Címlap Címkék Kína

Címke: Kína

Kínaiak szállhatnak rá a gyengélkedő európai beszállítókra

Az egyik érdekképviseleti csoport szerint leginkább cégek közti konszolidációval lehetne elkerülni, hogy más kontinens befektetői részesedést szerezzenek fontosabb európai gyártócégekben.

Kína továbbra sem tervezi a 737 MAX-ok repülési tilalmának feloldását

Kína továbbra sem engedi felszállni a halálos balesetek miatt földre parancsolt Boeing 737 MAX típusváltozatú repülőgépeket.

Kínában már több a belföldi járat, mint tavaly ilyenkor

Mára szinte teljesen visszaépült a belföldi utasforgalom Kínában, országon belüli járatokból viszont a múlt év azonos időszakához képest már több is van.

Elindult az első Sencsen-Budapest cargo járat

Ma délután megérkezett az első Cargolux teherszállító repülőgép a kínai Sencsen repülőteréről Budapestre.

Olcsó jegyekkel sikeresen stimulálják a kínai piacot

Pár dollárnak megfelelő jüanért kínálják a nagy kínai légitársaságok a repülőjegyeket, és ezzel sikeresen stimulálják a piacot, de jövedelmezőségük messze elmarad a szokásostól.

Kigyulladt az Ethiopian Cargo Boeing 777-es áruszállító gépe Sanghajban

Egyelőre ismeretlen okból kigyulladt, és súlyosan károsodott az Ethiopian Cargo légitársaság Boeing 777F típusú teherszállítója a Sanghaj-Putung repülőtéren. 

Újra felbukkant a vírus Pekingben, ezerkétszáz légijáratot töröltek

Helyi idő szerint szerda reggel 9 óráig Peking két nemzetközi repülőtere 1255 járatot, vagyis a menetrend szerint közlekedő utasszállító repülőgépek csaknem 70 százalékát törölte a vírus terjedésének megfékezése érdekében.

Korlátozott számban, de repülhetnek a kínai utasszállítók az USA-ba

Az amerikai közlekedési minisztérium pénteken közölte: készen áll a korlátozások további feloldására is, amennyiben a kínai fél is ezt teszi.

Hatott az USA keménykedése, Kína enyhíti a külföldi légitársaságokra vonatkozó korlátozásokat

Kína enyhíti a koronavírus-járvány miatt a nemzetközi légitársaságokra vonatkozó korlátozásokat - közölte a pekingi hatóság egy nappal az után, hogy Washington megtiltotta a kínai utasszállítók berepülését az USA területére.

Több rekordját is megdöntötte a Wizz Air az elmúlt két hónapban

Több rekordját is megdöntötte a Wizz Air az elmúlt két hónapban, amikor a világjárvány miatt áruszállító és külföldön rekedt állampolgárokat hazamenekítő járatokat teljesített.

A harmadik negyedévre várható a belföldi utasforgalom élénkülése Kínában és az USA-ban

Csak a harmadik negyedévben várható, hogy a legnagyobb belföldi piaccal rendelkező országokban (Kína, Egyesült Államok) élénkülni kezd a légi utasforgalom a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint.

Így segítenek a drónok a koronavírus-járvány elleni küzdelemben

Világszerte igénybe vesznek drónokat a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, például a korlátozások ellenőrzésénél vagy az utcák fertőtlenítésénél, hazánkban pedig jó ideje egyesület segíti a hatóságok munkáját.

Kínából 27 tonnányi védőfelszerelést hozott a Wizz Air három A321neo gépe

A koronavírus-járvány elleni védekezéshez három repülőgéppel 27 tonnányi védőfelszerelés érkezett Magyarországra Kínából, március 29-én pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz Budapestre.

Sorra menekítik haza állampolgáraikat a világ országai

A koronavírus-járvány miatt egyre több ország zárja le határait, és így leállnak a légijáratok, emiatt pedig az államok tömegesen kénytelenek hazamenekíteni azon állampolgáraikat, akik a világ különböző pontjain rekedtek.

Igény nélkül növekszik a kapacitás a kínai piacon

Megállt Kínában a légitársaságok kapacitáscsökkentése, de még idő kell ahhoz, hogy elkezdődhessen az ágazat fellendülése.

A repülőgépgyártók is aggódhatnak a koronavírus-járvány miatt

A légitársaságok egymás után kérik a repülőgépgyártókat, hogy ütemezzék át az új példányok átadását a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt: a három legnagyobb gyártó különböző okokból járhat nagyon rosszul.

Állami segítséget kért a Hainan Airlines tulajdonosa

A HNA Group szombaton hivatalosan is elismerte, hogy a pénzügyi problémákkal nem képes önállóan megbirkózni, egyre közelebb lehet a csoporthoz tartozó légitársaságok államosítása.

Elviheti Budapest új kínai járatainak egy részét a koronavírus

Folytatódnak a törlések: az Air China márciusban csak hetente egyszer repül Pekingből, a csengtui és hsziani járatok a nyári időszakra eltűntek a foglalási rendszerekből, emellett baljós előjelek vannak a csungkingi útvonal körül.

Felpörgött a magángépes repülés iránti kereslet a koronavírus miatt

Egyre többen érdeklődnek a magángépek üzemeltetőinél azok kínai gazdagok, akik a koronavírus miatt beszűkülő kínálat mellett utazni szeretnének, ám az esetek többségében nem tudják, vagy nem akarják kiszolgálni őket.

Az Egyesült Államok keresztbe feküdne a C919-projektnek

A Trump-kabinet azt fontolgatja: megtiltja az amerikai cégeknek, hogy alkatrészeket és berendezéseket adjanak el Kínának a Comac C919 programhoz.

Hosszú fizetés nélküli szabadságra küldené több ezer alkalmazottját a Cathay Pacific

Az összes dolgozóját, huszonhétezer embert három hetes fizetés nélküli szabadság kivételére kéri a Cathay Pacific, hogy a bérköltségek megtakarításával vészeljék át a koronavírus-járványt.

Eddig 900 utast szűrtek meg Ferihegyen a koronavírus-járvánnyal összefüggésben

A Liszt Ferenc-repülőtéren eddig csaknem 900 olyan utas szűrését végezték el a koronavírus-járvány miatt, aki közvetlen járattal érkezett Kínából a magyar fővárosba.

Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast Ferihegyen

A repülőtéren a protokollnak megfelelően azonnal megkezdték a fertőtlenítést, mind a gépen, mind azokban a helyiségekben, ahol áthaladt vagy tartózkodott az utas.

Felfüggeszti több budapesti járatát a Shanghai Airlines

Március végéig felfüggeszti Csengtu-Budapest és Hszian-Budapest járatait a Shanghai Airlines.

Felfüggesztette Kínába közlekedő járatait a British Airways

Felfüggesztette összes Kínába közlekedő közvetlen járatát a British Airways a koronavírus miatt, miután az Egyesült Királyság külügyminisztériuma olyan ajánlást tett közzé, hogy az ország polgárai, ha tehetik, ne utazzanak az országba.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Szolgálatvezető

HungaroControl Zrt.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »