Címlap Címkék Ferihegy

Címke: Ferihegy

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Ferihegy, Budapest Airport, (BUD/LHBP) hírek, cikkek

Meredeken nőtt a ferihegyi utasforgalom márciusban és az első negyedévben

Idén már márciusban jóval meghaladta a havi 1 millió főt az utasok száma Ferihegyen, az első negyedévben pedig 17%-os növekedést regisztrált a budapesti repülőtér.

Terv szerint halad az 1-es futópálya felújítása Ferihegyen

A pályán már az összes bontási munkálatot befejezték, sőt a legtöbb helyen már az alap betonréteget is leterítették a szakemberek.

Még több járat repülhet Kijev és Budapest között

Az ukrán légiközlekedési hatóság megállapodást kötött Magyarországgal, hogy heti 9-14 közötti járatszámra emelkedhessen a járatok száma Kijev és Budapest között.

Összeütközött két busz Ferihegyen

A Wizz Air Bukarestből érkező utasait a repülőgépéről a terminálba szállító buszok forgalmi előtéren történt ütközése következtében 1 fő súlyos, 6 fő könnyebb sérülést szenvedett.

Húsvéti csúcsforgalom Ferihegyen, nyári járatözön

Csütörtökön és pénteken is jóval meghaladta a negyvenezer főt az érkező és induló utasok száma Budapesten, a nyári menetrend további új járatokat, köztük új transzatlanti járatokat és kapacitásbővítést tartogat.

Marad télen is a szélestörzsű repülőgép a Qatar budapesti járatán

A 2018/19-es téli menetrendeben is megmarad a Qatar Airways naponta közlekedő két Doha - Budapest - Doha járatából az egyik járaton a szélestörzsű Airbus A330-200-as repülőgép.

Bepereli a Budapest Airportot az eddigi bőröndfóliázó partnere

Furcsa körülmények között veszítette el a versenytárgyalást a Budapest Airport eddigi bőröndfóliázással foglalkozó partnere. Az olasz cég bepereli a reptérüzemeltetőt.

Visszafordult Ferihegyre a Turkish Cargo járata

A repülőgép személyzete információink szerint technikai probléma miatt döntött a visszafordulás mellett.

„Álcázva”, de visszatért a Silk Way West Ferihegyre

Az eddigi néhány járatot nem a Silk Way saját repülőgépei, hanem a moldáv Aerotrans Cargo légitársaság Boeing 747-400F gépei teljesítették Bakuból Budapestre.

Videón az életveszélyes sérüléssel járó Smartwings-vészkiürítés

Az izraeli ynet portál közölt cikket a múlt heti, életveszélyes sérüléssel végződött budapesti vészkiürítésről, melyben röviddel a vészkiürítést követően készített videó is látható.

Északra és délre is terjeszkedik a Wizz Air

Elindította legújabb járatait a norvégiai Stavangerbe és a görög fővárosba, Athénba a Wizz Air.

Utasrosszullét: Budapesten szakította meg útját az Emirates járata

A légitársaság EK162-es számú járatának személyzete Kolozsvár térségében fordult vissza Budapest irányába. 

Ferihegyen is bemutatkoznak a Turkish Boeing 737 MAX 8 gépei

A tervek szerint a Boeing 737 MAX 8 típus 2018. szeptember 2-től jelenik meg a Turkish Airlines Isztambul - Budapest járatain.

Vészcsúszdákon ürítettek ki egy repülőgépet Ferihegyen

Egy repülőgépvontató füstölni kezdett és füst jutott be az Israir járatát teljesítő, Tel Avivba induló Smartwings Boeing 737-es gépének utasterébe. A repülőgépen pánik tört ki, az utasok vészcsúszdákon hagyták el a fedélzetet, eközben egy nő fejsérülést szenvedett, válságos állapotban szállították kórházba.

Ismét Budapest lett a régió legjobb repülőtere, de összetettben rontott Ferihegy

Az összetett világranglistában Budapest a 90. helyet szerezte meg idén, amely azt jelenti, hogy Ferihegy hat helyet rontott a tavalyi évhez képest.

Két héttel elhalasztotta a budapesti járatindítást az Iran Air

Az eredetileg tervezett 2018. március 31-i indulás helyett április 14-től indulnak az Iran Air Teherán - Budapest járatai a repülőjegy foglalási rendszerek adai szerint.

Megkapta az építési engedélyt a Ferihegyre tervezett parkolóház és a Cargo City

Kiadta az ütemezett építési engedélyt a Budapest Airport Zrt. részére egy új parkolóház és a Cargo City Handling raktár és iroda épület létesítésére Budapest Főváros Kormányhivatala.

Három hónapra hatalmas sárga X került az egyes futópályára

A Budapest Airport mától, azaz 2018. március 12-től lezárta a ferihegyi repülőtér egyes futópályáját felújítási munkálatok miatt három hónapra.

Tovább növelhetik Ferihegy légiáru-forgalmát az új USA-járatok

A ferihegyi cargo-forgalom további növekedésre számít a Budapest Airport a nyári időszakban beinduló közvetlen amerikai járatoknak köszönhetően.

Reptéri dolgozó halt meg a Ferihegyen történt, hajnali balesetben

Halálos autóbaleset történt Budapesten, egy kisbusz és egy gépkocsi ütközött össze a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának felvezető útján csütörtökre virradó éjjel.

Közel 16%-os utasforgalom növekedés Ferihegyen februárban

Folytatódott a budapesti repülőtér növekedése 2018 második hónapjában is, a Budapest Airport 910.035 utast regisztrált a repülőtér termináljain, 10% felett nőtt a fel- és leszállások száma és a légiáru-forgalom is.

Kapacitást bővít az UIA Kijev és Budapest közötti járatán

Az ukrán légügyi hatóság honlapján közzétett javaslat szerint az UIA a Kijev - Budapest - Kijev útvonalán a járatok számát heti hétről heti kilencre emeli.

Júniustól már naponta négy Aeroflot járat közlekedik Budapestre

Az újabb járatot várhatóan orosz gyártású Szuhoj Superjet (SSJ-100) típussal teljesítik, ami egész évre vetítve mintegy 63 ezer újabb ülőhelyet jelent, összesen közel 400 ezerre növelve az Aeroflot által kínált kapacitást (oda-vissza irányban).

Folytatódik az egyes futópálya felújítása Ferihegyen

Március 12. és június 30. között ismét egy futópályával üzemel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, eközben a Budapest Airport folytatja az 1-es futópálya tavaly megkezdett rekonstrukcióját.

Ferihegyi reptéri hotel: ha most kezdenék, kétszer ekkorát építenének

Jól startolt a budapesti repülőtéren idén év elején megnyílt Ibis Styles Hotel, a vendégeknek tetszenek az egyedi dizájnt kapott szobák és közösségi terek az épületben. A reptér közelségéért cserébe a szálloda a cseppet sem nyugodt környezetnek számító parkoló közepén van.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Fénytechnikai karbantartó

Budapest Airport Zrt.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Building Efficiency Manager

Budapest Airport Zrt.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Cat A repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Senior Ancillary Products Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Gyakorlati oktató

Aeroplex of Central Europe Kft.

Földi kiszolgálási üzemi tiszt

Celebi Ground Handling Hungary Kft.

Forgalmi CRS kiadó B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Eszközkezelő

Debrecen International Airport Kft.

Compliance Manager (AOC)

Hungary Airlines

Onboarding Junior Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »