Címlap 2020

Éves cikkek: 2020

Korszerűsítették a forgalmi előtér világítását a debreceni repülőtéren

Korszerű, LED fényforrású világítórendszert telepítettek a Debreceni Nemzetközi Repülőtér forgalmi előterére.

Repülőgép mérnök

Magnus Aircraft Zrt.

Egymilliomodik budapesti utasát köszöntötte az Emirates

Egymilliomodik budapesti utasát köszöntötte a Liszt Ferenc-repülőtéren az Emirates, ezzel fontos mérföldkövet lépett át a Magyarországon járatokkal 2014 óta jelen lévő légitársaság.

Megállapodott a hatóságokkal az Airbus a korrupciós ügyekről

Elvi megállapodást kötött az Airbus a francia, angol és amerikai hatóságokkal az ellene vesztegetés és korrupciós bűncselekmények miatt folyó eljárásban, több milliárd eurós önkéntes bírságot vállalva.

Önkénteseket várnak az új berlini repülőtér tesztelésére

Megnyílt a jelentkezés, mintegy húszezer önkéntest várnak a Berlin-Brandenburg október végére tervezett megnyitása előtti tesztekre, hogy a kilenc év csúszással elkészülő repülőtér zökkenőmentesen kezdhesse meg üzemelését.

Teljesen kivonulhat a repülőgépiparból a Bombardier

Teljesen kivonulhat a Bombardier a repülőgépiparból, elemzők szerint a cégcsoport adósságai csökkentése érdekében eladhatja az utolsóként megmaradt, üzleti- és magángépek gyártásával foglalkozó üzletágát is.

Új légitársaság alapítását „javasolja” az orosz elnök

Új orosz légitársaság létrehozását tervezi az orosz elnök, kifejezetten az ország távol-keleti, nehezen megközelíthető régióinak kiszolgálására.

Jelentősen kibővül a szingapúri reptér 2-es terminálja

A kapacitás növelése és az utasélmény javítása érdekében kibővítik a 2-es terminált a Changi repülőtéren: a munka január végén kezdődik, és a tervek szerint 2024-ig tart, eközben végig üzemel majd az épület. 

További húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkezők vizsgálatát

Az elkövetkező napokban már minden olyan amerikai légikikötőben megkezdik az ellenőrzést, ahová Kína bármelyik részéről érkeznek járatok.

További Boeing 777-es hajtóművek hibáira figyelmeztet az FAA

Az FAA újabb sürgősségi légialkalmassági direktívát adott ki további Boeing 777-esek hajtóműveire, ezzel bővült az érintett GE90-es altípusok listája is.

Rövid távú járatain is bevezeti az üzleti osztályt az Air France

Már foglalhatók üzleti osztályú jegyek az Air France belföldi és regionális járataira, a szolgáltatás február 4-től érhető el.

Már légikatasztrófás szimulátort is ki lehet próbálni

A Flight-nak elnevezett élményprogramban a merész érdeklődők megtapasztalhatják, milyen lehet egy repülőgép-baleset testközelből.

Koronavírus: több légitársaság is óvintézkedéseket tesz, útlemondást biztosít

Több légitársaság is óvintézkedéseket vezet be a kínai Vuhan városából indult, tüdőgyulladást okozó koronavírus miatt, többen díjmentes átfoglalást, illetve teljes visszatérítést biztosítanak az utasoknak.

Kitart a Pratt & Whitney-hajtóművek mellett a Wizz Air

A Pratt & Whitney és a Wizz Air bejelentette, hogy a low-cost légitársaság további 166 darab A320neo típuscsaládba tartozó repülőgépéhez választotta a Pratt & Whitney új generációs áttételes hajtóművét.

Automatikus utasfelvételi opciót vezetett be a Wizz

Új szolgáltatást vezetett be a Wizz Air: az irányonként 1,5 euróba kerülő automatikus utasfelvétel igénylése után a rendszer indulás előtt elvégzi az utas helyett a check-int, és e-mailben kiküldi a beszállókártyát.

Indul az Air India privatizációja, közben megkezdődött a költségek visszafogása

Elkezdődött az évek óta állami kölcsönökön élő indiai nemzeti légitársaság privatizációjára az ajánlatok bekérése, közben a cég rövid idő alatt több milliárd rúpiával akar javítani pénzügyein gépcserékkel és járatnyitásokkal.

Műhelyek vezető/Workshops manager

Aeroplex of Central Europe Kft.

Hálózati szakértő

HungaroControl Zrt.

Lezuhant egy katonai helikopter Horvátországban, a pilóta meghalt

A légierő egyik OH-58 Kiowa könnyű felderítő és futárhelikoptere szenvedett balesetet, a pilóta meghalt, a személyzet másik tagja után még kutatnak. A baleset okát egyelőre nem tudni.

Bombával fenyegetőzött egy utas, mert lekéste a járatát

Bombafenyegetés lett egy lekésett járatból az Egyesült Államokban, a Phoenix Sky Harbour Nemzetközi Repülőtéren lármázó utast végül letartóztatták.

Újabb problémák a Rolls-Royce Trent hajtóműveivel

Soron kívül át kell vizsgálni az A380-asok Trent 900-as erőforrásait, a Boeing 787-esek Trent 1000-esei közül pedig többet át kell cserélni az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség direktívái szerint.

Lezuhant egy repülőgép Afganisztánban

Lezuhant egy repülőgép az afganisztáni Gazni tartomány Deh Yak megyéjében, tálibok által ellenőrzött területen. A tálibok állítása szerint ők lőtték le a Bombardier E-11A-t, az amerikai hadügy egyelőre vizsgálódik.

Alvókapszulában lehet pihenni Isztambul új repülőterén

Néhány órás átszállás esetére jó pihenési lehetőséget nyújt az USB-csatlakozóval és konnektorral felszerelt, tiszta ágyneművel rendelkező minikabin az új törökországi megareptéren.

Új kényelmi csomagot vezet be a Finnair

Limitált kiadású kényelmi csomagot kínál üzleti osztályú utasainak a Finnair a kínai újév tiszteletére.

Újabb baleset Iránban, túlfutott a Caspian egyik MD-83-asa

A leszállást követően túlfutott a Caspian Airlines McDonnell Douglas MD-83 típusú repülőgépe az iráni Bandar Mahshahr reptéren és egy forgalmas közúton állt meg.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Alkatrészjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Jogosított repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép felületkarbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Szállítmányozási ügyintéző

Aeroplex of Central Europe Kft.

Helikopter szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Jogosított repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő (Forgalmi karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS csoportvezető

Aeroplex of Central Europe Kft.

Műszaki ellenőr (ME-G)

Budapest Airport Zrt.

B1/B2 Licensed Engineer

South East Aviation Hungary Kft.
Hirdetés
Translate »