Johannesburg és Sydney, úton az A350XWB
Megjárta Johannesburgot és ma már Sydneyben folytatja útvonal teljesítő próbáit az ötös számú A350-900XWB prototípus.
Elkészült az első Pilatus PC-24-es
25 ezer néző szeme láttára mutatták be a Pilatus Aircraft első PC-24 típusú üzleti jetjét, mely a berepülési tesztsorozatban vesz részt.
Bombardier Q400-as Kínából
A kedvezőtlen külpolitikai események hatására tárgyalásokat folytat a Bombardier egy kínai gyártóbázis létrehozásáról.
Felfüggesztette működését a Dobroljot
Az uniós szankciókra hivatkozva a diszkont légitársaság európai partnerei sorra felmondták szerződéseiket. A Dobroljot ezért ideiglenesen leállt.
Budapest Airport: kasszasiker lett a Sauska-hónap
A budapesti repülőtér kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a SkyCourtban külön kereskedelmi akciókkal is segítse a hungarikumok bemutatását és eladását.
Az A350XWB vízpróbája videón
Airbus-videó a négyes számú A350-900XWB prototípus vizes futópálya tesztjéről, amelyből az is kiderül, miként varázsoltak a gyáriak vízszőnyeget a gép elé.
Dreamlinerrel kezdi a szeptembert Bécsben a Qatar
Szélestörzsű géppel repüli Bécset szeptembertől a Qatar Airways: elsejétől Boeing 787-8-as érkezik az osztrák fővárosba.
Vadonatúj Boeing 767-es az Air Astanának
Megérkezett Almatiba a kazah nemzeti légitársaság harmadik Boeing 767-300ER típusa, amellyel a meglévő és új hosszú távú járatokra fognak repülni.
Fedélzetfelújítás Qantas módra
Felújítja Boeing 737-800-as flottájának fedélzetét az ausztrál Qantas. A 67 darabos gépparkból 38-at érint a program, melyet 12 hónap alatt végeznek el.
Komoly változások lépnek életbe a Delta útvonalhálózatán
Az amerikai légitársaság 2014 végéig jelentős módosításokat fog eszközölni az útvonalhálózatán, valamint a repülőgépflotta működése is átszervezésre kerül.
Ismét díjat kaptak a ferihegyi tűzoltók
A Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság ismét megnyerte az anna.aero blog FTWA díját, a Pegasus Airlines első járatának köszöntéséért.
Modern EC145 T2-es mentőhelikopterek a DRF Luftrettung-nak
Újgenerációs helikopter: az osztályának legcsendesebbje, megnövelt teljesítménnyel, csökkentett üzemeltetési költségekkel érkezik elsőként a német légimentőkhöz
Növekvő pilótaigényt jósol a Boeing
A Boeing szerint összességében mintegy 1.1 millió pilótára és repülőműszaki szakemberre lesz igény az elkövetkező húsz évben, a legtöbbre Ázsia-Óceániában.
Nyereségessé vált az IAG-csoport
A csoport által közzétett jelentés szerint a társaság árbevétele 6,7 százalékkal 9,2 milliárd euróra nőtt 2014 első félévében.
Erős turbulenciába került a Wizz Air egyik gépe – 2 hete…
Zaklatott levélben számolt be olvasónk a Wizz Air július 19-én történt balesetéről, amelyről csaknem két hete hallgatott a légitársaság.
IAG zöld jelzés az Iberia flottafejlesztésére
Az irányítótestület jóváhagyta a spanyol légitársaság flottafejlesztésének következő fázisát: vadonatúj A330-200-as és A350-900-as Airbusok érkezhetnek.
Lufthansa útmegszakítás: A magyar utasok jártak pórul
Magyar utasok késtek a Lufthansa csütörtöki München - Bodrum járatának Budapesten történt útmegszakítása következtében.
Lezárta rendeléseit az ANA: Airbusok és Boeingek is érkeznek
Negyven darab szélestörzsű Boeingre és harminc darab keskenytörzsű Airbusra véglegesített megrendelést a japán All Nippon Airways.
Nem kímélte vihar a repülőteret sem
Az elmúlt napok viharos időjárása a Ferihegyet sem kerülte el. A Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság viharkárokat számolt fel.
Kijev – Moszkva útvonalat indít a Wizz Ukraine
A légitársaság egyik új Airbus A320 típusú repülőgépe fogja kiszolgálni a Vnukovo Nemzetközi Repülőtérre heti háromszor közlekedő járatot.
Csökkenő árbevétel mellett is javított a Lufthansa-csoport
Az LH csoport január és június között 14,2 milliárd euró árbevételt ért el, 2,1 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszaki 14,4 milliárd eurónál.
Így készült a karbon mintázatú A350XWB festése
Így készült videó az Airbus MSN2-es A350-900XWB prototípusának különleges festéséről.
Dél-Karolinában építi a Boeing a 787-10-est
A Dreamliner gépcsalád leendő leghosszabb törzsű tagját kizárólagosan a Boeing South Carolina üzeme fogja építeni, várhatóan 2017-től kezdődően.
Füstjelzés: Lufthansa útmegszakítás Ferihegyen
Budapesten szállt le csütörtökön, nem sokkal 13 óra után a Lufthansa LH1788 számú, München - Bodrum járata, mert a személyzet füstjelzést észlelt.
Két mentőhelikoptert szállít Oroszországba az Airbus
Két speciálisan felszerelt EC145-ös helikoptert szállít Moszkvába, légimentő feladatok ellátására az európai gyártó, miután megnyerte az állami tendert.


































