Címlap Címkék Kormány VS Reptér

Címke: Kormány VS Reptér

Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanácsot hozott létre az ITM

Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanácsot hozott létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a testület feladata a légiközlekedés területén felmerülő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt kérdések egyeztetése.

BUD-utasforgalom: hat százalék alatti növekedés az első negyedévben

Közel 1,2 millió utas fordult meg a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljain márciusban, ez 5,4%-os bővülésnek felel meg az előző év harmadik hónapjához képest.

Kormányinfó: állatokat sem lehetne tartani a ferihegyi fapados bádogterminálban

Élesen bírálta a repülőtéri állapotokat és a repülőteret üzemeltető Budapest Airport tevékenységét, a fejlesztések elmaradását, halogatását a Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón.

89. lett a Budapest Airport az idei SkyTrax-felmérésen

Hatodik alkalommal is a legjobb reptér lett a kelet-európaiak között Ferihegy, az összetett százas listán tavalyhoz képest egy helyet javítva 89. helyet érte el a világ repterei között a Budapest Airport a SkyTrax nemzetközi felmérésen.

Együttműködési megállapodást kötött az ITM és a főpolgármesteri hivatal a ferihegyi zajcsökkentésről

Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a főpolgármesteri hivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérrel összefüggő éjszakai zajcsökkentésről.

Hosszú hétvége = teltházas parkolók a repülőtéren

Március 15-én pénteken 44 746 induló és érkező utas fordult meg Ferihegyen, a repülőtér parkolói időszakosan megteltek, június elejére a reptérüzemeltető 670 férőhelyes bővítést ígér, emellett a terminálon dolgozók számára elkülönített parkoló létesítését is tervezi.

Megtelt a Holiday Parkoló Ferihegyen

Megtelt a budapesti Liszt Ferenc Repülőtér Holiday Parkolója, az utasokat és a munkába érkező dolgozókat zárt sorompók fogadták március 15-én pénteken dél körül.

971 ezer utas fordult meg Ferihegyen februárban

Lassult a budapesti repülőtér utasforgalmának bővülése februárban, az előző évhez viszonyítva 6,7%-os volt a növekedés, a légiáru-forgalom 3,6%-kal csökkent.

Főpolgármester: elvi megegyezés született az éjszakai repülési tilalom bevezetéséről

Az éjszakai repülés főleg a mélyalvás időszakában probléma, és szeretné a javasolt - éjféltől reggel ötig tartó - repülési tilalmat reggel hat óráig kitolni.

A Budapest Airport légiáru-elosztó központ szerepére tör a régióban

A magyar-kínai logisztikai együttműködés további bővítése és új lehetőségei is szerepeltek az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés keretében Budapesten megrendezett közös logisztikai és légiáru-szállítási fórum napirendjén. A cargo fórum időzítése nem is lehetett volna kedvezőbb.

Megkezdődtek a tárgyalások a repülőtér zajcsökkentése érdekében

A rövid távú javaslat szerint a mélyalvás időszaka alatt, éjfél és reggel 5 óra között mindenféle repülés tiltott lehet a Ferihegyi repülőtéren, hosszabb távon az áruszállító járatokat elköltöztetnék egy távolabbi repülőtérre.

Rászakadt a plafon egy brit utasra Ferihegyen, az RRI nyomozást indított

A repülőtér 2B terminál érkezőszintjén a poggyászkiadó szalagoknál körülbelül két négyzetméteres felületen leszakadt az álmennyezet, ami megsebesített egy brit állampolgárt.

A turisztikai ágazat Ferihegyen tartaná a fapadosokat

Taktikailag elhibázott lépés lenne, ha a fapados repülőgépeket kitelepítenék a fővárosból, mivel a beutazóturizmus még mindig Budapest-központú - nyilatkozta az egyik turisztikai szervezet vezetője.

Új kordonrendszert telepített a Budapest Airport a 2-es terminálra

Új kordonrendszert telepített a repülőtér üzemeltetője a 2-es terminálon az utasfelvételi pultokhoz, a közeljövőben pedig az útlevélkezeléshez és biztonsági ellenőrzéshez is hasonlót telepítenek.

Főpolgármester: a kanadai nyugdíjalap nem jó tulajdonosa a budapesti reptérnek

A főpolgármester üdvözölné, ha a kormány azon törné a fejét, hogy visszaszerzi a repülőteret, de rövid távon az előző kormány által megkötött, előnytelen privatizációs szerződés módosításáról kezd tárgyalásokat a kormány és a városvezetés a Budapest Airporttal.

Főpolgármester: legyen éjszaka repülési tilalom Ferihegyen!

Teljes éjszakai repülési tilalmat vezettetne be Tarlós István budapesti főpolgármester a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A jövő nemzedékek szószólója is nekiment Ferihegynek zajügyben

A légiforgalmi jogi szabályozás átfogó felülvizsgálatát kéri az illetékes minisztertől a jövő nemzedékek szószólója, Bándi Gyula.

Guller Zoltán: érdemi együttműködésre van szükség a repülőtér fejlesztése érdekében

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetője szerint  érdemi együttműködésre van szükség ahhoz, hogy a jövőben egy nemzetközi színvonalú, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, Magyarországhoz méltó reptér fogadja az utazókat.

Már januárban meghaladta az egymilliót a budapesti repülőtér utasforgalma

Már januárban meghaladta az egymilliót a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér utasforgalma, de a növekedés mértéke jóval gyengébb volt mint tavaly ilyenkor. A szállított áru mennyisége 6,4%-kal kevesebb volt januárban.

ITM: fővárosi szinten egyeztetnek a repülőtéri zajterhelésről

A Fővárosi Önkormányzat, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Budapest Airport Zrt., a HungaroControl Zrt. és az érintett civil csoportok képviselőinek bevonásával zajlanak egyeztetések a repülőtér működésével összefüggő zajterhelésről.

190 millió eurót költöttek az utasok a ferihegyi üzletekben tavaly

Több mint 60,6 milliárd forint forgalmat regisztrált a Budapest Airport 2018-ban a repülőtéren működő kereskedelmi egységekben, az utasok 22 százalékkal költöttek többet a terminálokon ételekre és italokra, mint előző évben.

Tavalyi rekordévét ünnepelte a Budapest Airport és díjazta partnereit

Látványos show elemekkel tűzdelt, exkluzív gálaest keretében ünnepelte a repülőtér 2018-as teljesítményét a Budapest Airport csütörtökön, a rendezvényközpontként használt 1-es terminálon. Íme a díjazottak.

Így látja a budapesti reptér állapotát a Miniszterelnökség helyettes államtitkára

Komoly kritikát fogalmazott meg lapunkhoz eljuttatott levelében a repülőtéren uralkodó állapotokról dr. Schneller Domonkos, a főváros és az agglomeráció fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár.

6,5 milliárd forintból fejleszti a repülőtér meglévő épületeit a Budapest Airport

Az új terminál 2024-es felépítéséig további 6,5 milliárd forintból fejleszti a meglévő terminálon a csomagkezelési és utasforgalmi kapacitásokat.

Kínai gyorsvasút-építési érdek útjában állhat a ferihegyi parkolóház

A HVG megszerzett egy dokumentumot, amely szerint egy kínai konzorcium a MÁV-vonalaktól független gyorsvasutat építene a Keleti pályaudvar és Ferihegy között, a reptéri végállomás pont a tervezett parkolóház helyén lenne.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Légiforgalmi irányító

HungaroControl Zrt.

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Áramlásszervező

HungaroControl Zrt.

Planning Officer

Skyways Technics

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »