Címlap Címkék Turkish Airlines

Címke: Turkish Airlines

A Boeing-megrendelések lemondásával fenyeget a török elnök

Miután kizárta az USA a törököket az orosz légvédelmi rendszer megvásárlása miatt az F-35-ös vadászgép-programból, Erdogan bejelentette, hogy "átgondolják" a csaknem száz darab 737-esre, 787-esre és 777-esre szóló megrendelést.

Versace kényelmi csomagok kerültek a Turkish fedélzetére

Először került Versace kényelmi csomag egy repülőgép fedélzetére, ezzel a Turkish Airlines bebizonyította, hogy vezető légitársaságok csoportjába kíván tartozni. A business osztály mellett az economy üléseken is újdonságok várják az utasokat.

Megolvadt a Turkish Airlines vadonatúj Dreamlinerének ablaka

A napokban érkezett meg Isztambulba a Turkish Airlines első Boeing 787-9 Dreamlinere, máris javítást kell végrehajtani a repülőgépen, mert megolvadt az egyik ablaka.

Átvette első Boeing 787-9 Dreamlinerét a Turkish Airlines

Átvette első Boeing 787-9 Dreamliner repülőgépét a Turkish Airlines.

Ismét a Qatar Airways lett az év legjobb légitársasága a Skytrax szerint

A Qatar Airways lett a világ legjobb légitársasága 2019-ben is a Skytrax elemzőcég felmérése szerint, a második helyen a Singapore Airlines, a harmadik helyen az ANA All Nippon Airways végzett.

Öt légitársaság, amely remek stopover lehetőséget kínál

Új országot felfedezni jó, egyszerre többet pedig még jobb: még öt légitársaság amely különleges stopover ajánlatokat kínál utasainak.
video

Sikeres költözés: teljes fordulatszámon az isztambuli új reptér

Lezajlott a történelmi költözés, immár teljes fordulatszámon pörög az új isztambuli repülőtér, amely a régi Atatürk reptér "IST" IATA kódját is megörökölte.

Légitársaságokat rangsorolt a világ legnagyobb utazási oldala

A világ három legjobb légitársasága sorrendben a Singapore Airlines, a Qatar Airways és az EVA Air lett, az európai légitársaságok közül egyetlen egy fért a legjobb tíz közé - egy low-cost!

Megkezdődött a járatok átköltöztetése az új isztambuli repülőtérre

A korábbi terveknek megfelelően pénteken elkezdődött a járatok átköltöztetése Isztambul új nemzetközi repülőterére.

Utasrosszullét: Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines járata

Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Frankfurt - Isztambul (SAW) járata szombat délután utasrosszullét miatt, a fedélzeten egy idős török férfi lett rosszul, az újraélesztés nem járt sikerrel.

Egyre több ország tiltja ki légteréből a Boeing 737 MAX-eket

Kedden este az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség is bejelentette, hogy közép-európai idő szerint este 8-tól (UTC 19:00) nem repülhetnek a Boeing 737 MAX-ek Európa légterében.
video

Mindig kösd be magad a repülőgépen, akkor is ha nem világít a tabló!

Erős turbulenciába került a Turkish Airlines TK1-es számú Isztambul - New York járatát teljesítő Boeing 777-es, a fedélzeten többen súlyosan megsérültek.

Csak április végén költözhet a Turkish az új isztambuli reptérre

Az eddigi, március végi időpontot sajtóértesülések szerint egy hónappal kitolták, a nemzeti légitársaság nagy költözése 45 óra alatt történik majd meg.

Március 3-án indul a forgalom az új isztambuli repülőtéren

Március 3-án és az azt követő napokban már tényleg megtörténik a forgalom átköltözése a régi Atatürkről Isztambul új óriásrepülőterére.

Elég menő lesz a business class a Turkish A350-esein és 787-esein

Az üzleti osztályon 1-2-1-es elrendezésben kapnak helyet a teljesen vízszintes ággyá alakítható, nagy személyes teret nyújtó business-ülések mindkét típuson.

Összeakasztotta a bajszát a Ryanair és a Turkish Airlines Máltán

Gurulás közben összeütközött a Turkish Airlines és a Ryanair egy-egy Boeing 737-ese a máltai repülőtéren, a balesetben nem sérült meg senki.

Utasrosszullét: Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines járata

Utasrosszullét miatt Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Isztambul (SAW) - Párizs (CDG) járata. Információink szerint egy utast szívinfarktus gyanúval kezelnek. 

Delhiből Isztambulba indít járatot az IndiGo

Még a tavasszal járatot indít a török nagyvárosba az indiai fapados, amely code share megállapodást is kötött a Turkish Airlinesszal.

Ferihegyen hajtott végre kényszerleszállást a Turkish Airlines Bécs-Isztambul járata

Fékszárnyhiba miatt Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Bécsből Isztambulba tartó Airbus A321-ese.

Még két hónappal később pörög fel az isztambuli óriásreptér

Újabb két hónapot csúszik az utasforgalom átirányítása az isztambuli óriásreptérre, a dedikált cargo járatok még akár fél évig is Atatürkön maradhatnak, a két reptér között 150 kamion ingázna folyamatosan.

Hajtóműhiba miatt szakította meg útját a Turkish egyik A321neo gépe

Ismét baj volt a Pratt & Whitney az A320neo típuscsaládra kifejlesztett új generációs, áttételes hajtóművével.

Három Boeing 777F repülőgéppel bővíti cargo flottáját a Turkish Airlines

A januári három után újabb három darab Boeing 777F repülőgépet rendelt a Turkish Airlines a cég cargo flottájának bővítésére.

Megtriplázta adózott nyereségét a Turkish Airlines

Megtriplázta üzemi szintű és adózott nyereségét is a Turkish Airlines a január-szeptemberi időszakban, mivel bevételeik a nagy kereslet miatt megduplázódtak.

Csak év végén költözik az új isztambuli megareptérre a Turkish Airlines

Október 29-én a terveknek megfelelően megnyit az új isztambuli óriásreptér, azonban a Turkish Airlines csak két hónappal később, december 31-én költözteti át járatait. A régi Atatürk repülőtér év végéig még biztosan üzemel. Az építőmunkások sztrájkolnak a rossz munkakörülmények miatt.

Budapest – Mumbai között indíthat légijáratot a Turkish Airlines

A török légitársaság Budapest és az indiai Mumbai között közvetlen járat indítását tervezi mondta el Erdogan, török elnök Budapesten egy sajtótájékoztatón.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

ChangeAir gyakornoki program

HungaroControl Zrt.

Base Maintenance Manager

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Cargo Védelmi ellenőr

Bud Security Kft.

Crew Control Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Planning Officer

Skyways Technics

Éjszakai árufeltöltő-eladó

Memories of Hungary Kft.

Navigation Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Navigator Assistant Student

Wizz Air Hungary Ltd.

Technical Services Engineer

Skyways Technics

Kutatás-fejlesztési szakértő

HungaroControl Zrt.

Navigation Officer

Wizz Air Hungary Ltd.

Raktáros

Memories of Hungary Kft.

Értékesítési tanácsadó

Magyar Duty-Free Kft.

Erősáramú villamosmérnök

Budapest Airport Zrt.

Áramlásszervező

HungaroControl Zrt.
Hirdetés
Translate »