Legkésőbb október 28-ig teljesít járatokat az airberlin – közölte hétfőn a légitársaság.

A Reuters hírügynökség arról számolt be, hogy legkésőbb eddig az időpontig megállapodás születik a vagyonelemek szétosztásáról. A tárgyalások október 12-ig véget érhetnek, ugyanakkor a versenyjogi eljárások miatt a jogerős határozat csak hónapokkal később születhet meg.

Az airberlinnek viszont ennyi pénze nincs, bár arról egyelőre nem tudni, hogy a kormány által a bevétellel nem fedezett kiadások kifizetésére biztosított 150 millió euróból mennyi maradhatott meg, szeptember közepével még volt pénz a keretben. Mivel a vagyonelemek átruházása utáni helyzetre a szerződések készen vannak, a légitársaság lépésről lépésre be fogja szüntetni üzemelését – közölte az airberlin. A leállás a Niki járatait nem érinti.

Fotó: AIRportal.hu

Az augusztusban fizetésképtelenséget bejelentő berlini légitársaság korábbi partnere és finanszírozója, az Etihad légitársaság azon lépése miatt került csődhelyzetbe, amellyel az arabok elzárták a pénzcsapokat. Azóta az állam 150 milliós, visszatérítendő támogatásából élnek.

Az első időben még számos jelentkező volt az airberlinért, köztük a Ryanair is, de saját maguk úgy döntöttek, hogy visszalépnek az ügylettől, Michael O’Leary szerint ugyanis minden le van zsírozva. Később a Condor is a lehetséges vevők között volt számon tartva, de szeptember végi sajtóhírek szerint végül a Lufthansa és az easyJet között osztják fel az airberlin egyes vagyonelemeit.

Az ügyet ismerő források azt állították, hogy a Lufthansa kapja meg a légitársaság nagyobb részét, ezeket a frankfurti cég az Eurowings márka alá integrálja majd. Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója korábban azt mondta, 38 gépet szeretnének megszerezni hajózó személyzettel együtt, és további 20-40 gép iránt érdeklődnek.