Címlap 2020
Éves cikkek: 2020
Év végéig ingyen landolhatnak a repülőgépek Schwechaton
Visszatéríti ez év végéig szóló programja részeként a bécsi repülőtér a leszállási díjakat a légitársaságoknak, segítve a járatok újraindulását, a cégek a csomag elemeivel akár 20-30 százalékot is spórolhatnak.
Október végére a Lufthansa-csoport flottájának fele újra repülni fog
Újabb nagyarányú változásokat jelentett be a Lufthansa-csoport, október végéig a korábbi flotta fele, 380 repülőgép áll majd szolgálatban, a hálózat jelentős részben helyreáll, de kérdéses még a járatsűrűség.
Európai top 10-ben a hazai magas légtér forgalma
Bár a repülésszám továbbra is messze elmarad a korábbi években tapasztaltaktól, a hazai átrepülő forgalom az európai élvonalba tartozik.
Két évig 40 százalékkal kevesebb repülőgépet gyárt az Airbus
A következő két évben a járvány előtt tervezetthez képest 40 százalékkal kevesebb repülőgép gyártását tervezi az Airbus a vezérigazgató szerint. Iparági becslések alapján 14-20 ezer álláshely szűnhet meg a cégnél.
Indulhat a 737 MAX hatósági ellenőrző repülése
A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) megadta az engedélyt a Boeingnek a 737 MAX javítása utáni hivatalos tesztrepülésekre, így hétfőn meg is kezdődött a munka az első úttal.
Nem bombázóból lesz az új orosz szuperszonikus utasszállító
Letett a bombázóból továbbfejlesztett szuperszonikus utasszállító terveiről az UAC, helyette egy szuperszonikus üzleti repülőgép (SBJ) kidolgozásába fog bele az orosz repülőgépipari konzorcium.
Autonóm leszállórendszert tesztel a Honeywell
Városi légijárművek teljesen automatikus leszállását szenzorokkal, kamerákkal és a földre telepített QR-kódokkal segítő rendszert fejleszt az amerikai vállalat.
Átvette első Q400-asát a TAAG Angola Airlines
Hat megrendelt példánya közül átvette első De Havilland Canada Dash 8-400-asát Angola nemzeti légitársasága.
Hibát találtak a Boeing 777-esek üzemanyagszint-jelző rendszerénél
A tankolt kerozin mennyiségének külön ellenőrzésére utasította a Boeing 777-esek személyzetét az USA légügyi hatósága, a gyártó már elkezdte a jelzőrendszer hibájának javítását.
Elbúcsúztatta az utolsó Airbus A380-asát az Air France
A francia légitársaság végleg kivonta flottájából a típus mind a tíz meglévő példányát.
Nem törölte egy budapesti útvonalát sem a Wizz Air
A megjelent téves információkkal szemben egyetlen budapesti útvonalat sem szüntetett meg a Wizz Air, a Ryanair még mentesítő akciót is bejelentett, de a közleményt néhány perccel később visszavonta az ír fapados.
Hárommilliárd eurós állami segítséget kap a KLM, a Ryanair ezt is megtámadja
Több mint hárommilliárd eurós állami hitelt és hitelkeretet kapott a holland légitársaság, de reorganizációt kell végrehajtania, és bár még jóváhagyásra vár az ügylet, a Ryanair már jelezte, bíróságon támadja meg.
A Bain Capital támaszthatja fel a Virgin Australiát
Az amerikai Bain Capital veheti meg a csődbe jutott Virgin Australiát, a társaság a regionális hálózat fejlesztésére fog koncentrálni.
Egykori befektetője újraindítaná a Flybe-t
Egykori befektetője, az amerikai Cyrus Capital felélesztené a március elején csődbe ment brit légitársaságot, mert állításuk szerint most is van igény a regionális utazásra.
Elektromos teherszállító gépet tervez az Airbus volt mérnökeinek cége
A korábban az Airbusnál dolgozó mérnökök cége 2025-ig szeretne megvalósítani egy nagyon rövid pályán fel- és leszállni képes elektromos teherszállító repülőgépet, amely a kamionos fuvarozás egy részét válthatná ki.
Hamarosan Super Hornetre vált a Blue Angels
Átadta az első átalakított Super Hornet vadászgépet az amerikai haditengerészet bemutató csapata számára a Boeing.
Elfogadták a Lufthansa állami mentőcsomagját
Megszavazták a Lufthansa részvényesei a 9 milliárd eurós német állami mentőcsomagot, így a cégnek nem kell csődeljárást kezdeményeznie maga ellen, viszont költségcsökkentő program is indul.
Hatezer embert küld el a Qantas, azonnal távoznak a 747-esek a flottából
Hatezer dolgozója elbocsátását és további 15 ezer kényszerszabadságon tartását jelentette be a Qantas, miután arra számítanak, hogy még legalább egy évig nem repülhetnek hosszútávú járatokat. A Boeing 747-eseket azonnali hatállyal kivonták a flottából, az A380-asok határozatlan időre letárolva maradnak.
Eltiltotta 150 pilótáját a repüléstől a Pakistan International Airlines
Miután egy hivatalos vizsgálat kiderítette, hogy sok pakisztáni pilótának hamis vagy csalással megszerzett szakszolgálati engedélye van, a nemzeti légitársaság százötven pilótáját felfüggesztette.
Légiforgalmi berendezés üzemeltető
Budapest Airport Zrt.
Majdnem minden negyedik dolgozójától megválik a Tarom
A cégnek jelenleg 1607 dolgozója van, számuk az év végére 1233-ra csökken.
Új vevőre találhat a kétéltű orosz tűzoltógép, de még problémás a gyártása
Két Berijev BE-200ES kétéltű repülőgép segít be Törökországnak az erdőtüzek elleni harcban, ha az orosz típus beválik, rendelhetnek is belőle.
Emeletes székezést álmodott meg egy tervező
Síkba dönthető székekből álló, emeletes üléssorokkal szerelné fel a prémium turista osztályt egy tervező, amely pihenésre alkalmasabb, és lehetővé tenné az emberek közötti megfelelő távolságtartást is.
Vészforgatókönyvön dolgozik a Lufthansa, bajban a Boeing fő beszállítója
B terven dolgozik a Lufthansa az állami mentőcsomag ügyében, és miközben inkább hálózatot bővítenek a légicégek Európában, nem frekvenciát, szakmai szervezetek környezetbarát újraindulásért lobbiznak.
Repülőjegyek tengerparti úti célokra nyárra húszezer forint alatt
Nyáron általában a fapados repülőjegyek is megdrágulnak, ez fokozottan igaz a tengerparti úti célok esetén, idén viszont akár tíz-húszezer forintból is megoldható egy európai tengerparti kiruccanás.






































