Címke: Koronavírus-járvány
Dolgozói negyedét bocsátotta el az Emirates-csoport
A koronavírus-járvány miatt jelentős veszteségeket szenvedett el az Emirates és a cégcsoport, eddig már a dolgozók negyedét voltak kénytelenek elküldeni.
Bejelentkezett az Israir megvételére az Arkia
Felvásárolná a nyaraló- és charterjáratokat üzemeltető, nehéz helyzetben lévő Israir légitársaságot a szintén izraeli Arkia, ezzel erősítve saját piaci helyzetét nemzetközi téren is.
Jelentős karcsúsítás jön az Etihad Airwaysnél
Az abu-dzabi légitársaságtól több vezető távozik, tömeges leépítés jön a pilóták és légiutas-kísérők körében is, emellett a cég határozatlan ideig nem használja Airbus A380-asait.
Alig húsz útvonal marad november végére a budapesti repülőtér kínálatában
November második felére érheti el a mélypontot a Liszt Ferenc-reptér forgalma: mintegy 20 útvonal és heti 70 járat maradt elérhető, de a tervezett menetrendből a friss korlátozások miatt továbbiak is kieshetnek.
Fogyasztóvédők kritizálják a British Airways és az Easyjet utalványos gyakorlatát
Brit fogyasztóvédők egy csoportja szerint visszás, hogy a két cég nem téríti meg a fel nem használt utalványok értékét, mert ezzel figyelmen kívül hagyják az uniós ajánlást - amely viszont nem kötelező érvényű.
Laboratórium üzemel Tel-Aviv repterén a COVID-fertőzöttek kiszűrésére
A reptéri gyorsteszt 135 sékelbe (12 100 forint), az utazás előtti napokban végzett korai ellenőrzés pedig 45 sékelbe (4000 forint) fog kerülni.
Hét A380-ast végleg kivon flottájából a Singapore Airlines
A járvány miatt 26 repülőgépet, köztük A380-asokat és Boeing 777-eseket von ki véglegesen flottájából a Singapore Airlines, emellett a légitársaság 3,4 milliárd USA-dolláros veszteséget jelentett.
Emelkedéssel reagáltak a légitársaságok részvényei a COVID-vakcináról szóló jó hírekre
Nagy lökést adott a légitársaságok és turisztikai cégek részvényeinek a Pfizer és partnere, a BioNTech bejelentése a koronavírus-betegség ellen általuk kifejlesztett oltóanyag hatásosságáról.
Nem kap több állami támogatást a Norwegian, így bizonytalanná vált a jövője
A norvég kormány nem ad több pénzügyi támogatást a Norwegiannek, a következő hónapokban mindössze hat repülőgéppel és 600 dolgozóval 12 norvég belföldi útvonalat üzemeltető cég sorsa így kérdésessé válik.
COVID-biztosítást vezet be a Lufthansa-csoport is
A meglévő, opcionális utasbiztosításukat kiegészítő koronavírus-biztosítást vezet be a Lufthansa-csoport három hálózatos légitársasága is.
Októberben is folytatódott a forgalom csökkenése Ferihegyen
Az év tizedik hónapjában az utasok száma 95,7, a gépmozgások száma 78, a légiáru mennyisége 10,3 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest.
Koronavírus-mentes járatokat indít a Lufthansa is
Több légitársaság után a Lufthansa is elkezdi az ingyenes gyorstesztelést, a koronavírus-fertőzöttség vizsgálatát egyelőre német belföldi járatokon kezdik el.
Ismét bezárja a Heathrow-reptéren lévő váróit a British Airways
Az új korlátozások miatt az Egyesült Királyságban szinte senki sem utazhat a következő egy hónapban, így a British Airways ismét bezárja váróit legfőbb bázisán.
Több milliárd eurós veszteség a Lufthansánál, télen a járatok negyede közlekedik csak
Ötmilliárd eurót meghaladó veszteséget jelentett a Lufthansa az év első kilenc hónapjáról, a csoporthoz tartozó légitársaságok a téli menetrendi időszakban a tavalyi kapacitás 25 százalékát biztosítják.
Több pénzt szedett be a Wizz a szolgáltatásokból, mint a jegyekből
A fapadosok között is ritka módon ért el ilyen különös eredményt a légitársaság, és bár veszteséget könyvelt el, üzemi szinten nyereséges maradt, készpénzállománya pedig stabil.
Speciális LED-fényforrásokkal szereli fel a fedélzeti mosdókat a Delta
Az utasok egészségének védelmében új technológiát alkalmaz a Delta: a mosdókat olyan különleges LED-fényforrásokkal szerelik fel, amelyek csökkentik a baktériumok és vírusok terjedését.
Állami támogatást kap Spanyolországtól az Air Europa
Közel félmilliárd eurót kap az Air Europa a spanyol államtól, miután kiemelt fontosságú céggé nyilvánította a kormányzat, a légitársaság vevőjelöltje, az IAG pedig egyelőre kivár.
A Finnair is ingyenes koronavírus-biztosítással csábítja az utasokat
Repülőjegyei mellé a finn légitársaság mostantól koronavírus-fertőzés esetére szóló biztosítást kínál, amely az esetleges kórházi kezelés és a karantén költségeit is állja.
A kormány blokkolta, hogy a Budapest Airport hitelt vegyen fel az EBRD-től
A Budapest Airport megerősítette a HVG.hu-nak a Bloomberg gazdasági hírügynökség kedden megjelent cikkének állításait, miszerint a magyar kormány megakadályozta, hogy a repülőtér üzemeltetője kölcsönt vegyen fel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól.
Megállapodott pilótáival a KLM, érkezhet az állam pénzügyi segélye
Aláírta végül a hosszabb távú fizetéscsökkentésről szóló megállapodást a VNV szakszervezet is, ezzel elhárult az utolsó akadály a 3,4 milliárd eurós állami mentőcsomag elől.
A pénzügyi kockázatok elosztását sürgeti a LOT
A lengyel cég igazságosabb teherviselést sürget a légiközlekedés szereplői között, eközben tulajdonosa felfüggesztette a titokzatos LOT-klón engedélyeztetését, valamint bevezetik a csak kézipoggyászt tartalmazó tarifát a Budapest-Szöul járatokon is.
Kivonja flottájából egyetlen Airbus A380-asát a Hi Fly
A járvány miatt nem hosszabbítja meg a 9H-MIP lajstromjelű A380-as lízingjét a portugál cég, ez volt az egyetlen olyan példány, amely az első üzemeltető után új bérlőre talált.
Bezárta látogatóközpontját a müncheni repülőtér
Bajorországban a járvány miatt szigorúbb korlátozások léptek életbe, ezért a müncheni légikikötő bezárta népszerű látogatóközpontját, és leállította a buszos reptértúrákat is.
Felfüggesztette a holland kormány a KLM támogatását
Felfüggesztette a KLM-nek juttatott 3,4 milliárd eurós állami támogatás folyósítását a holland kormány, mert két szakszervezet nem írta alá a hosszabb távú fizetéscsökkentésről szóló kollektív megállapodást.
A reptéri résidők újraosztását követeli Gatwicken a Wizz Air
A Brexit miatt január 1-től a brit hatóságokhoz visszakerül a repülőtéri résidők szabályzásának joga, a Wizz Air azt szeretné, hogy a versenytársak által birtokolt, de jelenleg nem használt fel- és leszállási résidőpárokat osszák újra London második legnagyobb forgalmú repülőterén.