Címlap Címkék Aeroflot

Címke: Aeroflot

Keresztbe tesz az orosz állam több nyugati repülőgép-megrendelésnek

Az A220 egyelőre nem kapja meg a Roszaviacijától a kereskedelmi forgalomba állításhoz szükséges engedélyeket, a Pobeda pedig második 737 MAX rendelését mondhatja le hamarosan.

Lassabban bővül az Aeroflot-csoport flottája 2019-ben

Az orosz állami légitársasági holding kisebb növekedésre készül, a flotta a kivonásokat is figyelembe véve a jelenleginél mindössze 5 repülőgéppel lesz nagyobb 2019 végére.

Tél: járattörlések Moszkvában, hóvihar az USA északi és nyugati vidékein

A szerdai havazások miatt sok járatot töröltek Moszkvában, az USA-ban pedig az elmúlt napokban okoztak fennakadásokat a légiközlekedésben a téli viharok.

Füst a fedélzeten: Budapesten szállt le az Aeroflot Belgrád – Moszkva járata

Füst volt az Aeroflot Belgrád - Moszkva járatának fedélzetén, a repülőgép Budapesten szakította meg útját vasárnap este.

Balhés utas próbálta meg eltéríteni az Aeroflot egyik járatát

Egy részeg utas megpróbálta eltéríteni az Aeroflot 1515-ös, Szurgut-Moszkva járatát, kényszerleszállás lett a vége.

Harmadszorra halasztja el az A350-es bevezetését az Aeroflot

A jelenlegi tervek szerint csak 2020-ban áll szolgálatba az orosz állami légitársaságnál az európai gyártó új generációs szélestörzsűje, de hat év helyett két év alatt átvennék a megrendelt példányokat.

Bombafenyegetést kapott az Aeroflot egyik járata

Röviddel a telefonhívás után kézre is kerítették a feltételezett tettest.

Valaki már megint a futópályára keveredett Moszkvában

Egy hónapon belül már másodszor került utas a seremetyjevói repülőtér olyan területére, ahol normál esetben egy ember sem lehet: a futópályára. Az orosz hatóságok vizsgálatot indítottak.

A világ legeldugottabb Airbnb-s szállása: hétvége a mongol rénszarvaspásztorok között

Elérhető az Airbnb talán legkülönlegesebb „lakása”: a bátrabb utazók Mongólia nomád rénszarvaspásztorai között tölthetnek néhány éjszakát egy kunyhóban, valahol a tajgán. 

Felszállás közben ütött el egy embert az Aeroflot egyik 737-ese

Futópályán ütött el egy Spanyolországból kitoloncolt utast Moszkva-Seremetyjevo repülőterén az Aeroflot egyik Boeing 737-ese, a férfi életét vesztette. A hatóságok vizsgálatot indítottak.

Kétszeresére növekedne az Aeroflot-csoport

Századik születésnapjára, 2023-ra évente százmillió utast kíván szállítani az orosz nemzeti légitársaság a leányvállalataival együtt, emellett még erősebben az ázsiai átszállóforgalomra koncentrálnak.

Visszaveszi a Superjet gyártási rátáját a Szuhoj

A már forgalomban lévő gépek alkatrész problémáinak megoldása érdekében a jövőben kevesebb Superjetet szerel össze és ad át az orosz gyártó.

Továbbra is csak Oroszországban piacképes a Superjet, vagy még ott sem

Az orosz légitársaságok közül sem mindenki elégedett a Superjettel, a mexikói InterJet közel járt ahhoz, hogy megváljon a típustól, az ír CityJetnek is számos problémája akadt gépeivel, de Afrikában kormánygépként elkelt egy példány. Az Aeroflot viszont egy 100 darabos megrendeléssel életben tartja a típust.

Száz darab Szuhoj Superjettel erősít az Aeroflot

Száz darab Szuhoj Superjet 100-ast rendelt az Aeroflot, az első gépek már jövőre megérkeznek az orosz légitársaság flottájába.

Újabb Airbus A350-es vételéről tárgyal az Aeroflot a gyártóval

Airbus A350-esek vételéről tárgyal az Aeroflot a gyártóval, az oroszok újabb 28 gépet vennének, 7,8 milliárd dollár listaáron számolt értékben.

Jelentős veszteség az Aeroflotnál

Az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság nagyobb részben az üzemanyag árváltozása miatt kétszer nagyobb veszteséget termelt az első negyedévben, mint egy évvel korábban.

Feketelistát készíthetnek az utasokról az orosz légitársaságok

Június 4-én lép életbe a törvény, amely újfajta szankciók alkalmazását teszi majd lehetővé a renitens utasokkal szemben az Oroszországban bejegyzett légitársaságok számára.

Évfordulós festésű Airbus A321-es az Aeroflotnál

Az orosz nemzeti légitársaság megalapításának 95. évfordulója alkalmából egyik Airbus A321-esrepülőgépét különleges festésbe "öltöztette" az Aeroflot.

Nehézkes az amerikai vízumügyintézés, járatokat törölhet az Aeroflot

Az amerikai kormányzatot hibáztatja az esetleges járattörlésekért az Aeroflot, mert extrém módon megnehezedett a vízumszerzési procedúra a légiszemélyzetek számára is.

Újraindult a rendszeres légi közlekedés Moszkva és Kairó között

Vlagyimir Putyin orosz elnök január elején engedélyezte a két főváros közötti rendszeres légi járatok felújítását.

Átkutattak egy Aeroflot utasszállítót a brit hatóságok Heathrown

A járat 1 óra 12 perces késéssel tudott felszállni Londorn Heathrowról az internetes repülőgép-követő alkalmazások adatai szerint.

Visszaküldte Indiába az ázsia-amerikai utasokat az Aeroflot Moszkvából

Visszaküldte Indiába öt ázsiai-amerikai utasát az Aeroflot Moszkvából egy járattörlés miatt, miközben a többi fehér utasnak felajánlották az alternatív eljutási lehetőséget. A légicéget diszkriminációval vádolták meg.

Júniustól már naponta négy Aeroflot járat közlekedik Budapestre

Az újabb járatot várhatóan orosz gyártású Szuhoj Superjet (SSJ-100) típussal teljesítik, ami egész évre vetítve mintegy 63 ezer újabb ülőhelyet jelent, összesen közel 400 ezerre növelve az Aeroflot által kínált kapacitást (oda-vissza irányban).

Ötven darab Irkut MC-21-est rendelt az Aeroflot

Ötven darab Irkut MC-21-300 keskenytörzsű repülőgép kötelező érvényű megrendeléséről írt alá megállapodást az Aeroflot és az orosz gyártó.
video

Kigyulladt egy mobileszköz az Aeroflot egyik járatán

Kigyulladt egy mobileszköz az Aeroflot egyik Airbus A320-as repülőgépének fedélzetén. A mobileszköz a légitársaság belföldi, Moszkva - Volgograd járatán gyulladt ki a leszállást követően.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.
Hirdetés
Translate »