Az Emirates további 90 példányt rendelt a tanúsítás előtt álló 777X típusváltozataiból, a Flydubai Dreamliner üzemeltető lesz, a Sun Express még több 737 MAX-ot kér, az Air Baltic újabb 30 A220-asra szerződött.
Az Emirates az előzetes várakozásokkal összhangban 90 példányra szerződött az új generációs Boeing 777-es típusból, így 205 példányra bővült a rendelésállománya. A Dubai Airshow-n megkötött megállapodás a kisebb befogadóképességű 777-8 változatból 35-re, a nagyobb 777-9-esből 55-re szól.
Az Emirates 1992-ben adott le először rendelést a Boeing 777 típusra, ma közel 150 példányt üzemeltet, döntően a 777-300ER változatból. Az új generációs 777X üzemanyag-hatékonysága és környezetterhelési mutatói a korábbi modellhez képest 25 százalékkal kedvezőbbek, a nagyobb 777-9 kétosztályos elrendezésben 426 utast szállíthat 13 510 kilométeres hatótávolság mellett, míg a kisebb -8-as 395 utassal akár 16 190 kilométeres utak megtételére is képes lesz.
A közlés szerint az első 777-9-es 2025-ben áll forgalomba az Emirates flottájában.
Az amerikai gyártó a tanúsítás alatt lévő típus forgalomba állítási dátumával kapcsolatban a napokban annyit hozott nyilvánosságra, hogy a berepülési program és a tanúsításhoz szükséges dokumentációs folyamatok haladnak, és hamarosan megkezdődhetnek a hatósági ellenőrző repülések, a forgalomba állítás céldátuma változatlan. Mint korábban megírtuk, a program jelentős, mintegy kétéves késésben van az eredeti tervhez képest, jelenleg 2025-re teszik a forgalomba állítását.
It all leads up to this: our much-anticipated 777-9 flying demonstration at the #DubaiAirshow. pic.twitter.com/xJokJHioDf
— Boeing Airplanes (@BoeingAirplanes) November 13, 2023
Emellett a dubaji légitársaság további 5 darab 787 Dreamlinerre is szerződött az amerikai gyártóval, rendelésállománya így 35 példányra nőtt a típusból, a korábbi 30 darabos 787-9-es rendelését viszont 20 787-8-asra és 10 787-10-esre konvertálta át.
Belép a szélestörzsű üzemeltetők körébe a Flydubai
Az eddig csak Boeing 737-eseket üzemeltető Flydubai először szerez be szélestörzsű, nagyhatótávú repülőgépeket flottájába: 30 darab Boeing 787-9 Dreamlinert rendelt. A légitársaság jelenleg 79 Boeing 737-est üzemeltet, és további 137 példányra van megrendelése.
A MAX legnagyobb változatából is kér a Sun Express
Akár 90 Boeing 737 MAX repülőgéppel bővíti flottáját a Turkish Airlines és a Lufthansa közös vállalata, a Sun Express. A Dubai Airshow-n bejelentett megállapodás 28 darab 737-8 és 17 darab 737-10 változat kötelező érvényű megrendeléséről szól, emellett még 45 repülőgépre tartalmaz opciót.
A légitársaság korábban már rendelt 42 darab 737-8-ast, amelyből eddig kilencet vett át, a cég a következő évtizedben több mint kétszeresére növeli flottáját, amely 2033-ra eléri a 150 példányt. Az akár 230 üléses 737-10-es változat üzembe állításával pedig tovább növeli kapacitásait a Sun Express.
A Royal Jordanian megerősítette két 787-9-esre vonatkozó korábbi megrendelését, és további négy példányt rendelt a típusváltozatból.
A Royal Air Maroc szintén két 787-9-esre szóló korábbi megrendelését erősítette meg.
Az Egyptair ugyancsak a légiszalon idején 18 Boeing 737-8 bérletéről írt alá megállapodást a Steven F. Udvar-Házy vezette Air Lease Corporation lízingcéggel.
Az Air Baltic és az Airbus bejelentette, hogy a légitársaság 30 darab A220-300-assal növeli flottáját. Jelenleg 44 példányt üzemeltet, és az új szerződéssel immár összesen 80-ra van kötelező érvényű megrendelése, a közlés pedig arra utal, hogy további 20 darabra szóló opciót is tartalmaz a megállapodás.