Motorkerékpárral ütközött egy A320neo, ketten meghaltak
Motorkerékpárral ütközött a TAP Guinea fővárosában leszálló Airbusa, két ember életét veszítette, a repülőgép hajtóműve megsérült.
Csak a célreptér fölött ébredtek fel az Ethiopian pilótái
Utazómagasságon a célállomás fölött átrepülve, a kikapcsoló robotpilóta figyelmeztetésére ébredt fel a légitársaság Boeing 737-esének hajózó személyzete.
Pilótahiba okozta egy American A321-es szárnyának sérülését
Az oldalszeles felszállás során az oldalkormány túlzott mértékű kitérítése miatt közel 100 méteren végigszántotta a futópályát a bal oldali szárnyvég.
Újabb Wizz-járatot ért bombafenyegetés
A második Wizz Air-járat ellen irányult utólag hamisnak bizonyult bombafenyegetés a napokban, amely miatt az utasoknak vészcsúszdákon kellett elhagyniuk a fedélzetet, ismét egy Krakkóba tartó járat volt érintett.
Kátyú okozott komoly rendszerhibát egy A319-esen
Felszálláskor a pilóták dörrenést hallottak, de a műszerek normál értéket mutattak, ezért folytatták útjukat, ám később problémával szembesültek.
Bombafenyegetés miatt Ferihegyen szakította meg útját a Wizz Air egyik járata
Bombafenyegetés miatt a budapesti repülőtéren szakította meg útját a Wizz Air Bariból Krakkóba tartó A321neója, az utasok vészcsúszdán hagyták el a a fedélzetet.
Lezuhant egy ukrán An-12-es szállítógép Görögországban
Hajtóműhiba miatti kényszerleszállás közben balesetet szenvedett egy ukrán légitársaság áruszállító repülőgépe, túlélőket nem találtak.
Kis híján földnek ütközött Párizs mellett egy A320-as
A Charles de Gaulle repülőtér futópályájától 1,5 km-re már csak alig 2 méter magasan volt a Norwegian járatát teljesítő gép, amikor emelkedni kezdett.
Lezuhant egy Il-76-os katonai szállítógép Rjazanyban
Lezuhant, majd kigyulladt egy Il-76-os orosz katonai szállító repülőgép Rjazanyban, a fedélzeten tartózkodó tíz ember közül többen életüket vesztették.
Balesetet szenvedett egy dominikai MD-82-es Miami repülőterén
Leszállás közben balesetet szenvedett és kigyulladt a dominikai Red Air légitársaság McDonnell-Douglas MD-82 típusú repülőgépe, a fedélzeten tartózkodó 140 ember közül hárman megsérültek.
Mindkét pilóta elszundíthatott az ITA New York-i járatán, a kapitányt kirúgták
A kapitány rádióhibára hivatkozott, a légitársaság belső vizsgálata szerint ennek nincs nyoma, ezért a biztonsági előírások megszegése miatt elbocsátotta őt.
Megtalálták a vasárnap eltűnt nepáli Twin Otter roncsait, nincs túlélő
Hétfőn megtalálták a Tara Air DHC-6-300 Twin Otterének roncsait, a gép előző nap tűnt el 22 emberrel a fedélzetén, túlélőket nem találtak.
Sürgősen át kell vizsgálni az Embraer E175-ösök szárnyvégeit
A brazil hatóságok a típus wingletjeinek sürgős vizsgálatát írták elő az üzemeltetőknek, miután az Envoy Air egyik ilyen gépének jobb oldali szárnyvége május elején leszakadt repülés közben.
Visszatérhetnek a United több mint egy éve földre parancsolt Boeing 777-esei
Még a nyár előtt ismét forgalomba állhat a légitársaság 52 darab 777-200-as gépe, amelyeket egy 2021. februári súlyos incidens miatt parancsolt földre a hatóság.
Szándékosan vezethették a földnek a China Eastern Boeing 737-esét
A repülési adatrögzítőből kinyert információk a hírek szerint arra utalnak, hogy a géppel ugyanaz történt, mint a Germanwings 9525-ös járatával: szándékosan vezették a földnek.
Balesetet szenvedett és kigyulladt a Tibet Airlines Airbus A319-es repülőgépe Kínában
A nekifutás szakaszában nagy sebességgel letért a futópályáról és kigyulladt a légitársaság A319-ese Csungking repterén, a fedélzeten tartózkodó 122 fő közül mintegy negyvenen könnyű sérüléseket szenvedtek.
Az utas szállt le egy kisgéppel az elájult pilóta helyett
A keddi floridai eset bár nem példa nélküli, a férfit higgadtsága mellett a kedvező időjárás és az is segítette, hogy a neki segédkező légiforgalmi irányító amúgy oktatópilóta is.
Légikatasztrófákról kaptak képeket telefonjaikra az utasok, visszafordult egy felszálláshoz készülő járat
Összetört és kiégett repülőgépekről kaptak felvételeket telefonjaikra egy felszálláshoz készülő járat utasai, a gép ezért több órás késéssel tudott csak újra elindulni, kilenc fiatalt letartóztattak.
Elkészült az Airbus A320 típuscsalád repülésvezérlő szoftverének módosítása
Az A320 típuscsalád repülésvezérlő szoftverének módosított változatával átstartolás után már extrém esetben sem emelkedik fel túlságosan a repülőgép orra.
Nem találtak műszaki problémát az Air France Boeing 777-esénél
A közelmúltbeli incidens után az adatok kiértékelésekor nem találtak műszaki hibát, kiderült viszont, hogy a pilóták egymással ellentétes kormánymozdulatokat tettek.
Szivárgó oxigén és egy cigaretta okozhatta az Egypt Air katasztrófáját
Egy független szakértőkből álló csapat vizsgálata szerint ez vezetett az MS 804-es járatot teljesítő gép közel hat évvel ezelőtti lezuhanásához.
Nyitva maradt sugárfordítóval startolt át a TAP egyik A320-asa
Vizsgálat indult, miután a portugál légitársaság koppenhágai járatát teljesítő gépen nyitva maradt a bal oldali hajtómű sugárfordítója egy átstartolás közben.
Újabb probléma merült fel a Boeing 777-esek Pratt&Whitney-hajtóműveinél
A hosszú tárolás után forgalomba visszaállított gépek PW4000-es erőforrásaival műszaki gond adódhat, az FAA ezért direktívát adott ki.
Több varsói légijárat kapott bombafenyegetést az elmúlt napokban
Az Emirates és a LOT egy-egy, a Wizz Air két, a lengyel főváros repülőterére érkező vagy onnan induló járata kapott bombafenyegetést az elmúlt időszakban, de ez mindegyiknél valótlannak bizonyult.
Kiadták az előzetes jelentést a China Eastern Boeing 737-esének katasztrófájáról
A kínai légügyi hatóság a nemzetközi szabályok szerint harminc nappal az eseményt követően kiadta a légitársaság MU 5735 számú járatát teljesítő Boeing 737-800-as lezuhanásáról szóló előzetes balesetvizsgálati jelentését.












































