Címlap Címkék Repülőjegy

Címke: repülőjegy

Transzatlanti repülőjegyek 120 ezer forint alatt

Ha észak-amerikai útra készülünk idén, akkor most érdemes repülőjegyet venni, ugyanis több úti célra találhatunk repülőjegyet 120 ezer forint alatt, akár 100 ezer körül is.

Húszezer forint alatti tengerparti úti célok tavaszra

Kellemes az idő és gyönyörű az ébredő természet tavasszal, így ha kis kikapcsolódásra vágyik az ember, akkor tökéletes időszak tengerparti utazásra.

Három olcsó úti cél a május elsejei hosszú hétvégére

A munka ünnepe idén péntekre esik, így egy kis tervezéssel akár három teljes napra elutazhatunk anélkül, hogy szabadnapot vennénk ki.

Olcsó repülőjegyek a húsvéti hosszú hétvégére

Idén április 10. és 13. közé esik a húsvét, így ha szabadnapot spórolva szeretnénk elutazni, akkor érdemes kihasználni ezt a négy napot.

Nyolcezer forint alatti repülőjegyek téli hétvégékre

Januárban és februárban már csak azért is érdemes utazni, mert a repülőjegyek ára töredéke a főszezonban tapasztalhatónak: az alábbi találatokra érdemes minél előbb lecsapni.

Magyarországon is jöhet a repülőjegyekre kivetett adó

Távolságtól és kényelmi osztálytól függően 2000 és 20000 forint közötti adó terhelné a Magyarországról induló utasok repülőjegyeit egy LMP-s képviselő által benyújtott törvényjavaslat szerint 2020 júliustól, több EU országban alkalmazott gyakorlathoz hasonlóan.

Ismét akciós árakat kínál egzotikus helyekre a Qatar Airways

Thaiföld 149 900 forinttól, Malajzia 156 900 forinttól, a Maldív-szigetek pedig akár 162 900 forinttól érhető el a Qatar akciójában, ha december 22-ig foglaljuk le a repülőjegyet.

Konkurens légitársaságok jegyét is árusítja honlapján az Air Asia

Mostantól más légitársaságok által kínált repülőjegyeket is lehet foglalni az AirAsia.com portálon a fapados cég és a Kiwi.com között létrejött megállapodásnak köszönhetően.

Tízezer forint alatti repülőjegyek a téli hónapokra

Jellemzően a téli hónapokban a legolcsóbbak a fapados repülőjegyek, ez most sincs másképp: íme, néhány úti cél, ahová akár tízezer forint alatt el lehet jutni Budapestről.

Tízezer forint alatti spanyolországi úti célok télre

A fapados repülőjegyek köztudottan a téli hónapokban a legolcsóbbak, ez most sincs másképp: íme néhány spanyolországi város, ahová tízezer forint alatt is eljuthatunk jövő januárban.

Olcsón elérhető közel-keleti úti célok Budapestről

Több közel-keleti úti célra is repülnek Budapestről a diszkont légitársaságok, így ha az ott-tartózkodás sok esetben nem olcsó, de az odajutás viszonylag kedvező árakon megoldható. 

Olcsón elérhető, egzotikus ázsiai úti célok Budapestről

Három különleges ázsiai úti cél, ahova ötvenezer forint alatt el lehet jutni közvetlenül Budapestről.

Az Air France–KLM 100 ezer forintos retúrjegyeket kínál Szöulba

Kedvezményes retúrjegyeket kínál Budapestről a dél-koreai fővárosba az Air France–KLM: most akár 100 ezer forintért elutazhatunk a novembertől jövő márciusig tartó időszakban.

Gyűjtőjegyet vezet be genfi bázisán a Swiss

Új terméket vezet be októberben a Swiss: a Flightpass nevű gyűjtőjegy tíz darab egyirányú, flexibilis, Genfet érintő Európán belüli repülőjegy beváltására alkalmas. 

Akciós repülőjegyek Budapestről Miamiba akár 100 ezer forintért

Rég volt ilyen olcsón megközelíthető a napos Florida: Miamiba most akár 100 ezer forintért is elutazhatunk Budapestről.

British Airways-akció: retúr repülőjegyek New Yorkba már 84 ezer forinttól

Most éri meg New Yorkba utazni, ugyanis a British Airways-nél már 84 100 forinttól kapható retúr repülőjegy november-március közötti időpontokra, sőt egyes napokon Boeing 747-es repül az útvonalon!

Különadóval vetne véget az olcsó repülésnek a CSU a környezetvédelem jegyében

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében különadót vetne ki az 50 eurónál olcsóbb, európai útvonalakra szóló repülőjegyekre a bajor Keresztényszociális Unió, így téve vonzóbbá a vasúti közlekedést.

Kiutazási illetéket kell fizetniük a Malajziából induló utasoknak

Szeptember elsejétől kezdődően 1,7 és 32 euró közötti értékben kiutazási illetéket kell fizetniük a Malajziából külföldre induló utasoknak, kivéve az átszállókat.

Húszezer forint alatti tengerparti úticélok őszre

Ha megunjuk az esős őszi időjárást és melegebb helyre vágyunk, akkor sem kell mélyen a zsebünkbe nyúlni. Íme néhány tengerparti úticél az őszi hónapokra, ahova akár 20 ezer forint alatt is eljuthatunk!

Három fapados úticél, ahová tízezer forint alatt is eljuthatsz ősszel

A nyár a hosszabb nyaralásokról szól, az ősz a hétvégi kiruccanásokról. A következő három hónapra olyan európai fapados-célállomásokat ajánlunk, ahová olcsón és közvetlen járattal el lehet jutni Budapestről.

Izgalmas funkciókkal rukkolt elő a Google Flights

Új szolgáltatásokkal bővült a Google járatkereső weboldala: nyomon követhető a repülőjegy árak múltbeli alakulása, ár-értesítésekre lehet feliratkozni, a legérdekesebb azonban az “árgarancia” funkció, amely bizonyos esetekben visszatérítést is biztosít.

Mit tehetsz, ha hibáztál fapados repülőjegy vásárlása során?

Hibázni emberi dolog, sajnos a repülőjegy-foglalás során is könnyen megtörténhet egy névelírás, vagy a dátumok elrontása. A diszkont légitársaságoknál a hibák kijavítása sokszor nem olcsó mulatság, de néhány helyzetre azért van megoldás.

Fogyasztóvédők kérik, hogy ne töröljék az odafelé nem megjelenő utas visszaúti jegyét

A Which? brit fogyasztóvédelmi csoport azt kérte a légitársaságoktól, hogy szüntessék meg azt az eddigi gyakorlatot, amely szerint a meg nem jelenő utasok retúrjegyének visszaútját törlik.

Az Air Italy is bevezeti az „X” opciót az utas nemének kiválasztásánál

Az Air Italy Európában elsőként csatlakozik az Amerikában már korábban bevezetett kezdeményezéshez, amelyben jegyvásárláskor az utasok a nő és férfi nemek mellett egy harmadik, X opció közül is választhatnak.

Három európai város, amely kiváló egy nyári, repülős kiruccanásra

A nyár általában a tengerparti utazások időszaka, azonban akad néhány olyan európai város, amelyet nyáron érdemes meglátogatni, ha két-három napra szeretnénk elmenekülni a kánikulából és kiszakadni a mókuskerékből.
Hirdetés
Translate »