik a negyedik futópálya.

Jövőre Münchenből is kínál tengerentúli útvonalakat a Eurowings Discover

Hét új hosszútávú útvonalat jelentett be a Lufthansa-csoport új szabadidős légitársasága a 2022-es nyári menetrendre Frankfurtból és a bajor fővárosból.

Dubaji megállókkal repüli indiai járatait a Lufthansa

Azért közlekedik közbenső leszállással a légitársaság, hogy a járatok személyzetének ne kelljen a koronavírus-járvány által súlyosan érintett országban töltenie a pihenőt.

További gyújtő-elosztó reptereket célzott meg az Easyjet

Gatwick után Heathrow-n, de akár még Frankfurtban és Münchenben is megvetheti a lábát az Easyjet, amelynek flottájába ősszel új repülőgépek érkezhetnek.

Csak 2026-ban nyílhat meg a frankfurti reptér új terminálja

Ebben az évben sem vár tavalyhoz képest sokkal több utast a repülőtér üzemeltetője, ezért több ezer dolgozóját elbocsátja, az új, 3-as terminál átadását pedig további egy évvel elhalasztják.

Februárban is csak az előző évi töredéke volt a frankfurti reptér forgalma

A járványvédelmi korlátozások miatt februárban is jelentős mértékben elmaradt a frankfurti repülőtér utasforgalma az egy évvel korábbitól, a cargo forgalom viszont havi rekordot ért el.

Újraindulnak a Bécs-Budapest és a München-Budapest járatok

Március 29-től újraindítja Bécs-Budapest jártait az Austrian, a Lufthansa München és Budapest között március 25-től repül újból, áprilistól pedig bővíti járatai számát a Frankfurt-Budapest útvonalon.

Drónok zavarták meg a frankfurti reptér üzemelését

Egyelőre vizsgálják, hogy egy vagy több pilóta nélküli repülőeszköz szállt-e szombat este a légikikötő térségében, ami miatt két járatot törölni kellett, 23 pedig késéssel indulhatott el.

Új tűzoltóállomást avattak a frankfurti repülőtéren

Mintegy két és fél éves építkezés után átadták a frankfurti reptér új tűzoltóállomását, amely az 1-es számot kapta, mostantól az eddigi négy helyett három tűzoltólaktanya látja el a védelmet.

A Ryanair is megpályázza a Lufthansa frankfurti, müncheni résidejeit

Ha már nem sikerült elkaszálnia a Lufthansa állami támogatását, a Ryanair másik fronton igyekszik megnehezíteni versenytársa életét: bejelentkezett a német légitársaság frankfurti és müncheni résidejeire.

Kipróbáltuk: ilyen most repülővel utazni Európában

Frankfurti hosszú hétvégés tapasztalatunk szerint Ferihegy és a német város légikikötője is szokatlanul csendes, a biztonsági ellenőrök unatkoznak, de a járatokon szinte telt ház volt.

Újraindul a München-Budapest járat, bővül a kínálat Zürich felé

Újraindítja június 15-én a München és Budapest közti járatot a Lufthansa, Zürich felé pedig hetente már négyszer közlekedik a Swiss a hónap közepétől - tudta meg az AIRportal.hu a cégcsoporttól.

Jóval a siklópálya alá került Frankfurtnál a Thai Airways egyik gépe

A légitársaság Phuketről érkező járatát teljesítő repülőgép még 12 kilométerre volt a német város légikikötőjétől, amikor a személyzet a szokásos magasság harmadáig hagyta süllyedni.

Bezuhant a németországi repterek forgalma

A német repülőterek üzemeltetőinek szakmai szervezete szerint március 30-tól április 5-ig tartó héten 97,6 ezer utas fordult meg a németországi repülőtereken, 98 százalékkal kevesebb mint az előző év azonos hetében.

Új futópálya-használati rendszerrel növelnék Frankfurt kapacitását

A DFS új futópálya-használati rend tesztelését kezdi meg a frankfurti repülőtéren, amelynek célja a kapacitás növelése.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »