Légijármű események, balesetek

Légijármű események, légiközlekedési balesetek: repülőgép-balesetek, katasztrófák hírei, repülésbiztonság, a bekövetkezett balesetek, katasztrófák, események kivizsgálása, vizsgálati jelentések, repülésbiztonsági fejlesztések

Nem repül többé a Lufthansa megégett A340-ese

Amint az sejthető volt, a vontatójármű kigyulladása miatt súlyosan sérült négyhajtóműves Airbus-gépet nem éri meg javítani, a német cég leselejtezi.

Ismét egy futóműhibás Q400-as leszállás

A DHC-8-Q402-es a limai repülőtér 15-ös jelű futópályájára behúzott orrfutóval hajtotta végre a leszállást.

Balesetet szenvedett az utolsó polgári üzemeltetésű Il-62-es Szudánban

A baleset során személyi sérülés nem történt, később a légitársaság közölte, hogy a gépben nem keletkeztek károk, továbbra is repülőképes.

Krétán szakította meg útját a Condor Boeing 757-ese bombafenyegetés miatt

A görögországi Kréta szigetén, a Chania repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást a német Condor légitársaság Boeing 757-300-as repülőgépe csütörtök este, mert felmerült annak a gyanúja, hogy robbanószerkezet van a fedélzeten.

Tizenegy bombafenyegetés mindössze egy nap alatt Chilében

Összesen 11, különböző kereskedelmi utasszállító járatok felrobbantásával történő fenyegetést regisztráltak csütörtökön Chilében, mindössze 24 óra alatt.

Balesetet szenvedett a Xiamen Airlines Boeing 737-ese Manilában

Újabb futópálya-elhagyásos légiközlekedési baleset történt, ezúttal Fülöp-szigeteki főváros, Manila Ninoy Aquino nemzetközi repülőtéren.

A hőhullám miatt előkerült egy 72 éve az Alpokban lezuhant C-53-as

A Svájcot érő hőhullám miatt előkerült a hótakaró alól egy 74 évvel ezelőtt lezuhant C53-as repülőgép roncsa.

Megtalálták az Alaska Horizon ellopott gépének adatrögzítőit

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozói megtalálták az Alaska Horinzon pénteken ellopott és lezuhant Bombardier Q400-asának fekete dobozait, bár a hangrögzítő több darabban került elő.

Elkötött egy Q400-ast egy 29 éves reptéri dolgozó Seattleben, lezuhant

A pilóta jogosítással nem rendelkező légitársasági alkalmazott engedély nélkül szállt fel a repülőgéppel, majd a reptértől 40 mérföldre több, műrepülésnek is beillő manővert követően lezuhant.

Újabb földi ütközés az isztambuli reptéren

A helyszíni fotók tanúsága szerint a CN-RGT lajstromjelű marokkói Dreamliner jobb oldali szárnyvége gurulás közben ütközött neki a TC-JJZ török Boeing 777-300ER farokrészének.

Gurulóútról akartak felszállni, nem jött össze

A futópálya helyett a gurulóútról akart felszállni a Jet Airways egyik Boeing 737-ese Rijádban, majd a megszakítás után már nem tudott a betonozott úton megállni.

Lezuhant egy Ju-52-es, oldtimer repülőgép, nincs túlélő

A Ju-Air HB-HOT lajstromjelű Junkers Ju-52-es "Tante Ju" oldtimer repülőgépe Locarno-ból tartott a svájci Dübendorfba, de a Piz Segnas csúcs közelében eddig ismeretlen okok miatt 2540 méteres magasságban egy hegyoldalnak ütközött szombaton késő délután.

Utasrosszullét: Ferihegyen szakította meg útját a Germania járata

Budapesten szakította meg útját a Germania német légitársaság Berlin - Tel Aviv járata egy utas rosszulléte miatt.

Balesetet szenvedett az Aeromexico Embraer E190-es repülőgépe

Balesetet szenvedett az Aeromexico légitársaság XA-GAL lajstromjelű Embraer E190-es repülőgépe Mexikóban, a repülőgép személyzete nagy sebesség mellett megszakította a felszállást, de a repülőgépet nem sikerült megállítani a pálya végéig.

Egy működő hajtóművel szállt le egy Wizz Air A320-as Tel Avivban

Emelkedés közben bekövetkezett hajtóműhiba miatt visszafordult Tel Avivba a Wizz Air Rigába tartó Airbus A320-asa. A repülőgép 178 utassal a fedélzetén egy működő hajtóművel hajtott végre kényszerleszállást.

MH370: a hivatalos jelentés szerint nem találtak semmilyen választ

Nem túl meglepő, de annál szomorúbb hír érkezett az MH370 katasztrófával kapcsolatban: a hivatalos jelentésben semmilyen feltételezést nem tudtak alátámasztani, és semmilyen új információ sincs.

Repülés közben összeverekedett az Iraqi Airways két pilótája

A két hajózó utazómagasságon olyan heves vitába került egymással, hogy összeverekedtek, a fedélzeten tartózkodó biztonsági őrök választották szét őket. A gép végül rendben leszállt, de a két pilótát akár örökre eltilthatják a repüléstől.

Tesztrepülés közben megsérült egy Superjet

Nem nyílt ki az SSJ-100-as egyik gyári tesztpéldányának főfutóműve, személyi sérülés nem történt, csak a gépben keletkezett anyagi kár.

Veszélyesen közel repült egy drón egy felszálló A380-ashoz Mauritiuson

Veszélyesen közel került az Emirates felszálló Airbus A380-asához egy pilóta nélküli repülőeszköz, feltehetően egy kisebb méretű drón.

Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair egyik járata

Kabinnyomásvesztés miatt hajtott végre kényszerleszállást a Ryanair egyik járata, több utast kórházba kellett szállítani.

Hollandiai múzeumnak szánt Convair 340-es zuhant le Dél-Afrikában

Röviddel a felszállást követően lezuhant egy Convair 340-es típusú repülőgép a dél-afrikai Pretoria Wonderboom repülőtéren. A repülőgépet a jövő héten repülték volna át egy hollandiai repülőgépmúzeumba.

„Önértékelési zavarba” került egy Boeing 777-es

Másfélszer annyi kerozinnal szállt fel a Singapore Airlines egyik repülőgépe, mint amennyit kért a személyzet: a repülőgép azt "hitte" magáról, hogy nem a megnövelt hatótávolságú változat, a földiek pedig nem jól ellenőrizték a betöltött mennyiséget.

Rádióhiba miatt elraboltnak hittek egy jetBlue járatot

A rossz rádió, illetve a válasz-jeladó rossz kódja miatt a hatóságok úgy hitték, túszul ejtették a jetBlue New York-Los Angeles járatának pilótáit és utasait, majd a fedélzetre betörve látták, hogy téves riasztás volt.

Műszaki és pilótahiba is volt a British Las Vegas-i baleseténél

Kiadták a végső jelentést a brit légitársaság Boeing 777-esének 2015 szeptemberi balesetéről: anyagfáradás okozta az egyik hajtómű meghibásodását, a pilóták viszont a megállás után nem követték az ilyenkor kötelező protokollt, így a vészkiürítésnél komoly hibákat derítettek fel a balesetvizsgálók.

Lángok csaptak ki a szaúdi válogatott gépének hajtóművéből

Állítólag madárral ütközött a Rossiya Airbus A319-ese, mely a szaúdi válogatottat szállította Oroszországon belül.
Hirdetés
Translate »