Címlap Címkék Fejlesztés

Címke: fejlesztés

Fontos engedélyt szerzett meg a COMAC C919

Az A320neo és a 737 MAX kihívójának szánt kínai utasszállító megkapott egy fontos engedélyt, a gyártó reményei szerint 2021 végén már forgalomba is állhat az új generációs típus.

Hibrid hajtású katonai szállítógépet fejleszt az Embraer

Egy kiszivárgott videóról kiderül, hogy két hagyományos mellett két elektromos hajtóművet is kapna a brazil légierőnek fejlesztett új típus, amely később polgári üzemeltetőkhöz is kerülhetne a remények szerint.

Saját hajtóművet is fejleszt újfajta helikopteréhez a brit startup

Nem bízza külső beszállítóra, inkább új erőforrást fejleszt forradalminak kikiáltott HX50-es luxusgépéhez a brit Hill Helicopters startup gyártó.

Új orosz hajtóművet fejlesztenek a modernizált Superjethez

Folytatja az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (UAC) a Szuhoj Superjet új változatának százmilliárd rubelnél is többe kerülő fejlesztését, új hajtóművet is kap a típus.

Már szélcsatornában vizsgálják az Aerion AS2 modelljét

Fontos lépést tett az Aerion startup repülőgépgyártó szuperszonikus utasszállítója, az AS2 terveinek véglegesítése felé, megkezdődtek a méretarányos modell szélcsatornás tesztjei.

Nem tartja elhibázottnak a 737 MAX-et a program két egykori vezetője

Megvédte a 737 MAX-et a program korábbi alelnöke és műszaki vezetője, de elismerték, hogy rosszul mérték fel, miként reagálhatnak a pilóták az átesésvédelmi rendszerre

Szuperszonikus elnöki különgépet tervezne egy új cég

Start-up repülőgépgyártó kötött szerződést az amerikai légierővel egy mérsékelt hangrobbanást generáló utasszállító fejlesztésére, amely a jövőben akár elnöki különgép is lehet.

Forradalmasítaná a luxushelikopterek piacát egy startup

Nagy arányban kompozit anyagokból készülő, ötszemélyes könnyű helikoptert fejleszt egy brit cég.

Még az idén forgalomba állhat a modernizált King Air

Továbbfejlesztette a gyártó Textron Aviation a világ egyik legnépszerűbb kisméretű turbólégcsavaros gépcsaládját, a King Air 360-ason a kabint és a rendszereket is modernizálták.

Az Airbus szerint a hidrogénnel érhető el a karbonsemlegesség

Az európai repülőgépgyártó úgy véli, a hidrogénnel érhető el, hogy a következő évtizedben nulla károsanyag-kibocsátású kereskedelmi repülőgép kerülhessen piacra, de más technológiákra is szükség lesz.

Bemutatták egy megvalósítható hibrid-elektromos utasszállító koncepcióját

A hetven ülésesre tervezett regionális repülőgép belátható időn belül utat nyithat a tömegek számára is elérhető karbonsemleges utazáshoz.

Széthúzás nehezíti az orosz-kínai szélestörzsű típus fejlesztését

A kínaiak szerint két éves csúszással, 2025-ben emelkedhet a levegőbe a CR929 prototípusa, az orosz Irkut viszont ezt cáfolja, és számos más kérdésben sem ért egyet partnerével.

Kezdődik a Superjet orosz fejlesztésű navigációs rendszerének tesztelése

Megkezdte a gyártó a Szuhoj Superjet modernizált változatába szánt, hazai fejlesztésű inerciális navigációs rendszer tesztelését.

Nem bombázóból lesz az új orosz szuperszonikus utasszállító

Letett a bombázóból továbbfejlesztett szuperszonikus utasszállító terveiről az UAC, helyette egy szuperszonikus üzleti repülőgép (SBJ) kidolgozásába fog bele az orosz repülőgépipari konzorcium.

Forgalomba állhat az öt lapátos főrotorral felszerelt H145-helikopter

Megkapta az Airbus H145 típushoz tartozó kiegészítő tanúsítványt a helikopter öt lapátos főrotorral felszerelt változata az EASA-tól, Magyarországra azonban nem kerül majd ebből a verzióból.

Lendületben az elektromos repülőgépek fejlesztése

A coloradói Bye Aerospace néhány éven belül előállna a 6-9 személyes elektromos típusával, eközben a szlovén Pipistrel Velis Electro kisgép megkapta az európai légialkalmassági bizonyítványt.

15 milliárd euróval támogatja a légiközlekedési ipart a francia állam

2033-35 körül állhat forgalomba az A320neo család utódja, az európai gyártó 6-8 éven belül állhat elő a jelenlegi sorozatnál 30%-kal kisebb fogyasztású, akár zéró károsanyag-kibocsátású hidrogén alapú technológiát is alkalmazó demonstrátorral.

Harminc elektromos repülőgépet állítana rendszerbe az USA légiereje

Legalább harminc elektromos meghajtású, helyben fel- és leszálló, többfunkciós gépet szeretne rendszerbe állítani az amerikai légierő az Agility Prime programon keresztül.

Felezik a Space Jet program büdzséjét, elkaszálhatják a hetven üléses variánst

A japán regionális típus programját egy éve gondolta újra a Mitsubishi, de azóta még nagyobb veszteséget produkál a cég, az újabb, M100 változat fejlesztését ezért felfüggesztették, a CRJ-program átvételéről viszont megvan a végleges megállapodás.

Kétéltű és elektromos meghajtású típuscsaládot fejleszt egy norvég cég

A nehezen megközelíthető területek kiszolgálására többféle méretben elektromos meghajtású, kétéltű (amfíbia) repülőgépet szeretne piacra dobni az Equator Aircraft.

Elkaszálta a Boeing az új közepes típusának terveit

Leállította a Boeing az új típusok megvalósítását a bizonytalan helyzet miatt, csak a már meglévők fejlesztésén dolgozik a jövőben, ez viszont pletykák szerint frissített 757/767-est is hozhat.

Elkaszálta az E-Fan X programot az Airbus, egyedül folytatja a Rolls-Royce

Kiszállt a repülőgépgyártó az elektromos hajtóművel felszerelt regionális utasszállító megvalósítását cézó programból, mert más irányban akar vizsgálódni, brit partnere viszont folytatja a teszteket.

VIP-berendezésű V-22-est hirdet a Bell

A Boeinggel partnerségben fejlesztett és gyártott V-22 Osprey konvertiplánt VIP-konfigurációban kezdte el hirdetni a Bell, civil vevők polgári típusengedély híján továbbra sem juthatnak hozzá.

Német partnerrel fejleszti drónflottáját a UPS

A német Wingcopter lesz az első jelentős partner a UPS expressz csomagküldő vállalat szállítódrón-flottájához, a közös cél további eszközök kifejlesztése.

Felszállt az első új generációs Viking tűzoltógép

A napokban levegőbe emelkedett a nagy múltú kanadai CL-415-ös első modernizált és átalakított változatú példánya.
Hirdetés
Translate »