Címlap Címkék újraindulás

Címke: újraindulás

Júniustól 80 célállomásra repülne a Qatar Airways, de leépítés is várható

Június végétől 80 célállomásra, közük Budapestre is repülne a Qatar Airways az utazási korlátozások feloldásával, de a légitársaságra a vezérigazgató szerint jelentős létszámleépítés is vár.

Több jel is arra mutat, hogy csökkenhetnek a jegyárak

Az IATA szerint a piaci trendek alapján rövid távon mérséklődni fog a repülőjegyek ára, emellett a szervezet úgy gondolja, semmi értelme az utasok közötti székek blokkolásának a kabinban, más intézkedésekre van szükség.

Bécsi és lutoni új járatokat jelentett be a Wizz Air

Új bécsi és lutoni járatokat jelentett be a Wizz Air, a két repülőtérről főleg nyaralóknak fontos európai és észak-afrikai célállomásokra repülne a cég júliustól.

Az Eurocontol szerint a hónap végére 7 ezerre nő a napi járatok száma

A szervezet nyilvánosságra hozott újraindulási stratégiájában május végére 7 ezer járattal számol Európában, a cél, hogy a folyamat kontrollált legyen, és az útvonalak rövidebbek, így "zöldebbek" legyenek az eddigieknél.

Május 4-én újraindítja a KLM a budapesti járatát

A többi között a budapesti járatát is újraindítja május 4-étől a KLM, a holland légitársaság emellett 25 interkontinentális útvonalán ismét közlekedik majd, de lesz, ahová csak árut szállít.

Új egészségvédelmi javaslatok a BUD-tól, hamarosan újraindul az utasforgalom

Mivel hamarosan várható, hogy egyre több utas lesz a forgalom újraindulásával, a Budapest Airport új egészségvédelmi intézkedésekre tett javaslatot.

Újraindítja bécsi bázisát a Wizz Air

A fapados légitársaság május elsejétől többek közt spanyol és olasz városokba teljesítene járatokat Schwechatról, bár arról nincs információ, hogy az érintett országok beengedik-e majd a külföldieket.

Az egészségügyi intézkedéseken is múlik, hogy olcsó marad-e a repülés

Az egészségügyi intézkedéseken is múlik majd, milyen jegyárak lesznek, de most a legfontosabb az újraindulás koordinációja – mondta Rafael Schvartzman, az IATA európáért felelős alelnöke az AIRportal.hu-nak.

Május elejétől több bázist is újra megnyit a Wizz Air

Május elejétől több bázisát is újranyitja a Wizz Air: Váradi József vezérigazgató elmondta, hogy folyamatosan figyelik a piaci lehetőségeket, de beszélt a cég anyagi helyzetéről és a flottafejlesztésről is.

Újraindítja a kereskedelmi gépek gyártását Seattle-ben a Boeing

Jövő héten elindítja a Boeing a kereskedelmi repülőgépek gyártását Seattle környékén, 27 ezer ember kezdhet újra dolgozni.

Néhány üzemében újraindította a gyártást a Boeing

Néhány Washington állambeli üzemét újraindította hétfőn a Boeing, de a kereskedelmi gépek összeszerelése még nem kezdődhet el, hadiipari megrendelések teljesítésével foglalkoznak.

Decemberre tolódott az új WOW Air elindítása

Túl optimistának bizonyult a WOW Air feltámasztásán ügyködő befektető gondolata, hogy október végén elindítja a légitársaságot, a legújabb verzió szerint decemberben szállhat fel az első járat.

Heteken beül elindulhat az új WOW Air

Heteken belül elindulhat az új WOW Air, az első járatok Keflavík és a Washington-Dulles repülőtér között közlekedhetnek.

Fura elképzelések mentén indítaná újra egy amerikai befektető a Wow Airt

Az új Wow Air áruszállításra is fókuszálna, minden utasának lounge belépést biztosítana, a fedélzeti menüt 3 Michelin csillagos séf állítaná össze, biometrikus azonosítással 8 perc alatt szállítaná be az utasokat a járatokra, kezdetben két, hosszú távon 10-12 géppel üzemelne a légitársaság.

ChAir néven folytatja működését a Germania svájci ága

Tulajdonosváltást és átszervezést követően hamarosan megkezdi műödését a korábbi német kötődésű cégből szervezett légitársaság.

Újraindítaná a Wow Air alapítója a légitársaságát

Értesülések szerint befektetőket keres Skuli Mogensen, a csődbe ment és leállt izlandi fapados alapítója, hogy a légitársaságát újraindíthassa öt géppel, eleinte bérrepülésre, majd később ismét önálló átszállóforgalomra.

Újraindul a svájci Belair

Egy befektetői csoport felvásárolta, és a tervek szerint még idén újraindítja az egykori Air Berlin-leány Belairt.
Hirdetés
Translate »