Címlap Blog Oldal 409

Lezuhant a Prime Air Boeing 767-ese

Helyi idő szerint szombat délután háromnegyed egy előtt nem sokkal Houston repterének megközelítése közben szenvedett balesetet az Amazon légitársaságának járatát teljesítő gép.

Az MH17 járat lelövése óta komolyabban veszik a konfliktuszónák elkerülését a légitársaságok

A holland közlekedésbiztonsági szervezet szerint a légitársaságok már jobban figyelnek a konfliktuszónák fölötti repülésekre, mint az MH17 lelövése előtt.

A pilóták hibájából ütközött hegynek az iráni ATR-72-es

Az előzetes jelentés alapján a pilóták által elkövetett hibák mellett a munkájukat segítő szervezetek hiányosságai is közrejátszottak a katasztrófában.

A csődök miatti kapacitáshiányt kihasználva növekszik a GetJet

A litván wet-lease és charter specialista légitársaság az A330-as után három újabb A320-assal bővíti kapacitásait.

Német logisztikai cég kezébe került az egykori Air Berlin-leány

A Zeitfracht Gruppe vásárolta meg az egykori Air Belin-leány légitársaságot a Lufthansától.

Bíróságon támadja meg az olasz versenyhatóság döntését a Wizz Air

Nem ért egyet az olasz versenyhatóság döntésével a poggyászszabályzat ügyében a Wizz Air, ezért bíróságon támadja meg azt.
video

Ilyen a légiforgalmi irányító-hallgatók egy napja

A HungaroControl kisfilmjében egy légiforgalmi irányító hallgató egy napját követhetjük végig.

Egyre több légitársaság jelent veszteséget a kerozinárak miatt

Egyre több, korábban nyereséges légitársaság jelent veszteséget a 2018-as évre, amelynek oka a kerozin árának emelkedése.
video

Kosaras sztár, nagyik és halászok az Aegean új videójában

A görög légitársaság biztonsági útmutatója az NBA-játékos Giannis Antetokounmpo főszereplésével és az országot megidéző hangulattal hívja fel az utasok figyelmét a tudnivalókra.

Megkaphatja az alkatrészt az Iránban rekedt Norwegian 737 MAX

Az USA végre engedélyezte, hogy a szankciókkal sújtott országban műszaki hiba miatt több mint két hónapja veszteglő Norwegian-gép megkaphassa a cserehajtóművet.

Újabb British Airways gép kap retró festést

Újabb repülőgépét öltözteti retró ruhába a British Airways a cég és elődei fennállásának századik évfordulója alkalmából.

Csak április végén költözhet a Turkish az új isztambuli reptérre

Az eddigi, március végi időpontot sajtóértesülések szerint egy hónappal kitolták, a nemzeti légitársaság nagy költözése 45 óra alatt történik majd meg.

170 euróért Sanghajba! Error fare-rel indít a China Easten járata

Mindössze 170 euróért, azaz kevesebb mint 55 000 forintért lehet most Budapestről Sanghajba repülni a China Eastern Airlines legújabb közvetlen járatával.

Miért érdemes kihasználni a Wizz Air új spanyol járatát?

A Wizz Air nemrég bejelentette, hogy új úti céljai között Castellón is helyet kap a nyári menetrendben: bár talán nem olyan ismert a turisták körében, érdemes elgondolkozni egy ide szervezett vakáción.

Ticket Sales Representative

BUDPORT Handling Kft.

Antalya és Budapest között indít járatokat a török SunExpress

Közvetlen járatokat indít a nyári utazási időszakban Budapest és a népszerű törökországi nyaralóhely, Antalya között a török SunExpress légitársaság.

Főpolgármester: legyen éjszaka repülési tilalom Ferihegyen!

Teljes éjszakai repülési tilalmat vezettetne be Tarlós István budapesti főpolgármester a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Millió eurós bírságot kapott az olasz hatóságoktól a Ryanair és a Wizz Air

Milliós nagyságrendű bírságot kapott az olasz Antitrustitalia fogyasztóvédelmi hatóságtól a Ryanair és a Wizz Air a csomagszabályzat miatt.

Megint transzatlanti sebességrekord született

Ezúttal is egy Boeing 787-es produkált különlegesen nagy földhöz viszonyított sebességet, a Virgin Atlantic Los Angeles-London járatát teljesítő gépet szintén a téli időszakban tapasztalható erős hátszél segítette.

Megkezdte a megrendelések begyűjtését az Airbus az A321XLR-re

Amíg a Boeing kivár a 757-es utódjával kapcsolatos döntéssel, addig az Airbus előre menekült, és elkezdte begyűjteni a megrendeléseket az A321XLR típusra.

A jövő nemzedékek szószólója is nekiment Ferihegynek zajügyben

A légiforgalmi jogi szabályozás átfogó felülvizsgálatát kéri az illetékes minisztertől a jövő nemzedékek szószólója, Bándi Gyula.

Kiterjesztik a no-drone zónát a repülőterek körül az Egyesült Királyságban

Kiterjesztette a repülőterek körüli "no-drone" zónát a brit kormány, miután egyre többször zavarják meg a vezető nélküli szerkezetek a légikikötők forgalmát.

IATA: nőtt a légi balesetek száma tavaly

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2018-ban több légiközlekedési baleset történt, mint egy évvel korábban, de ötéves átlagban továbbra is javuló tendenciát mutat a repülésbiztonság.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Repülőgép-alkatrész szerelő C–R munkakör

FL Technics Wheels & Brakes Kft.

Project Engineer

Budapest Airport Zrt.

Műszaki ellenőr-IT

Budapest Airport Zrt.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-V, ME-EN-VI)

Budapest Airport Zrt.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Építész projektmérnök

Budapest Airport Zrt.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »