Két üzleti repülőgéptípussal is komoly problémák adódtak
Egy nap eltéréssel mind az európai, mind az amerikai hatóságok sürgősségi direktívát adtak ki egy-egy üzleti repülőgéptípusra.
Utasrosszullét: Budapesten szakította meg útját a Qatar Airways óriásgépe
A QR3-as számú járatot teljesítő Airbus A380-800-as típusú repülőgép személyzete egy utas rosszulléte miatt döntött a nem tervezett leszállás mellett.
Lezárták a berlini Schönefeld repülőteret kedden délelőtt
Balesetet szenvedett és órákig blokkolta a Luftwaffe Global 5000 típusú repülőgépe a berlini Schönefeld repülőtér egyetlen üzemelő futópályáját kedden délelőtt.
Balesetet szenvedett egy L-410-es a világ legextrémebb repülőterén
A Summit Air Let L-410-ese felszállás közben letért a futópályáról, majd az előtéren várakozó helikopterek közé csapódott.
Kiadták az etióp légikatasztrófáról az előzetes jelentést
Az etióp hatóság a 737 MAX irányítási rendszerének felülvizsgálatát kérte a Boeingtől, miután közzétette a március 10-i katasztrófájáról szóló előzetes jelentést, amely szerint a pilóták az utasításokat követték.
Nem műszaki hiba okozta a Magnus eFusion tavalyi balesetét
A Magnus közleményében idézi a rendőrségi határozatot, amely szerint "a légijármű lezuhanása egy túldöntött jobb fordulatban történő átesés következménye", ehhez a pilóta vezetéstechnikai hibája vezetett.
Repülőgép-balesetben életét veszítette az orosz S7 légitársaság fő tulajdonosa
Repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette Németországban az egyik leggazdagabb orosz nő, Natalija Filjova, az orosz S7 légitársaság meghatározó tulajdonosa.
Egykori Boeing-mérnökök is furcsállják a 737 MAX átesésvédelmi rendszerét
Az FAA vezetője szerdán a szenátus előtt tart beszédet a szoftvermódosításról, a gyártó egykori mérnökei pedig azt mondták, hogy eddig tényleg csak egy szenzorból kapott adatokat az átesésvédelmi rendszer, illetve hogy annak idején a vezetőség kérte, ne kelljen a pilótákat szimulátorban átképezni erre a változatra.
Erősebb kelet-német szálat sejtenek a Lockerbie-merénylet mögött
Skót hatóságok kérésére egykori NDK-s titkosszolgálati dolgozókat hallgatnak ki, mert azt sejtik, a Stasinak az eddig gondoltnál nagyobb része volt a Pan Am 747-esének 1988-as felrobbantásában.
Futóműprobléma egy Péren leszálló Dornier 228-as gépen
Futóműproblémával szállt le az Arcus Air Dornier 228-202 típusú repülőgépe Győr-Pér repülőtéren csütörtökön nem sokkal 17 óra után.
Lion Air: nem is sejtették a pilóták, miért süllyed a gép
A Lion Air pilótái nem is sejtették, hogy a Boeing 737 MAX orrát miért nyomja le folyamatosan a repülésirányító rendszer, a trimre nem is gyanakodtak, csak a sebességgel és a magassággal voltak elfoglalva.
Megvannak az etióp 737 MAX adatrögzítőjének adatai is
Sikerült letölteni az adatokat a lezuhant Ethiopian 737 MAX repülési adatrögzítő készülékéből. Az etióp közlekedési minisztérium szerint a kinyert adatok hasonlóságra utalnak az indonéz katasztrófával.
Sikerült kiolvasni a szerencsétlenül járt etióp MAX hangfelvételeit
Sikerült letölteni a múlt vasárnap lezuhant Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 repülőgép hangrögzítőjének (CVR) felvételét, jelentette a francia balesetvizsgáló testület.
Nem példátlan a légiközlekedés történetében egy-egy típus globális repülési tilalma
A történelemben számos típust kellett már globálisan földre parancsolni valamilyen baleset miatt, a mostanit megelőzően a 787-es Dreamlinereket.
Leállítják a 737 MAX-ok átadását, legalább májusig tarthat a repülési tilalom
Felfüggesztette a Boeing az új generációs keskenytörzsűinek átadásait, az USA légügyi hatósága szerint májusig is eltarthat a repülési tilalom. Információk szerint egyre nyilvánvalóbb az etióp és az indonéz katasztrófa közötti hasonlóság, az átesésvédelmi rendszer hibája.
A francia BEA vizsgálja a lezuhant etióp 737 MAX adatrögzítőit
Franciaország légiközlekedési baleseteket vizsgáló ügynöksége, a BEA vizsgálja majd a 2019. március 10-én lezuhant Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 repülőgép fedélzeti adatrögzítő berendezéseit.
Globálisan földre parancsolták a Boeing 737 MAX-okat
A Boeing javaslatára a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) globálisan földre parancsolta a 737 MAX-eket, miután újabb információk birtokában Kanada, majd később az Egyesült Államok is kitiltották a légtérből a típust.
Régóta panaszkodnak az amerikai pilóták a Boeing 737 MAX hibáira
Az Ethiopian Airlines pilótái a Lion Air-katasztrófa után a Boeing 737 MAX-okra továbbképzést kaptak a cégvezető szerint. Az American Airlines egyik szakszervezete követeli a típusváltozat földre parancsolását, és kiderült, hogy amerikai pilóták már többször jeleztek rendellenes működést a hatóságnak.
Részleteket közölt az NTSB a Texas partjainál lezuhant 767-es utolsó perceiről
Újabb részleteket közölt az NTSB az Atlas Air által üzemeltetett, az Amazonnak járatot teljesítő áruszállító Boeing 767-es balesetének körülményeiről az adatrögzítők, radar és ADS-B adatok alapján.
Lekéste a lezuhant járatot, így menekült meg az Ethiopian-járat egyik utasa
Két percen múlt egy görög férfi sorsa, aki azért maradt életben, mert nem tudott időben odaérni a beszállókapuhoz a később szerencsétlenül járt gép indulására.
Megvannak az Ethiopian Airlines lezuhant 737 MAX gépének adatrögzítői
Hétfőn kora délután jelentette be hivatalos Twitter üzenetében az Ethiopian Airlines, hogy megtalálták a légitársaság vasárnap lezuhant Boeing 737 MAX 8 repülőgépének adatrögzítőit.
Több országban is földön a 737 MAX-ek egy nappal az etiópiai...
Nem repülhetnek az új generációs hajtóművekkel felszerelt Boeing 737 MAX repülőgépek Kínában, földre parancsolta MAX-gépeit az Ethiopian Airlines és a Cayman Airways is.
Lezuhant az Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8 repülőgépe
Eddig tisztázatlan körülmények között, röviddel az Addisz-Abebából végrehajtott felszállást követően lezuhant az Ethiopian Airlines Boeing 737 MAX 8-as utasszállítója. A hatóságok közlése szerint a balesetet senki nem élte túl.
Műszaki probléma miatt Budapesten szállt le a Wizz Air Bécs –...
Az A321-es Tápiósáp körnékén több várakozó kört (holding) is lerepült alacsony magasságon, hogy a felesleges üzemanyagot elfogyassza, elkerülendő a túlsúlyos leszállást.
Malajzia kész újraindítani az eltűnt 777-es keresését
Malajzia kész újraindítani az MH370-es járatot teljesítő gép keresését, ha a jelentkező cégek megvalósítható és eredményre vezető tervet mutatnak be.










































