Címlap Címkék Budapest Airport (BUD)

Címke: Budapest Airport (BUD)

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Ferihegy, Budapest Airport, (BUD/LHBP) hírek, cikkek

Kapacitást bővít az UIA Kijev és Budapest közötti járatán

Az ukrán légügyi hatóság honlapján közzétett javaslat szerint az UIA a Kijev - Budapest - Kijev útvonalán a járatok számát heti hétről heti kilencre emeli.

Júniustól már naponta négy Aeroflot járat közlekedik Budapestre

Az újabb járatot várhatóan orosz gyártású Szuhoj Superjet (SSJ-100) típussal teljesítik, ami egész évre vetítve mintegy 63 ezer újabb ülőhelyet jelent, összesen közel 400 ezerre növelve az Aeroflot által kínált kapacitást (oda-vissza irányban).

Folytatódik az egyes futópálya felújítása Ferihegyen

Március 12. és június 30. között ismét egy futópályával üzemel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, eközben a Budapest Airport folytatja az 1-es futópálya tavaly megkezdett rekonstrukcióját.

Ferihegyi reptéri hotel: ha most kezdenék, kétszer ekkorát építenének

Jól startolt a budapesti repülőtéren idén év elején megnyílt Ibis Styles Hotel, a vendégeknek tetszenek az egyedi dizájnt kapott szobák és közösségi terek az épületben. A reptér közelségéért cserébe a szálloda a cseppet sem nyugodt környezetnek számító parkoló közepén van.

Az Adria Airways CRJ900-asai repülik az Austrian több budapesti járatát nyáron

Az osztrák légitársaság egyes budapesti járatait is a szlovén regionális jetek teljesítik, több más európai útvonal mellett a 2018 március 25. és október 27 közötti időszakban.

Travel Service: Három új útvonal és 13%-os kapacitásbővítés a nyári menetrendben

Három új célállomásra, Barcelonába, Tiranába és Marsza Alamba indít járatokat a Travel Service, illetve több, már hagyományosnak mondható útvonalán sűríti charterjáratait a cég a nyári menetrendben.

Először járt Ferihegyen a Travel Service Boeing 737 MAX 8 repülőgépe

Hétfőn a reggeli órákban először szállt le a budapesti repülőtéren a Travel Service (Smartwings) új generációs hajtóművekkel felszerelt Boeing 737 MAX 8 típusú repülőgépe.

Budapest Airport: Bangkok, Delhi, és Los Angeles is nagyon hiányzik a célállomások közül

A Budapest Airport kereskedelmi igazgatója szerint Bangkok, Delhi és Los Angeles is nagyon hiányzik a budapesti célállomások közül, de Mumbaiba, Tokióba, Belfastba, Szöulba, Sanghajba és Newcastle-be is szeretnék, ha lenne közvetlen összeköttetés.

Utazás 2018: A díszvendég Marokkó, jöhet a Royal Air Maroc

A 2018-as Utazás kiállítás belföldi díszvendége Hévíz, a külföldi Marokkó, Kamal Arifi, a Marokkói Királyság képviselője szerint a meglévő két diszkont járat (Marrákes és Agadir) mellett zajlanak a tárgyalások a Royal Air Marockal egy újabb közvetlen járatról.

Budapest Airport: frissítést kap a 2. Terminál

Május végéig 3000 négyzetméteren kicserélik a 2A Terminál elhasználódott padlóburkolatát, valamint még idén számos további, az utasok kényelmét szolgáló átépítést és felújítást hajt végre a Budapest Airport.

Átlag felett növelte forgalmát tavaly Budapesten a Cargolux

Jelentősen nőtt tavaly a légiáru forgalom Budapesten, ebben a luxemburgi cégnek igen nagy szerepe volt. A 2019 nyarán megnyíló 'Cargo-City' tovább javíthatja Ferihegy versenyképességét a légiáru szegmensben.

Közvetlen buszjárat indul Ferihegyre Pozsonyból

A RegioJet busz- és vasúttársaság közvetlen napi buszjáratot indít Pozsony és a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között, a fapados légitársaságok utasainak igénye miatt.

Teherán és Budapest között indít járatot az Iran Air

Az iráni légitársaság járatai 2018 március 31-től október 27-ig hetente egy alkalommal, szombatonként repülnek Budapestre.

Elfogtak két reptéri csomagfosztogatót

A gyanúsítottaknál a rendőrök házkutatást tartottak, ahonnan előkerült több ellopott tárgy.

Gálaünnepségen díjazta 2017 legjobbjait a Budapest Airport

A repülőtér üzemeltetője így kívánta elismerni azoknak a légitársasági-, logisztikai és kereskedelmi partnereknek a teljesítményét, akik 2017-ben jelentős mértékben hozzájárultak a budapesti repülőtér 14,5 %-os forgalomnövekedéséhez.

A valaha mért legnagyobb januári utasszámot regisztrálta a Budapest Airport

Tizenhét százalékkal több utas használta a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret januárban az előző év azonos hónapjához képest, növekedett a fel- és leszállások száma is.

Soron kívüli vizsgálatot rendelt el az NFM Ferihegyen

Soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a ferihegyi földi kiszolgálóknál a hatósági jogkört gyakorló Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - közölte a szaktárca.

Kiborult a bili a ferihegyi csomagfosztogatások miatt

Az egyik meglopott utas a Budapest Airport Facebook oldalára azt posztolta, hogy "Ez a LEGROSSZABB reptér a világon".

Amman és Budapest között indít járatot a Ryanair

Jordániába indít járatot a 2018-as téli menetrendi időszakban a Ryanair Ferihegyről, a gépek hetente kétszer közlekednek majd a magyar és a jordán főváros között.

Budapestről indíthat transzatlanti járatokat a Norwegian

A nagy hatótávolságú A321LR típussal a norvég diszkont légitársaság például Budapest és az Egyesült Államok közötti járatokat is indítana.

VIP szolgáltatást indított a Budapest Airport

Luxustranszfer akár a repülőgépig, kíséret a repülőtéren, külön utasbiztonsági csatorna, exkluzív váró - többek közt ezeket a szolgáltatásokat élvezhetik a VIP csomagra előfizető ügyfelek.

Hivatalos: Budapesten a Qatar Airways Dreamlinere február végén

A Budapest és Doha között megnövekedett utasigényekre reagált a Qatar Airways azzal, hogy Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépet állít forgalomba néhány budapesti járatán február végén.

Krakkóba indít járatot Budapestről a LOT

A LOT májustól hetente hat menetrend szerinti járatot fog üzemeltetni a Budapest-Krakkó útvonalon.

Lebontották a Pier B-t Ferihegyen építő darukat

Az épület tetőszerkezete január végére teljes mértékben elkészül, így a daruk helyett már a belső munkákra került át a hangsúly.

Dreamlinerrel teljesíti egyes budapesti járatait a Qatar Airways február végén

Négy alkalommal, február 25 és 28 között Boeing 787-8 Dreamliner típusú repülőgéppel teljesíti QR201/202-es számú, Doha - Budapest - Doha járatait a Qatar Airways.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Lead Engineer B2

Aeroplex of Central Europe Kft.

Check Supervisor

Aeroplex of Central Europe Kft.

WIZZ Management Trainee Program

Wizz Air Hungary Ltd.

Junior SOC Analyst

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri utassegítő

ASU AMBULANCE Kft.

Hangármester

Aeroglobe Kft.

B1 Repülőgép-szerelő

Aeroplex of Central Europe Kft.

CRS kiadó

Aeroplex of Central Europe Kft.

Lead Engineer B1

Aeroplex of Central Europe Kft.

DevOps Engineer

HungaroControl Zrt.

Berendezés karbantartó

Aeroplex of Central Europe Kft.

B2 repülőgép-műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés
Translate »