Címlap Szerzők Írta Körtvélyes Tivadar

Körtvélyes Tivadar

3266 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Szelfiztek tanuló repülés közben, a Jet Airways felfüggesztette őket

Felfüggesztett a Jet Airways három olyan pilóta kadétot és egy kapitányt, akik tanuló repülésen vettek részt, és eközben szelfiket készítettek, ahelyett, hogy a feladat megoldására koncentráltak volna.

Október végéig meghosszabbították az Alitalia eladásának határidejét

Az olasz parlament október 31-ig tolta ki az Alitalia eladásának végső határidejét, és egyben december 15-ig megújították a 900 millió eurós hitel rendelkezésre állását.

A Ryanair opcióval rendelkezik a Laudamotion teljes felvásárlására

A Ryanair opciós joggal rendelkezik a Laudamotion teljes felvásárlására négy éven keresztül - jelentette be Michale O'Leary, a légitársaság vezérigazgatója.

Dobták a jegyárfelveréses ügyet a Lufthansával szemben

Nem indít vizsgálatot a német Szövetségi Kartell Ügynökség a Lufthansával szemben, noha számos versenytársa panaszkodott arra, hogy a német cégcsoport az airberlin csődje után felverte az árakat egyes belföldi járatain.

Nem változtat a LEAP hajtóművek gyártási rátáján a Safran

Nem változtat a LEAP hajtóművek gyártási rátáján a Safran, a CFMI konszern egyik tagja, mert nem biztos a beszállítói láncolat teherbírásában. Úgy tűnik, nem akarnak abba a hibába esni, mint a Zodiac, amely most már a Safran érdekkörébe tartozik.

Kiesett a gépből, belehalt sérüléseibe egy brit utas

Kiesett a gépből Törökországban egy brit utas, akit a földi személyzet el akart távolítani a fedélzetről. A férfi a kórházban később belehalt sérüléseibe.

Októberben indítja el a világ leghosszabb repülőútját a Singapore Airlines

Októberben indítja el újra közvetlen járatát a Singapore Airlines Szingapúr és New York (Newark) Liberty között, amely ezzel átveszi a Qantas London-Perth járatától a világ leghosszabb útvonala címet.

Leállítja utolsó keskenytörzsű gépét is a Thai Airways

Leállítja utolsó Boeing 737-es gépét is a Thai Airways, ezzel megszűnik a kesenytörzsű repülőgépek üzeme a thaiföldi légitársaságnál.

MH370: hivatalos jelentést tesz közzé a maláj kormány

Hivatalos jelentést tesz közzé a maláj kormány, miután lezárult az Ocean Infinity kutatása a 2014-ben eltűnt Malaysia Airlines MH370-es járata után.

Összeolvad a South African, a Mango és a South African Express

A kormány döntése értelmében összeolvad a South African Airways, regionális leányvállalata, az SA Express, illetve a South African fapados leányvállalata, a Mango.

Az Air Asia X a legolcsóbb légitársaság

A Rome2Rio szakértői szerint az Air Asia X a világ legolcsóbb légitársasága, a cég nemzetközi járataira a jegyek kilométerenként 7 centbe kerülnek átlagosan.

Egy klinikára hullottak a JAL 767-esének hajtóműdarabjai

Egy klinikára, illetve parkoló autóra hullottak a JAL egyik Boeing 767-esének meghibásodott hatóművéből a leesett darabok. Szerencsére nem sérült meg senki.

Összeütközött a Primera Air és a Ryanair egy-egy gépe Stansteden

Összeütközött a stanstedi repülőtéren a Primera Air és a Ryanair egy-egy repülőgépe, a balesetben senki nem sérült meg. 

MH17: az orosz hadseregé volt a rakéta

A nyomozás legfrissebb adatai szerint az orosz hadseregé volt az a rakéta, amely az orosz-ukrán határon eltalálta a Malaysia Airlines 17-es, Amszterdam-Kuala Lumpur járatát teljesítő Boeing 777-est.

22 százalékkal nőtt a Wizz Air profitja

Jelentősen, 22 százalékkal nőtt a Wizz Air adózott eredménye a március 31-ével zárult 2017-es pénzügyi évben az előző évihez képest a magasabb árbevétel és a konstansan alacsony üzemelési költségeknek köszönhetően.

MH370: a hónap végén leállítják a keresést

A maláj kormány bejelentése szerint május 29-ével befejezik a 2014-ben eltűnt Malaysia Airlines Boeing 777-200-asa utáni keresést, de az még nem világos, hogy mi lesz a következő lépés.

Zöld jelzést kapott a kisebb MRJ

Bár a nagyobb, 90-es típus fejlesztése is több éves csúszásban van, a Mitsubishi úgy döntött, zöld utat ad a kisebb, 70-es MRJ fejlesztésének is.

Újra bevezeti az első osztályú kabinterméket az Emirates Budapesten

Újra bevezeti az első osztályú kabinterméket az Emirates a budapesti járaton, jövő februártól három osztályos Boeing 777-300ER repülőgépek teljesítik az EK111 és EK112-es járatokat.

Újra felfüggesztették a Global Air üzemelési engedélyét

A mexikói hatóságok nyolc éven belül harmadszor is felfüggesztették a Global Air üzemelési engedélyét, ezúttal a havannai légikatasztrófával összefüggésben.

Egy csomag makadámdió, 2,5 millió dollár bírság és 1 év börtön

Egy csomag makadámdió miatt szabott ki bírságot a koreai légiközlekedési hatóság a Korean Airre. A légitársaságnak 2,5 millió dollárt kell megfizetnie, a vezérhelyettes pedig börtönbe vonult.

Fapados economy-t vezet be a Lufthansa-csoport az észak-amerikai járatokon

Fapados economy-t vezet be a Lufthansa-csoport az észak-amerikai járatokon, emellett az élesedő verseny miatt kampányt indít Magyarországon az amerikai célállomásokról.

Lezuhant egy Cubana-járatot teljesítő 737-es Havannában

Közvetlen a felszállás után magasságot vesztett és lezuhant a Cubana egyik járatát teljesítő Boeing 737-es Havannában a José Martí Nemzetközi Repülőtérnél.

Nem jött össze a United megállapodás az Airbusnak

A Reuters szerint az Airbus elbukta a Boeinggel szembeni harcát a Unitednél, az amerikai légitársaság az A330-asok helyett további Dreamlinereket vásárol majd.

Május végével leáll a Saratov Airlines

A hónap végével leáll a Saratov Airlines, hiába győzködte az orosz hatóságokat azzal, hogy Ivolga néven másik brand alatt képesek repülni.

Nem talált hibát a Southwest a CFM hajtóművekben

Nem talált olyan anyagfáradásos hibát a Southwest Airlines a hajtóművekben, amely olyan súlyos hajtóműhibához vezetne, amely miatt egyik utasuk életét vesztette. Eközben a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) sürgetni kezdte a többi légitársaságot a vizsgálatok befejezésére.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Jogosított repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szállítmányozási ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS csoportvezető

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép felületkarbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-G)

Budapest Airport Zrt.

Alkatrészjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1/B2 Licensed Engineer

South East Aviation Hungary Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Jogosított repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Helikopter szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »