Címlap Címkék Ryanair

Címke: Ryanair

Együttműködési megállapodást kötött a Ryanair és az Aer Lingus

Együttműködési megállapodást kötött az Aer Lingus és a Ryanair. A két ír cég, bár korábban ettől elzárkózott, most mégis úgy döntött: ráhordanak egymás járataira.

Bezárja glasgow-i bázisát a Ryanair, de bővít Edinburgh-ban

Bezárja glasgow-i bázisát az ír fapados, ugyanakkor jelentősen bővíti kínálatát a skót fővárosban.

Lemondásra szólította fel az egyik pilótaszakszervet Michael O’Leary-t

Lemondásra szólította fel Michael O'Leary-t, a Ryanair vezérigazgatóját egy, a pilótákat képviselő szakszervezet, mert információik szerint újabb járattörlésekre készül a cég.

Húsvétkor sztrájkolnának a Ryanair dolgozói

Több szakszervezettel is megrekedtek a tárgyalások, ezért a cég dolgozói sztrájkra készülnek.

Több járatát Frankfurtba költözteti Hahnból a Ryanair

Az ír fapados folytatva agresszív terjeszkedési stratégiáját Németországban, több járatát áthelyezi a frankfurti központi repülőtérre a megnövekedett kereslet miatt.

Különálló brit egységet hoz létre az Easyjet

Létrehozza harmadik, önálló légitársaságát az Easyjet a Brexit-előkészületek részeként, a brit egység saját üzembentartói engedélyt kap nemsokára.

2019-ben érkezik az első 737 MAX 200 a Ryanairhez

A Boeing 737 MAX család legsűrűbben székezett változatából 2019-ben kerül az első példány az indító légitársasághoz.

Árt a Ryanairnek a szakszervezetek elismerése, de nem a pénzügyekben

Nem nagyon érződik a Ryanair harmadik negyedéves pénzügyi eredményén, hogy az ősszel elég súlyos helyzet alakult ki és 25 gépet le kellett állítaniuk. Pedig még a jegyárak is csökkentek. A szakszervezetek elismerése pedig szerintük negatív képet fest a cégről.

Amman és Budapest között indít járatot a Ryanair

Jordániába indít járatot a 2018-as téli menetrendi időszakban a Ryanair Ferihegyről, a gépek hetente kétszer közlekednek majd a magyar és a jordán főváros között.

Beauvais és Marseille lehetnek az első francia Ryanair bázisok

A forgalmi adatokból kiindulva a Párizstól északra lévő Beauvais, illetve Marseille lehetnek a Ryanair első francia bázisai az anna.aero elemzése szerint.

Ryanair, Lauda és IAG: Újra zajlik a verseny a Nikiért

Január 19-ig még várja az ajánlatokat az osztrák és a német felszámoló, akik együttműködnek az osztrák légitársaság eladásában.

Marseille-be indít járatot Budapestről a Ryanair

Az új Budapest - Marseille járatok hetente két alkalommal közlekednek majd.

Hétfőtől változnak meg a Ryanair kézipoggyász szabályai

Hétfőtől, vagyis 2018. január 15-től lépteti életbe a Ryanair a kézipoggyászokra vonatkozó új, szigorúbb szabályzatát.

A Ryanair forgalma bővült a legnagyobb mértékben tavaly a fapadosok között

A Ryanair utasforgalma nőtt a legnagyobb mértékben tavaly a három nagy európai fapados között, bár a járatlemondások erősen rányomták a bélyegét a cég év végi teljesítményére.

A Ryanair is a „hard-Brexitre” készül, megigényelték a brit AOC-t

Az ír diszkont légitársaság ezzel a lépéssel kívánja bebiztosítani az Egyesült Királyságban működő operációját arra az esetre, ha az úgynevezett "hard-Brexit" következik be 2019 márciusában.
video

Késett a Ryanair gépe, az egyik utas kiszállt – a vészkijáraton!

A vészkijáraton akarta elhagyni a késésben lévő Ryanair-járatot az egyik utas.

Sztrájkolnak a Ryanair egyes német pilótái

Négyórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a Ryanair egyes német pilótái, ez az első sztrájk a diszkont légitársaság történetében. 

Már a légiutas-kísérők szakszervezeteit is elismeri a Ryanair

Pár nap alatt hatalmasat változott a világ a Ryanairnél, miután a vezetés beijedt a karácsonyi sztrájkoktól. Először a pilóták, most már a légiutas-kísérők érdekképviseleteit is elismerik.

Szalonikibe indít járatot a Ryanair Budapestről

2018-as nyári menetrendben járatot indít Budapest és Szaloniki között a Ryanair.

Elismeri a pilóták érdekképviseleteit a Ryanair, hogy elkerülje a sztrájkot

A Ryanair megváltoztatja azt a hosszú évek óta folytatott politikáját, miszerint nem ismer el egyetlen szakszervezeti tömörülést sem.

Sztrájkolnak pénteken az olasz Ryanair-pilóták, sőt nem lesznek egyedül

Nem tántorodtak el a Ryanair légitársaság olaszországi pilótái a péntekre meghirdetett munkabeszüntetéstől, amelyhez az Alitalia és a Vueling pilótái, valamint az Enav olasz polgári légiforgalmi vállalat dolgozói is csatlakoztak. 

Sztrájkot hirdetne a VC a német Ryanair pilóták körében

Sztrájkot helyezett kilátásba a Vereingung Cockpit pilótaszakszervezet, akik elvállalták a német Ryanair pilóták képviseletét. A légitársaság közölte, akkor sem állnak le tárgyalni, ha tényleg sztrájkolni fognak a pilóták.

Sztrájkolhatnak a Ryanair pilóták december 15-én

Az akció mondhatni példátlan az ír low-cost légitársaság történetében, mely nem ismer el egyetlen szakszervezeti tömörülést sem.

Terjeszkedne a Berlin-Tegel reptéren is a Ryanair

Résidőket igényel a Ryanair az Air Berlin csődje után a Tegel reptéren: kilenc gépet állomásoztatna a berlini fő légikikötőben, pótolva a kiesett kapacitás csaknem harmadát.

Brexit – Komoly megszorítások szerepelnek egy belső anyagban

Komoly megszorítások is szóba jöhetnek a Brexit után az Egyesült Királyságban bejegyzett légitársaságoknak, legalább is ami az unióba való repülést illeti. A tervekről egy kiszivárgott, és a Financial Times által közzétett belső anyag árulkodik.

Légiközlekedés állás, repülőtér munka

Eladó, pénztáros munkatárs

Memories of Hungary Kft.

Shop Manager (STR, NDT, MCH, CMP)

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Pénzügyi elemző

Budapest Airport Zrt.

Forgalmi karbantartás üzletágvezető helyettes

Aeroplex of Central Europe Kft.

Airport Capacity Planning Manager

Budapest Airport Zrt.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Airport Airside Engineer

Budapest Airport Zrt.
Hirdetés
Translate »