Címlap Címkék Csőd

Címke: csőd

Fura elképzelések mentén indítaná újra egy amerikai befektető a Wow Airt

Az új Wow Air áruszállításra is fókuszálna, minden utasának lounge belépést biztosítana, a fedélzeti menüt 3 Michelin csillagos séf állítaná össze, biometrikus azonosítással 8 perc alatt szállítaná be az utasokat a járatokra, kezdetben két, hosszú távon 10-12 géppel üzemelne a légitársaság.

Leáll az Aigle Azur

Péntek este teljesen leáll az Aigle Azur, amely korábban pár járatát már törölte, és a jegyek értékesítését sem tervezte szeptember 10-e után.

Újabb légitársaság dobta be a törölközőt, leállt az Avianca Brazil

Felfüggesztette a 2018 vége óta csődvédelem alatt működő Avianca Brazil légitársaság légi üzemeltetői engedélyét az ország polgári légügyi hatósága, az ANAC. 

Lecsapnak a rivális indiai cégek a Jet Airways gépeire és dolgozóira

A rivális indiai légitársaságok átveszik a becsődölt és működését múlt héten felfüggesztő Jet Airways repülőgépeinek és alkalmazottainak egy részét, ahogy a szabadon hagyott útvonalakat és leszállási résidőket is igyekeznek betölteni.

Négy hónap alatt négy nagyobb légitársaság vérzett el 2019-ben

Csak ebben az évben a Jet Airways-zel együtt eddig négy komolyabb légitársaság dobta be a törölközőt, többségük európai volt, egy év alatt már 15 nagyobb cég szűnt meg a világon, ám többségében európaiak.

Törölte összes nemzetközi járatát az indiai Jet Airways

Nem indulnak el a légitársaság Amszterdamba, Párizsba és Londonba tartó járatai sem a csütörtök esti bejelentés szerint, de az Indiába visszatérő járatok még menetrend szerint megérkeznek.

Öt ok, amiért elbukott az izlandi Wow Air

A költségek kordában tartásának hiánya, nem megfelelő készpénz-gazdálkodás, a széles törzsű gépek üzembe vétele - többek közt ezen okokból ment csődbe a fapados az igazgatótanács volt tagja szerint.

Leállt az izlandi Wow Air

Összeomlott az izlandi low-cost: beszüntette működését és törölte összes járatát a Wow Air 2019. március 28-tól.

Törölte összes mai járatát az izlandi Wow Air

Minden járatát törölte a Wow Air 2019. március 28-án csütörtökön, a cég közlése szerint addig, amíg sikerül megegyezni a potenciális befektetőkkel.

Itt a vége: Felszámolják a Germaniát

Az utolsó érdeklődő is elállt a vételi szándékától, így most már biztosan megszűnik a német légitársaság, amelynek karbantartóvállalatára sem sikerült jelentkezőt találni.

Germania-csőd: Már csak egy vevőjelölt van

Visszavonta ajánlatát két érdeklődő, a megmaradt egyetlennel tovább tárgyal a felszámoló, ha viszont március végéig nem sikerül eladni a leállt légitársaságot, akkor részenként próbálja meg értékesíteni.

Eurocontrol: csökken az európai légiforgalom bővülési üteme

Az Eurocontrol legfrissebb jelentése szerint csökken a légiforgalom növekedésének mértéke az elkövetkezendő 7 évben.

A csődök miatti kapacitáshiányt kihasználva növekszik a GetJet

A litván wet-lease és charter specialista légitársaság az A330-as után három újabb A320-assal bővíti kapacitásait.

Csődbe ment a flybmi regionális légitársaság

Minden járatát törölte, és csődeljárást kért maga ellen a brit regionális légitársaság.

Esély nyílhat a csődbe ment Germania újraindulására

A leállított német légitársaság felszámolóbiztosa közölte, hogy befektetőkkel tárgyal, elsődleges célja a cég üzemkészségének megőrzése, ezért egyben tartják a flottát és senkinek sem mondtak még fel.

Mégis leállt a Germania

Csődöt jelentett a Germania, a légitársaság február 4-ről 5-re virradó éjjel a légitársaság leállította üzemelését.

Csődbe ment a Tajik Air

Leállt Tádzsikisztán állami tulajdonú légitársasága, a helyzet komoly gondot okoz a belföldi közlekedésben az ország földrajzi adottságai miatt.

Cáfolja a Hong Kong Airlines, hogy pénzügyi gondjai lennének

A HNA-csoporthoz köthető légitársaság egyes hírek szerint nagy bajban van, a leállás csak idő kérdése, a cég azonban következetesen cáfol.

Ezektől a légitársaságoktól búcsúztunk el 2018-ban

Tavaly világszerte 40 légitársaság ment csődbe, szüntette be ideiglenesen, vagy véglegesen üzemelését, illetve olvadt be más cégekbe: összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

Újabb európai légitársaság vált fizetésképtelenné

Folytatódik a 'véres ősz' 2018 telén is az európai légitársaságok körében. December 5-én csődeljárást kezdeményezett maga ellen a PrivatAir charter és wet-lease légitársaság svájci és német tagvállalata is.

Bedobta a törölközőt a Small Planet Airlines

A litván Small Planet üzemelési engedélyét felfüggesztették a hatóságok, ezzel a teljes cégcsoport leállt.

Egy napra teljesen leáll az Aerolíneas Argentinas

November 26-án hétfőn minden járatát törölnie kell az Aerolíneas Argentinasnak, az argentin szakszervezetek összehangolt munkabeszüntetési akciója miatt.

A Norwegian, vagy a SAS csődbe megy idén télen O’Leary szerint

Nehéz téli időszak vár az európai légitársaságokra a Ryanair vezérigazgatója szerint.

Felfüggesztette működését a ciprusi Cobalt Air

A pénzügyi gondokkal küzdő cégnek nem sikerült megegyezni a kiszemelt európai befektetőkkel, így kénytelen leállítani járatait.

Csődöt jelentett a Primera Air

Csődöt jelentett a Primera Air, a Scandinavia és Nordic leányvállalatok beszüntetik a működést, a cégek elkezdték megszervezni külföldi dolgozók hazaszállítását.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Repülőgép szerelő tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Planning Officer

Skyways Technics

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Utasbiztonsági koordinátor

Bud Security Kft.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Légiforgalmi rendszer-tervező

HungaroControl Zrt.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »