Címlap 2021

Éves cikkek: 2021

Kivonta utolsó Dash 8-asát is az Austrian Airlines

Ma teljesített utoljára kereskedelmi járatot az Austrian Airlines flottájában a Q400-as, a légitársaság 20 év után vonta ki a típust.

A LOT továbbra is Kelet-Közép-Európa vezető légitársasága akar lenni

A lengyel nemzeti légitársaság vezetője szerint két újabb Boeing 787 Dreamliner érkezik a flottába, a még át nem vett 737 MAX-ok sorsra viszont bizonytalan.

Egy légiutas-kísérő két fogát is kiverte egy balhézó utas

Súlyos testi sértésért vonhatják felelősségre a Southwest dolgozóját megütő utast, az incidensről videó is megjelent, az egyik szakszervezet szigorúbb fellépést követel az ilyen esetek számának csökkentésére.

Bombafenyegetés miatt szakította meg útját Berlinben a Ryanair egyik járata

Megszakította útját a Ryanair ír légitársaság egy Dublinból Krakkóba tartó járata Berlinben, hétfői német sajtójelentések szerint pokolgépes fenyegetés miatt.

Június 5-től újra megnyitja debreceni bázisát a Wizz Air

Újra megnyitja debreceni bázisát a Wizz Air, ahonnan elsőként Eindhovenbe, majd London-Lutonba lehet repülni, sőt hamarosan visszatérnek a nyaralójáratok is.

Visszavonulót fújt a Wizz Air Norvégiában

Megszünteti norvégiai belföldi útvonalait, és nem indítja el a júniustól Oslóból tervezett nyaralójáratai nagy részét a Wizz Air, miután a múlt héten sikerrel zárult a Norwegian megmentése.

Százmillió dollárt bukott saját hibájából az USAF a KC-46 programban

Egy vizsgálat szerint eddig 100 millió dollár, egyébként elkerülhető többletköltség keletkezett az új generációs tankertípusnál, és további súlyos összegekért átalakításokra lesz szükség.

Bemutatták a Honda Jet legújabb változatát

A korábbihoz képest megnövelt felszállótömeggel, új pilótafülkével és részben megváltozott külsővel mutatta be felső kategóriás mini üzleti típusa, a Honda Jet Elite friss változatát a japán cég. 

Elaludt egy Cessna pilótája, száz kilométerrel tovább repült céljától

Különös esetről számolt be az ausztrál balesetvizsgáló szervezet: a végleges jelentés szerint egy kisgép pilótája elaludt repülés közben, és a célállomásától jóval távolabb ébredt csak fel.

Közel 13 milliárd dollárt fizettek vissza az amerikai légitársaságok az utasoknak 2020-ban

Adatok szerint az USA légitársaságai mindent megtettek azért, hogy a gazdálkodásuk stabil maradjon, kérték az utasokat, hogy inkább kupont kérjenek, de így is jelentős összeget fordítottak a jegyárak visszatérítésére.

Döntött a kormány, megkezdődnek a fővárosi reptér visszaszerzésének előkészületei

A kormány döntése alapján tárgyalások kezdődhetnek a Budapest Airport többségi tulajdonrészének megszerzéséről, a koordinációért Palkovics László felel - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Újra leállíthatta a Boeing a 787-esek átadásait

Hírek szerint további adatokat kért az amerikai légügyi hatóság a Boeingtól a Dreamlinerek gyártási hibáinak kiküszöböléséről, ezért ismét felfüggesztették a típus példányainak átadását.

Bemutatta európai járatainak új ételkínálatát a Lufthansa

A turista osztályon 5,5 eurótól elérhető új menü elkészítése és csomagolása során is figyelembe veszi a légitársaság a fenntarthatósági, környezetbarát szempontokat.

Száztíz millió euró vesztesége volt tavaly a Budapest Airportnak

A cég 110 millió euró veszteséget könyvelt el 2020-ban, miközben összesen 81 millió euró értékben valósított meg fejlesztéseket, pénzügyi helyzete pedig jelenleg is stabil.

Szombattól Ukrajna légterében sem repülhetnek a fehérorosz gépek

A belarusz légitársaságok gyakorlatilag nem tudnak nyugati irányba repülni, mert a Balti országok és Lengyelország után Ukrajna is megtiltja légterének használatát számukra, eközben a Belavia több európai járatát felfüggesztette.

Végül 120 ezer euróért kelt el Ceausescu ROMBAC 1-11 repülőgépe

A néhai román kommunista diktátor ROMBAC 1-11 típusú elnöki gépe 120 ezer euróért cserélt gazdát, ennél többet, 165 ezer eurót adtak a fiatalabb, Ion Iliescu volt román elnök által használt példányért.

Karantén nélkül léphet be Magyarországra a légijáratok személyzete

A hazánkba érkező járatok pilótáinak és légiutas-kísérőinek utazása minden esetben üzleti célúnak minősül, így korlátozás nélkül beléphetnek.

Újra rárepülhet a Budapest Airport visszavásárlására a kormány

Ismét napirendre került a Budapest Airport visszavétele: a többségi tulajdon megszerzésének előkészítését Palkovics László, az innovációs tárca vezetője kapta feladatként az újabb sajtóinformációk szerint.

Bizonytalan, hogy milyen lesz a nyár utáni helyzet Amerikában

Az American Airlines szerint egyelőre nem tudni, mi várható ősszel az utasforgalomban, mivel továbbra is nagy a bizonytalanság, ezúttal az üzleti utasok visszatérése kapcsán.

Havonta több mint hatvan A320 családba tartozó gép készülhet két év múlva

Az Airbus 2023 és 2025 közé várja, hogy a kereskedelmi repülőgépeknél visszatér a kereslet a járvány előtti szintre, előbb a keskenytörzsű típusok gyártási kapacitása éri majd el, sőt haladja meg azt.

Reális az esély arra, hogy Budapest legyen a regionális cargo-központ

A Budapest Airport vezetője szerint jó esély van arra, hogy Ferihegyből regionális árukezelő központ legyen, ennek érdekében már zajlik a Cargo City második ütemének előkészítése.

Hat új hosszútávú járatot indít a KLM a téli menetrendi időszakban

A KLM Mombasába, Orlandóba, Cancúnba, Port of Spainbe, Bridgetownba és Phuketre is indít új járatokat, és amint igény mutatkozik rá, továbbiak következhetnek.

Osztrák cégbe szervezi át Európán belüli járatüzemelését a DHL

A DHL brit egységének fő profilja az interkontinentális járatok teljesítése lesz, míg az Európán belüli üzemelést egy új osztrák cégbe szervezik, de bővül és zöldebbé válik a magyar leányvállalat is.

Nyilvános a Ryanair-pilóták és a fehérorosz irányítás közötti beszélgetés

A NATO legfőbb testülete elfogadhatatlannak nevezte és elítélte a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatának hétvégi, minszki átirányítását, eközben a fehérorosz légügyi hatóság közzétette a gép pilótái és a légiforgalmi irányítás közötti rádióforgalmazás leiratát.

Az IATA szerint 2023-ban már több utas lesz, mint a járvány előtt

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése azt mutatja, hogy 2023-ra visszaállhat a járvány előtti utasforgalom, a 2030-ra korábban várt utasszámot azonban 7 százalékkal vetheti vissza a megtorpanás.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines
Hirdetés
Translate »