Kárpáti Dániel
Minden típusából többet gyárt havonta 2023-tól az Airbus
Alig másfél éven belül minden kereskedelmi típusából többet gyárt majd az Airbus, mert úgy érzékeli, hogy napról napra egyre nagyobb az igény a repülőgépeire.
Leállt az olasz Blue Panorama Airlines
Minden járatát felfüggesztette a légitársaság, lapértesülés szerint a legtöbb utasát hazaszállította, a külföldön rekedteket pedig más járatokra foglalta át.
Milliárdos kárt okoznak a Boeingnek a 787-esek gyártási hibái
A gyártó becslése szerint átlépheti az egymilliárd dollárt a Dreamliner gyártási hibáiból fakadó kár, és egyelőre nem tudja, mikor indulhatnak újra az átadások.
Megnyílt a felújított Skycourt prémium váró a Liszt Ferenc-repülőtéren
Megújult a Skycourt galériáján lévő lounge, amelyet többek közt az üzemeltető Airport Service által kiszolgált légitársaságok üzleti utasai vehetnek igénybe.
Beperelte a Boeinget a LOT a 737 MAX hibái miatt
Nem sikerült a peren kívüli egyezség, ezért a légitársaság keresetet bírósági keresetet nyújtott be a gyártó ellen, 250 millió dollár kártérítést követelve.
Csak 2025-re érheti el Európa a járvány előtti utasforgalmat
Az európai repülőterek szervezete szerint csak 2025-re éri el a kontinens a 2019-es utasszámot, jelenleg a nem uniós légikikötők forgalma erősebben bővül.
Fél év alatt hatezer embert venne fel az Emirates
Folyamatosan emelkedik a légi utasok száma, ezért a dubaji légitársaság globálisan pilótákat, légiutas-kísérőket és karbantartókat egyaránt keres.
Újabb beutazási részletszabályokat ismertetett az USA
A november 8-i határnyitás előtt további részletek derültek ki az Egyesült Államok beutazási szabályaiból. Később kiderült, hogy az uniós Covid-igazolványt is elfogadják igazolásként.
Aggódnak a lízingcégek az Airbus A320-as gyártásának felpörgetése miatt
A nagy lízingcégek úgy látják, hogy túl optimista az Airbus, de a gyártó szerint várakozásai megalapozottak, nem túlzás 2023-ban havi 72 A320-ast készíteni.
Prémium várót nyitott Gatwicken az Easyjet
A fapadosok között egyedülálló, hogy reptéri várót nyitott a cég, de a létesítményt más légitársaságok utasai is használhatják.
Nyereséggel zárták a negyedévet a nagy amerikai légitársaságok
A kormányzati támogatásokkal mind az USA négy nagy légitársasága nyereséges volt az időszakban, de a teljes év még többüknél veszteséget mutat.
Becsődölt a Frankfurt-Hahn-repülőtér
Csődöt jelentett a Frankfurttól nyugatra lévő Hahn-repülőteret üzemeltető cég, amelynek élére csődbiztost neveztek ki.
Megvenné az El Al az Arkiát
Bár a járvány miatt súlyos veszteségeket halmozott fel, az El Al tárgyalásokat kezdeményezett, hogy felvásárolja kisebb versenytársát, az Arkiát.
Aláírták az EU és Katar közötti légügyi egyezményt
Több évnyi tárgyalás és előkészítés után írták alá a szerződést, de néhány EU-tagország esetében egyelőre korlátozások maradnak érvényben 2024-ig.
ITA Airways néven és saját arculattal repül majd az új olasz nemzeti légitársaság
Egyelőre még Alitalia-festésű gépekkel, de a megszerzett régi márkát elhagyva ITA Airways néven működik a cég, amely kék alapszínű flottával üzemel majd, jegyeket már az új honlapon lehet venni.
November 8-tól fogad oltott turistákat az Egyesült Államok
Újabb részletek derültek ki az USA nyitásáról, a Fehér Ház bejelentette, hogy november 8-tól léphetnek be a koronavírus ellen beoltott turisták.
Vádat emeltek a Boeing 737 MAX fő tesztpilótája ellen
Többrendbeli csalás miatt emeltek vádat a Boeing 737 MAX egykori fő tesztpilótája ellen, mert a gyanú szerint elhallgatta a hatóságok és a légitársaságok előtt az átesésvédelmi rendszer valódi természetét.
Leáll az Alitalia, és elindul az ITA
Több évnyi csődhelyzet után október 15-én teljesítette utolsó járatát az Alitalia, de az olasz kormány által alapított új cég, az Italia Trasporto Aereo révén nem marad nemzeti légitársaság nélkül Olaszország.
Ezúttal titán alkatrészekkel van gond a Boeing 787-esekben
Hírek szerint a Dreamliner gyártási folyamatainak áttekintésekor újabb problémákat találtak, a Boeing legkorábban novemberben kezdheti újra az átadásokat.
A Singapore Airlines is újra forgalomba állítja néhány A380-asát
Egyelőre csak a londoni útvonalán, de a Singapore Airlines ismét üzembe állítja a járvány miatt parkolópályára tett óriásgépeinek egy részét.
Nyitnak a távol-keleti országok, lassan újraindulhat a turizmus a régióban
Egyre több távol-keleti ország kezdi meg az óvatos nyitást, de a légitársaságoknak még nincs okuk fellélegezni, tízmilliárd USA-dollár értékű veszteség éri őket.
Oltóponttá alakítják az Air New Zealand egyik Boeing 787-esét
Az Air New Zealand az ország járványügyi hatóságának rendelkezésére bocsátotta egyik Dreamlinerét, hogy annak üzleti osztályán adják be a jelentkezőknek az oltást.
Airbus vs Boeing – Szeptember sem hozott változást az erőviszonyokban
Viszonylagos csend van az Airbus és a Boeing háza táján, az amerikai gyártó eladásokban továbbra is erősebbnek látszik, átadásokban viszont az európai cég helyzete stabilabb.
Kevés a munkavállaló, jelentősek a fennakadások az új berlini repülőtéren
A járvány miatti papírmunka és a kevés dolgozó miatt a hétvégén komoly fennakadások voltak a Berlin-Brandenburg repülőtéren, a Lufthansa azt kérte, a szokásosnál jóval korábban érkezzenek ki az utasok.
Tíz év alatt a mai mérete négyszeresére bővülne a Wizz Air
Ha beválik az abu-dzabi leányvállalat, akkor a légitársaság további cégeket hozna létre saját légi üzemeltetői engedélyekkel, és egy évtized alatt óriásira növekedne.