Ötven Airbus A321XLR-t rendelt az American Airlines és ugyancsak ötvenet az Indigo Partners, amelynek részeként húsz A321XLR-t érkezik a Wizz Airhez 2023-tól. A Boeing pedig 12 darab 777-est értékesített a Paris Air Show harmadik napján. Összefoglaló.

Az IAG keddi, 200 darabos Boeing 737 MAX 8 és MAX 10 repülőgépekre szóló szándéklevelét nem követték más légitársaságok. Hiába tett hitet Willie Walsh a Boeing mellett, nem tört meg a jég, nem érkezett további MAX-üzletkötésről hír.

A Boeing a 777-esekből, azon belül is főleg az áruszállító változatból adott el több légitársaságnak a Paris Air Show harmadik napján.

Az Airbus az A320neó-családra koncentrálta az erőit, amelyből szerdán több mint 180 példányt adott el (opciókkal és szándéknyilatkozatokkal együtt), ezen belül is a hétfőn bejelentett nagy hatótávú XLR-ből fogyott a legtöbb. A korábban kiszivárgott információknak megfelelően ötven Airbus A321XLR-t rendelt az American Airlines és ugyancsak ötvenet az Indigo Partners. Az Airbus nem adott el szerdán sem szélestörzsű repülőgépet, sem A220-ast.

A repülőgépgyártók összesen 826 darab repülőgépről kötöttek üzletet a Paris Air Show első három napján, beleértve a szándéknyilatkozatokat, opciókat és konverziókat is. Ebből mindössze 135 gépre érkezett kötelező érvényű megrendelés.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A legtöbb repülőgépet az Airbus adta el, szám szerint 348-at, a Boeing pedig 232 darab gépre szóló kötéssel zárta az első három napot. Az ATR 145, az Embraer 78, a Mitsubishi 15, a De Havilland Canada 6, a Viking 2 repülőgép eladásáról kötött megállapodást.

Az üzletkötések 63%-a keskenytörzsű gépekre, 8%-a szélestörzsű gépekre, 11%-a regionális jetekre, 19%-a pedig turbólégcsavaros gépekre szól a Flightglobal összesítő táblázata szerint.

Ötven Airbus A321XLR-t rendelt az Indigo Partners, ebből húsz a Wizz Airhez kerül

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Az Indigo Partners amerikai befektetőcég bejelentette, hogy 50 darab A321XLR-re ad megrendelést szándéknyilatkozat formájában az érdekeltségében álló légitársaságok számára.

Az 50 darab A321XLR-ből 32 példány lesz az új megrendelés, 18 darab pedig konverzió a korábbi megrendelésekből.

Az A321XLR változatokból 20 példány kerül a Wizz Air-hez, 18 a Frontierhez és 12 a JetSmarthoz.

A témáról részletesen külön cikkben is beszámoltunk!

Ötven A321XLR-t rendelt az American Airlines

Ötven darab Airbus A321XLR megrendeléséről állapodott meg az American Airlines és az Airbus.

A szerződés szerint az American meglévő A321neo megrendeléséből 30 példányt konvertál a nagy hatótávú XLR változatra, húsz példány pedig új megrendelés.

Az új Airbus-változat nagyobb hatótávja lehetővé teszi, hogy a légitársaság az USA keleti partjáról közepes méretű európai városokba üzemeltessen járatokat.

A texasi központú légitársaság a világ legnagyobb Airbus-üzemeltetője, jelenleg 422 darab európai gyártmány repül a flottájában, és a mostani megrendeléssel még 115 darab A321neo-ra és A321XLR-re rendelkezik megrendeléssel.

Forrás: Airbus

Airbus A321XLR-rendelt a Qantas-csoport

Forrás: Airbus

Harminchat Airbus A321XLR megrendeléséről állapodott meg a Qantas Airways az európai repülőgépgyártóval – ezt a Paris Air Show 3. napjának reggelén jelentették be.

A 36 darabos megrendelésből tíz darab az új, kötelező érvényű kötés az A321XLR típusra, a maradék pedig a Qantas meglévő A320neo-típuscsaládra szóló rendeléséből 26 konverziója a Paris Air Show első napján bejelentett extra nagy hatótávú változatra.

Azt egyelőre nem jelentette be a légitársaság, hogy a most megrendelt XLR-ek közül hány gép kerül majd a low-cost Jetstar leányvállalat flottájába.

Húsz Boeing 737-800-as áruszállítóvá alakítására írt alá szándéknyilatkozatot az ASL Aviation

Forrás: Boeing

Húsz darab Boeing 737-800 BCF (Boeing Converted Freighter) megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot a magyar leányvállalattal is rendelkező, ír ASL Aviation Holdings DAC. A megállapodás tíz kötelező érvényű megrendelést és tíz vételi jogot tartalmaz.

A Boeing 737-800BCF átalakítási program ezzel már 120 megrendelést tudhat magáénak nyolc ügyfél részéről.

Az ASL-csoport elsősorban a nagy csomagküldő cégek számára teljesít áruszállító járatokat, a 737-800-as mérete és akár 23,9 tonnás teherbírása 3750 kilométeres hatótáv mellett ideális ehhez a feladathoz. A típussal a 737 Classic flottáját modernizálja az ASL-csoport, sőt új piacokra is beléphet a vállalat ennek köszönhetően.

A közlemény nem részletezi, hogy a Boeing 737-800BCF repülőgépek mikor érkeznek az ASL flottájába, és az sem, hogy melyik leányvállalathoz és bázisra kerülnek majd.

25 Airbus A321neo repülőgéppel újítja meg keskenytörzsű flottáját a China Airlines

Tizenegy Airbus A321neo megrendeléséről írt alá egyetértési nyilatkozatot a tajvani China Airlines az európai gyártóval. A légitársaság további 14 példányt lízingkonstrukcióban állít forgalomba, ezzel összesen 25 A321neo kerül a flottájába, a meglévő 23 A330-as és 14 A350 XWB mellé.

Forrás: Airbus

Hat Boeing 777F áruszállítóról írt alá szándéknyilatkozatot a China Airlines

Forrás: Boeing

Szintén a tajvani légitársaság akár hat darab Boeing 777F áruszállító repülőgéppel bővítheti cargo-flottáját, amennyiben véglegesíti a Boeinggel a Paris Air Show harmadik napján aláírt szándéknyilatkozatát.

A Boeing 777F-ek a China Airlines kiöregedő, négyhajtóműves 747F repülőgépeit helyettesítik majd a flottában.

Még öt Boeing 777F-et rendel a Qatar Airways Cargo

Forrás: Boeing

Listaárakon számolva 1,8 milliárd amerikai dollár értékben öt Boeing 777F áruszállító repülőgép megrendeléséről állapodott meg a Qatar Airways az amerikai gyártóval. A megrendelés a szerződés véglegesítésekor kerül majd be a Boeing könyveibe. A Qatar Airways Cargo flottájában jelenleg 23 áruszállító repülőgép teljesít szolgálatot, ebből 16 a Boeing 777F. A légitársaság fokozatosan cseréli le Airbus A330F repülőgépeit a nagyobb befogadóképességű és hatótávolságú Boeingekre.

Egy Boeing 777-200LR-t rendel a Turkmenistan Airlines

A Boeing és a Turkmenistan Airlines bejelentette, hogy a türkmén légitársaság egy újabb Boeing 777-200LR (Long Range) megrendelésével négygépesre bővíti hosszútávú flottáját.

A listaáron 346,9 millió dolláros megrendelés a szerződés véglegesítését követően kerül be a Boeing megrendelésállományába.

A Boeing 777-200LR 15 843 kilométeres utak megtételére képes, kétosztályos elrendezésben 317 utas szállítására alkalmas fedélzettel.

Forrás: Boeing

Húsz A320neo rendelését jelentette be az Accipiter Holdings lízingcég

Húsz darab Airbus A320neo megrendeléséről állapodott meg az írországi központú, de Hong-Kong-i tulajdonú Accipiter Holdings repülőgéplízinggel foglalkozó cég az európai gyártóval.

Az üzletet már márciusban megkötötték a felek, azonban eddig a megrendelő kilétét nem hozták nyilvánosságra. A hajtóműválasztást később hozza nyilvánosságra a cég.

Embraer E195-E2 üzemeltető lesz a KLM CityHopper

Forrás: Embraer

Tizenöt Embraer E195-E2 repülőgép kötelező érvényű megrendeléséről állapodott meg a KLM a brazil gyártóval. A szerződés szerint a holland légitársaság további 20 példányra szerzett vásárlási jogot.

Amennyiben a légitársaság a teljes mennyiséget lehívja 35 darab kerül az Embraer E-195-E2 típusból a KLM regionális leányvállalatához, a KLM CityHopperhez. A megrendelés teljes értéke listaárakon 2,48 milliárd amerikai dollár.

Tizenöt Mitsubishi SpaceJet M100-ast adott el egy titokzatos észak-amerikai vevőnek a japán gyártó

Grafika: Mitsubishi

A Mitsubishi Aircraft Corporation bejelentette, hogy 15 darab Mitsubishi SpaceJet M100 repülőgép megrendeléséről írt alá szándéknyilatkozatot egy meg nem nevezett észak-amerikai vásárlóval.

A megállapodás szerint amennyiben a szerződést véglegesítik, még csak papíron létező repülőgépek átadása 2024-től esedékes.

Amint korábban megírtuk, az M100-as tervezésébe az elmúlt évek piackutatási eredményei alapján fogott bele a Mitsubishi, ezek alapján egy 76 ülőhelyes, háromosztályos elrendezésű géppel lehet a regionális légitársaságok igényeit a legjobban lefedni. Nem mellesleg az amerikai légicégek is – amelyek a legnagyobb vevőknek számítanak – hasonló méretű gépet keresnek, mivel a pilótákkal kötött megállapodások tiltják a 76 székesnél nagyobb, 39 tonna legnagyobb felszállótömegnél nehezebb repülők üzemeltetését a regionális útvonalakon.

Tíz ATR 42-600S repülőgépet rendel az Elix Aviation Capital, két darabot az Air Tahiti

Forrás: ATR

Tíz ATR 42-600S megrendeléséről írt alá szándéklevelet a dublini központú, turbólégcsavaros regionális repülőgépek bérbeadásával foglalkozó Elix Aviation Capital lízingcég a francia-olasz gyártóval.

Az ATR szintén a show harmadik napján jelentette be, hogy két példányt rendelt az ATR 42-600S új változatából az Air Tahiti.

A megállapodás az ATR 42-600 új, ‘S’ változatára szól, amely rövid, 1050 és akár 800 méteres futópályával rendelkező repülőtereken is képes fel- és leszállni. Az új változattal több száz olyan kis repülőtér is elérhetővé válik az ATR-repülőgépekkel, ahol a típus eddig nem tudott üzemelni a futópálya rövidsége miatt.

Ezzel az Elix és az Air Tahiti az ATR 42-600 STOL (Short Take Off and Landing) változatának indító vevői lettek. A típusváltozat fejlesztését még nem hagyta jóvá az ATR igazgatósága, de a gyártó már kiajánlhatja a típust az ügyfeleknek. A hivatalos programindítás még az idei évben várható, a repülőgépek 2022 és 2024 között állhatnak forgalomba.

Az ATR ezzel le is zárta jelenlétét a Paris Air Show-n ami az üzletkötéseket illeti. Összefoglaló közleményükben azt írták, hogy összesen 75 repülőgép megrendeléséről állapodtak meg ügyfeleikkel, amelyből 35 darab a kötelező érvényű megrendelés, amelyet a 2. napon a Nordic Aviation Capital adott részükre. Az ATR listaárakon 1,7 milliárd dollár értékben kötött megállapodásokat a légi szalonon.

Kapcsolódó:

Csendes kezdés utáni izgalmak a Paris Air Show második napján