Címlap Címkék Veszteség

Címke: veszteség

A Boeing újabb ajánlatát is visszautasította a szakszervezet

Folytatódik a szeptember 13. óta tartó sztrájk az amerikai gyártónál, amely csökkenő bevételek mellett 4 milliárd dolláros veszteséget jelentett a harmadik negyedévben, a  cégvezető szerint alapjaiban kell megváltoztatniuk a vállalati kultúrát, mielőtt egy új típus kifejlesztésébe belefognak.

Visszatérhet legfontosabb értékeihez a Boeing

Kelly Ortberg lesz a Boeing vezérigazgatója, a mérnöki háttérrel és több évtizedes légiipari tapasztalattal rendelkező szakember az elemzők szerint új szemléletet hozhat a cégbe.

Növekvő forgalom és bevétel mellett ismét veszteséges évet zárt a Budapest Airport

Az utasforgalom 20, a légiáru mennyisége pedig 36 százalékkal növekedett tavaly 2020-hoz képest a Liszt Ferenc reptéren, az üzemeltető árbevétele elérte a 143 millió eurót, amely 25 millióval több az előző évinél, eközben 22 millióval 87,6 millióra csökkent a vesztesége.

Egymilliárd dollárra faragta le veszteségét az Emirates-csoport

Jelentős bevételnövekedésről számolt be 2021-22-es pénzügyi jelentésében az Emirates Group, vesztesége csökkent az előzőhöz képest, az Európában is terjeszkedő Dnata földi kiszolgáló leánycég pedig újból nyereséges lett.

Sokat javult az európai hálózatosok anyagi helyzete tavaly

A fellendülő utasforgalomnak és a költségcsökkentéseknek köszönhetően 2021-ben sokat javult az európai hálózatos légitársaságok anyagi helyzete, de még mindig milliárdos veszteségek keletkeztek a járvány miatt.

Több mint háromszoros forgalomnál kétszeres veszteség a Wizz Airnél

A fapados jelentős mértékben tudta növelni utasai számát októbertől decemberig az előző évihez képest, de ez akkora költségnövekedést okozott, amelyet nem tudott ellentételezni a bevétel.

Az EU utazási szabályai példaértékűek az IATA szerint

Utazási szabályokról, maszkviselésről és a légitársaságokat ért veszteségekről is szó volt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség éves közgyűlésének első napján Bostonban.

Az idei évre is vaskos veszteséget vár a prágai repülőtér üzemeltetője

Várhatóan mintegy négymillió utas keresi fel az idén a prágai Václav Havel repülőteret, a légikikötőt üzemeltető vállalat több százmillió koronás veszteséggel zárja az évet.

Javult, de még veszteséges a nagy európai légicégek gazdálkodása

A nyári utazási szezon beindulása sokat segített az európai légitársaságok helyzetén, de összességében még veszteséges az üzemelésük, a következő negyedév viszont már nyereséges lehet.

Kivár a budapesti bázis újranyitásával a LOT

Az utazási szabályok további enyhítésével jöhet csak szóba a LOT budapesti bázisának visszaépítése a légitársaság közlése szerint, és bár a szöuli járat működik, a New York-i újraindítására még várni kell.

Ismét belengette a 737 MAX 10-es vásárlást a Ryanair

Az ír fapados folyamatosan azt kommunikálja, hogy szeretne 230 székes 737-est vásárolni, de minden az áron múlik, így a Boeingnek komoly alkudozásra kell készülnie.

Három évtized után először lett veszteséges az Emirates

A koronavírus-járvány az Emirates légitársaságot sem kímélte, és a cégcsoport több milliárd USA-dollár veszteséggel zárta a március 31-én zárult pénzügyi évét.

A várható nyári fellendülés ellenére idén is veszteségre számít a Wizz Air

A nyári csúcsidőszakban az összes olyan járatát elindítja a Wizz Air, amelynek bevételei fedezik a változó költségeket, de a most kezdődött pénzügyi évben is veszteséggel számol a légitársaság.

Száztíz millió euró vesztesége volt tavaly a Budapest Airportnak

A cég 110 millió euró veszteséget könyvelt el 2020-ban, miközben összesen 81 millió euró értékben valósított meg fejlesztéseket, pénzügyi helyzete pedig jelenleg is stabil.

Gyorsan képes növelni kapacitását az Easyjet, de meglesz az ára

A járvány előttihez képest jelenleg alig 15 százalékos kapacitását az Easyjet rugalmasan és hamar a 2019-es közelébe tudja emelni, de ennek jelentős kihatása lesz a költségekre.

Már 2022-ben a járvány előtti bővülési mértékre számít a Ryanair

Az előző évét rekordveszteséggel zárta a Ryanair, de idén már nullszaldós lehet, és jövőre olyan nagy arányú forgalomnövekedési mutatókat vár, mint ami a járvány előtt volt.

Újabb tőkebevonás jöhet az Air France-KLM-nél

A közelmúltbeli egymilliárd eurós tőkeemelés után ismét hasonló lépésre lehet számítani a francia-holland légitársasági csoportnál, miután első negyedéves pénzügyi egyenlege is jelentős veszteséget mutatott.

Visszafogottabb évre készül a Lufthansa

A lassú oltási programok és a határnyitások elhúzódása miatt a Lufthansa-csoport a korábban becsültnél 10 százalékkal kevesebb kapacitást biztosít majd éves szinten, de a pénzügyi helyzete stabil marad.

Leállította a 737-esek átadását a Boeing, de jövőre havi 31 példány készülhet

A jövő év elejéig folyamatosan növeli a cég az egy hónapban elkészített új generációs 737-esek számát, ám az elektromos hibák javításáig most leállították az átadásokat.

Több száz dolgozót vehetnek vissza a legnagyobb amerikai légitársaságok

Az American Airlines, a Delta és a United Airlines is kedvező negyedévet zárt, jelentősen emelkedik a kereslet a belföldi járatok iránt, így az év második felétől jelentősen növelhetik dolgozóik létszámát.

A vártnál gyengébb forgalomra számít idén az IATA

Az oltás lassúsága és a határnyitások elhúzódása miatt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség gyengébb idei utasforgalomra számít a tavaly decemberi becsléshez képest, bár hatalmas az igény a repülés iránt

A vártnál lassabb forgalombővülésre számít a Wizz Air

Az oltási programok előrehaladtával is csak lassú bővülésre számít a Wizz Air az utasforgalomban, de tájékoztatása szerint anyagi helyzete stabil.

Újabb tőkeemelésre készül a Lufthansa, hogy visszafizesse az állami támogatást

Megkezdte a Lufthansa a tulajdonosok felkészítését egy tőkeemelésre, a befolyó összegből a német államtól felvett kölcsönt akarja a cég visszafizetni.

Állami támogatás helyett a befektetőkhöz fordult több légitársaság

Bár a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) újabb állami támogatást kezdeményez, több légitársaság inkább a befektetőkhöz, bankokhoz fordult anyagi segítségért.

Csak 2026-ban nyílhat meg a frankfurti reptér új terminálja

Ebben az évben sem vár tavalyhoz képest sokkal több utast a repülőtér üzemeltetője, ezért több ezer dolgozóját elbocsátja, az új, 3-as terminál átadását pedig további egy évvel elhalasztják.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Planning Officer

Skyways Technics

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »