A világszerte egyre növekvő légiforgalommal együtt emelkedik a kritikus intézkedést igénylő járatok száma is. A HungaroControl légiforgalmi irányítói közel negyedmillió repülőgép biztonságos közlekedését segítették az első négy hónapban, miközben egyre több váratlan eseménnyel kellett megküzdeniük – közölte lapunkkal a Magyar Légiforgalmi Szolgálat.
Magyarországon a HungaroControl légiforgalmi irányítói a repülésbiztonság érdekében közel száz alkalommal jelentették különleges intézkedés szükségességét az első négy hónapban.

Az azonnali, kritikus intézkedéseket a repülőgépek műszaki hibája, orvosi ellátásra szoruló vagy éppen másokra veszélyes utasok, kockázatos időjárási körülmények okozták, de az is előfordult, hogy irányítóink egy járat személyzetével nem tudták felvenni a kapcsolatot.
Az idén húsz repülőgépnek kellett a leszállásban elsőbbséget biztosítani orvosi ellátást igénylő utas, öt gépnek pedig a fedélzetén történt rendbontás, garázdaság miatt.
Tíz alkalommal fordult elő, hogy egy járat madárral ütközött, ami műszaki problémát okozhat, ezért ilyenkor biztosítani kell a futópálya azonnali átvizsgálását, illetve fel kell készülni arra az esetre, hogy emiatt a gép azonnali biztonságos leszállást kér.
A tavaszi időszakban gyakran az időjárás miatt kellett úgynevezett kitérő tevékenység végrehajtásában támogatni a pilótákat.
Sokszor okoztak gondot a magyar légtérben azonosítás nélkül repülő légijárművek, amelyek személyzetével a légiforgalmi irányítók nem tudták felvenni a kapcsolatot.
Ezekben az esetekben a HungaroControl a Magyar Honvédség fegyveres légvédelmi készenléti erőit értesíti. Az év első harmadában a vadászpilóták negyvenötször álltak készenlétben, és három alkalommal kellett intézkedniük. A Gripenek felszállása után a kapcsolat minden esetben helyreállt.
A magyar légiforgalmi irányítók nem szuperhősök, de szuperképességekkel rendelkeznek – bármilyen helyzetben képesek biztosítani a magyar légtérben közlekedő repülőgépek utasainak biztonságát – írja a közlemény.
