Címlap 2019

Éves cikkek: 2019

Szoftverfrissítés okozhatta a Swiss A220-ainak hajtóműhibáit

Szoftvermódosítás áll az Airbus A220 típust érintő sorozatos hajtóműhibákat vizsgáló amerikai csoport vizsgálatának középpontjában.

Eurocontrol: a 737 MAX hiánya az európai forgalom bővülésére is rányomta a bélyegét

Az Eurocontrol adatai szerint a Boeing 737 MAX földre parancsolása az európai forgalom bővülésére is rányomta a bélyegét, legalább napi 50-60 járatot mondtak le a légitársaságok, amelyeket ezzel a típussal üzemeltettek volna. A pótlás pedig nehézkesen megoldható.

Mostantól nem kell kivenni a laptopokat, tableteket az ellenőrzésnél Ferihegyen

Mostantól nem kell kivenni a laptopokat és tableteket a ferihegyi repülőtéren az utasbiztonsági ellenőrzésnél - közölte lapunkkal a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

A prágai és szófiai Ryanair bázis is a Buzzhoz kerül

A budapesti mellett a prágai és szófiai bázist is átadja a Ryanair a lengyel leányvállalatának, a két kelet-európai központ már november 1-jével a Buzz irányítása alatt működik.

Az Airbust hibáztatja az Indigo a lassú fejlődésért

Az Airbust hibáztatja az IndiGo, amiért a tervezettnél csak kisebb mértékben tudják növelni a kapacitásokat, eközben a cég történelme legnagyobb anyagi veszteségét könyvelte el.

Összes hosszútávú járatára kiterjeszti fapados jegytípusát a Lufthansa-csoport

A német vállalat három hálózatos légitársasága mostantól az afrikai, ázsiai, közel-keleti és dél-amerikai járatain is elérhetővé teszi az Economy Light nevű, csupán kézipoggyászt tartalmazó tarifáját. 

Warranty Manager

Lufthansa Technik AG

Lion Air-katasztrófa: a Boeing, a pilóták és a karbantartók is hibáztak

A katasztrófáról kiadott végleges jelentés szerint a Boeing az amerikai hatóságok megfelelő felügyelete nélkül járt el, és elmulasztotta a repülésirányító szoftverben rejlő kockázatok felfedezését, de a katasztrófához hozzájárult a járat pilótáinak nem megfelelő felkészültsége és a légitársaság karbantartóinak hibája is.

Két Dreamlinert adott el a Boeing Business Jets egy titokzatos VIP megrendelőnek

Két BBJ 787-9 Dreamliner értékesítését jelentette be a Boeing Las Vegasban egy meg nem nevezett, VIP vásárló részére.

Sürgősségi légialkalmassági direktívát adott ki az FAA a GE90-es hajtóművekre

Az FAA sürgősségi légialkalmassági direktívát adott ki a General Electric GE90-es hajtóművekre, miután néhány napja a Thai Airways Boeing 777-300ER repülőgépén működő példány súlyosan károsodott.

Az olaszországi sztrájk miatt a Wizz Air járatai is késhetnek pénteken

A Budapest Airport online járatinformációs rendszere szerint az Alitalia római járatát törölték, a Wizz Air és a Ryanair olaszországi járatai a csütörtök esti állapot szerint elindulnak, de a két fapados légitársaság is arra figyelmeztet, hogy késések, fennakadások fordulhatnak elő pénteken.

Pénzmosás miatt tartóztattak le négy American Airlines légiutas-kísérőt

Pénzmosás gyanújával tartóztattak le négy American Airlines légiutas-kísérőt Miamiban, akik mintegy 20 ezer dollárt akartak az országba csempészni.

Állami kompenzációt kaphatnak az orosz légitársaságok a magasabb kerozinárak miatt

Közvetett elnöki utasításra a közlekedési minisztérium büdzséjéből segíthetik meg az ország légitársaságait.

Az FAA-nek vissza kell állítani a repülőgépek engedélyeztetésébe vetett bizalmat

Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma szerint a Szövetségi Légügyi Hatóságnak (FAA) vissza kell szereznie a repülőgépek engedélyeztetésével kapcsolatban az emberek bizalmát.

Raktáros

Magyar Duty-Free Kft.

Tízezer forint alatti spanyolországi úti célok télre

A fapados repülőjegyek köztudottan a téli hónapokban a legolcsóbbak, ez most sincs másképp: íme néhány spanyolországi város, ahová tízezer forint alatt is eljuthatunk jövő januárban.

Flight Instructors (Single Engine)

Emirates Flight Training Academy (EFTA)

Száz Airbus A320neót rendelt a Spirit Airlines

Száz Airbus A320neo családba tartozó gép vételéről állapodott meg az amerikai Spirit Airlines és az európai gyártó, a diszkont cég mindhárom verziót flottába állítja.

Újabb fél évet csúszhat a Mitsubishi SpaceJet

Immár hatodik alkalommal halaszthatja el a Mitsubishi Aircraft Corporation a SpaceJet típusának forgalomba állítását.

Megszűnik az Air Serbia Nis és Budapest közötti járata

Az útvonal bezárására a dél-szerbiai régió állampolgárai részéről mutatkozó gyér kereslet miatt került sor.

Harminc éve szolgál a Lufthansa egyik első A320-as gépe

Öreg Airbus nem vén Airbus: a német légitársaság egyik legelső Airbus-keskenytörzsűje pont három évtizede került a flottába, ahol jelenleg is aktívan üzemel.

Titokban fejlesztették, és már felszállásra kész a Gulfstream G700-as prototípusa

Bejelentette legújabb generációs üzleti repülőgéptípusát a Gulfstream, a G700 a kínálat felső szegmensét képviseli majd a G650-es utódjaként. A Qatar Airways Executive már le is szerződött tíz példányra.

A lengyel Buzz veszi át a Ryanair budapesti bázisát

Bezárja budapesti bázisát a Ryanair, az ír low-cost légitársaság ferihegyi üzemét lengyel bejegyzésű leányvállalata, a Buzz veszi át egy értesülés szerint.

Alig látható méretűre zsugorodott a Boeing nyeresége

Alig látható méretűre zsugorodott a Boeing adózott eredménye, a cég közlése szerint 2020 végétől havi 14-ről 12-re csökkentik a 787-esek gyártási rátáját, az első 777X átadása pedig tényleg 2021-re csúszik.

Airbus A220 és A321XLR üzemeltető lesz a Czech Airlines

Újabb légitársasággal bővül az Airbus A220 és A321XLR üzemeltetők köre, a Czech Airlines korábbi megrendelését módosítva összesen hét gépet rendelt meg a toulouse-i gyártótól.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

WIZZ Management Trainee Program

Wizz Air Hungary Ltd.

Hangármester

Aeroglobe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

Berendezés karbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

DevOps Engineer

HungaroControl Zrt.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőtéri utassegítő

ASU AMBULANCE Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »