Bár lát helyet a flottájában az Emirates a jelenlegieknél kisebb szélestörzsű repülőgépekre, nem siet a döntéssel – mondta Tim Clark vezérigazgató. Még vizsgálják az Airbus A350-900-as és a Boeing 787-10-es típusváltozatait, ha megrendelik valamelyiket, azt 2021-2022 körül kezdődő átadásokkal kérnék. Emellett azon is gondolkodik a cég, hogy bevezesse az egyre népszerűbb prémium turista osztályt a flottájában.

Miután 2014 júliusában, meglepetésre törölte az Emirates az ötven darab Airbus A350-900-asra és húsz -1000-esre szóló megrendelését, azóta vizsgálja, mikor és milyen típust rendeljen a meglévő, nagyobb méretű repülőgépei mellé.

Látnak szerepet a flottájukban az A380-asaiknál és Boeing 777-eseiknél kisebb méretű, szélestörzsű típusoknak, de nem sietnek a döntéssel
– mondta a napokban egy londoni fórumon Tim Clark vezérigazgató.

A flottából nemrég kivont A330-asok helyét vagy A350-esek, vagy Boeing 787-eseket vehetik át – de nem tudni, mikor (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A flottából nemrég kivont A330-asok helyét vagy A350-esek, vagy Boeing 787-eseket vehetik át – de nem tudni, mikor (Fotó: AIRportal.hu)

Az aero.de cikke szerint Clark arról beszélt, hogy ha rendelnek, akkor csak 2021-2022 körüli forgalomba állásra volna szükségük.

Szerinte a némileg alacsonyabb mértékben emelkedő utasszámok és a jelenlegi gazdasági környezet miatt nincs szükség a gyors döntésre és a sok-sok repülőgépre, szemben az előző évek intenzív fejlődésével.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Emirates az A350-900-as és a Boeing 787-10-es típusváltozatokat vizsgálja a hírek szerint, és várja a gyakorlati üzemeltetés adatait. Mivel utóbbi legelső példányának összeszerelését még csak most kezdi a gyártó, vélhetően tényleg nem dönt a közeljövőben a légitársaság.

Érkeznek a Rolls-Royce-hajtóműves A380-asok

A napokban várja az első olyan Superjumbóját az Emirates, amely az eddigiektől eltérő hajtóművekkel érkezik. Az elmúlt időszakban Tim Clark szavai szerint

kérdések merültek fel a Rolls-Royce Trent 900 teljesítményét illetően, de megelégedésükre sikerült ezeket megoldani.

A vezérigazgató úgy fogalmazott: a dubaji sivatagi klíma miatt a hajtómű-lapátok gyorsabb elhasználódásával kell számolni. Ezt a problémát technikai és pénzügyi megoldással sikerült rendezni – utóbbi vélhetően ár- és/vagy karbantartási kedvezmény lehet.

Sötéten látja az A380-as típus jövőjét a légitársaság vezérigazgatója (Forrás: Emirates) | © AIRportal.hu

Sötéten látja az A380-as típus jövőjét a légitársaság vezérigazgatója (Forrás: Emirates)

A légitársaság tavaly rendelt meg összesen 217 RR-hajtóművet az ötven újabb A380-asához. Ennek első felét mostantól 2019-ig várják, a következő huszonötöt pedig 2021-től szállítja az Airbus. Az utóbbi kontingensre szóló megállapodást a szerződés szerint neo-változatra módosíthatja az Emirates, amennyiben a gyártó megépíti a régóta lebegtetett, újrahajtóművezett Superjumbót.

A jelenleg a légitársaság A380-asain működő EngineAlliance-hajtóművek helyett a brit gyártmányra való átállás annak a reményében történhetett, hogy az Airbus megvalósítja a neo-változatot, és hasonlóan például az A330neo-hoz, a Rolls-Royce lesz az új generációs hajtómű szállítója.

Ugyanakkor az Airbus a lanyha kereslet miatt csökkenti jövő évtől az A380-asok gyártási rátáját, és még mindig nem tudni, ennek fényében akarja-e a típus felfrissítését. Emiatt most Tim Clark is „feketén látja” a típus jövőjét, hiszen szerinte az Airbus szívesen előre hozná a 2021-től átadni tervezett példányok érkezését, ez pedig nem jó jel az óriásgép jövőjére nézve.

Elgondolkodtak a prémium turista osztályon

Az aero.de egy másik cikke szerint Tim Clark a fentebbieket megelőzően arról is szólt: most, hogy két gyártmány van csak a flottában, az A380-asok és a Boeing 777-esének különféle változatai, nem kizárt a prémium turista osztály bevezetése.

Nemrég mutatta be a cég az A380-asok megújított business-osztályát, ahol egyebek mellett a kabin két széléről középre kerültek a fej feletti tárolók (Fotó: Emirates) | © AIRportal.hu

Nemrég mutatta be a cég az A380-asok megújított business-osztályát, ahol egyebek mellett a kabin két széléről középre kerültek a fej feletti tárolók (Fotó: Emirates)


Az egyik indok az európai versenytársaknál egyre terjedő hasonló berendezés, valamint hogy egyre bővebb a „fapados” hosszú távú járatok köre. Például a Lufthansa-csoport az Eurowings márkanév alatt repül kedvezőbb háttérrel több interkontinentális utat, az Air France – KLM is nemrég bejelentette, hogy létrehoz ilyen célra egy leányvállalatot, a Norwegian pedig nemrég megkapta a végleges engedélyt az írországi cégének transzatlanti járataira az Egyesült Államoktól.

Egy másik lehetőség Tim Clark szerint esetleg az A380-as célállomások bővítése, amelynek újabb példányain felfrissített, kissé megváltoztatott kabinnal állították üzembe, ahogy arról az AIRportal.hu is beszámolt.

Az új óriásgép-útvonalak között a Dubaj-Hamburgot említi az aero.de cikke, a német kikötőváros repterén 2017-ben adják át a három felújított állóhelyet, dupla utashíddal, így végre képesek lesznek az ilyen méretű repülőket egyszerűbben kiszolgálni.