Címlap 2020

Éves cikkek: 2020

Megszűnik a Montenegro Airlines

December 26-án leáll leáll a Montenegro Airlines, a veszteségeket felhalmozó nemzeti légifuvarozót felszámolják, és jövő év végére egy új légitársaságot hoznak létre helyette az ország kormányának bejelentése szerint.

Újraindulhatnak az utasszállító járatok az Egyesült Királyság és Szlovákia között

Péntek 0 órától újra közlekedhetnek a polgári utasszállító járatok az Egyesült Királyság és Szlovákia között.

Jóváhagyta a görög Aegean Airlines 120 millió eurós állami megsegítését az unió

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta, hogy a görög állam 120 millió euróval járuljon hozzá az Aegean Airlines feltőkésítéséhez.

Megállapodott pilótáival a Lufthansa a fizetések csökkentéséről

Közel másfél évre szóló megállapodást kötött a Lufthansa vezetése a pilótákat képviselő Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezettel, többek közt a fizetések csökkentéséről.

Több ország lazított az Egyesült Királyságból történő beutazás tilalmán

Belgium és Franciaország enyhített a néhány napja bevezetett, az Egyesült Királyságból érkezőket érintő szigorú tilalmon, Hollandia pedig emellett talán még kiskaput is nyitott.

Jól halad a Boeing tankerdrónjának tesztelése

Először repült légi utántöltésre alkalmas konténerrel a szárnya alatt a Boeing MQ-25 Stingray drón, ami ha beválik, nem kell többet F/A-18-asokat használnia az USA haditengerészetének légi utántöltésre.

Digitális újságok ezreihez ad hozzáférést az Etihad Airways

Az abu-dzabi légitársaság utasai 120 ország 7000 újságját és magazinját olvashatják 60 nyelven, már repülés előtt, de még utána is.

Először készült külföldön függőleges vezérsík a Boeing 787-eshez

Az emírségekbeli Strata az első olyan gyártóvá lépett elő, amely az USÁ-n kívül készít ilyen teljesen összeszerelt fődarabot a Dreamlinerekhez.

Jóváhagyta a LOT állami mentőcsomagját az EU

Versenyjogi ellenőrző szervként az Európai Bizottság áldását adta a LOT mentőcsomagjára, a testület szerint nem torzítja a piaci versenyt az állami cég kormányzati megsegítése.

Boeing 737 MAX 9-eseket vásárol az Alaska Airlines

Újabb megrendelés érkezett a közelmúltban újraengedélyezett Boeing 737 MAX-re: a gyártó régi ügyfele, az Alaska Airlines rendelt 38 darabot a -9-es variánsból.

Ellenzi az Európai Bizottság az Egyesült Királysággal kapcsolatos utazási tilalmakat

Javaslatot adott ki a tagállamoknak az uniós testület az Egyesült Királyságból érkező forgalom minapi felfüggesztése miatt, összehangolt lépéseket és kivételeket szorgalmazva.

Elfogadták az Egyesült Államokban a 900 milliárdos mentőcsomagot

Jóváhagyta az USA Kongresszusa a csaknem 900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programot, amelyből 15 milliárd a légiközlekedésnek jut.

Halasztja repülőgépeinek átvételét az Easyjet, milliárdokat bukhat az Airbus az Air Asia X miatt

Több tucat megrendelt repülőgépét évekkel később veszi át az Easyjet, az Air Asia X pedig elállna a szerződések egy részétől, 5 milliárd dolláros kárt okozva ezzel a gyártónak.

Meddig nem repülhetnek az utasszállító járatok az Egyesült Királyság és Magyarország között?

Több érintett olvasónk is kérdezte, hogy meddig tart az Egyesült Királyság területéről induló utasszállító járatok leszállási tilalma Magyarországon, megpróbáltunk utánajárni.

Szomszédos kerületeket és oktatási intézményeket támogatott a repülőtér üzemeltetője

Nehéz időkben is felelős szomszéd és nagyvállalat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, amely szomszédos kerületeket és oktatási intézményeket támogatott a járványhelyzet miatti visszaesés ellenére is.
video

Átvette első Airbus A330-800neo gépét az Uganda Airlines

Átvette első új generációs Airbus A330-800neo típusú repülőgépét a 2019-ben megalakult Uganda Airlines.

Átvette első Embraer E195-E2-es repülőgépét a Belavia

A fehérorosz Belavia átvette első új generációs Embraer E195-E2-es repülőgépét a brazil gyártó São José dos Camposban működő gyárában.

Amerikai feketelistára került a legnagyobb dróngyártó

A kereskedelmi minisztérium feketelistájára került, de ennek ellenére folytathatja a drónok értékesítését az Egyesült Államokban a kémkedéssel megvádolt DJI.

Napi félezernél is több járatot törölnek az Egyesült Királyság és az EU között

A karácsony előtti időszakban az Egyesült Királyság és az EU közötti járatok törlése érzékenyen érinti a légitársaságokat, mert élénkülő forgalomra számítottak javuló adatok alapján.

Vége az automatizmusnak, ezentúl saját vizsgálatokat is lefolytat az uniós légügyi hatóság

Az uniós hivatal az eddigi gyakorlathoz képest már nem fogadja el automatikusan az amerikai FAA által kiadott engedélyeket, hanem önállóan is vizsgálódik - mondta a hatóság vezetője, aki reméli, az emberek bíznak a hatóság munkájában.

Magyarország sem fogad utasszállító járatokat az Egyesült Királyságból keddtől

Kedden 0 órától Magyarország sem fogad utasszállító járatokat az Egyesült Királyságból, a tilalom a privát, üzleti gépekre is vonatkozik, az áruszállításra viszont nem.

Lengyelország sem fogadja az Egyesült Királyságból érkező járatokat

A lengyel kormányszóvivő hétfőn délelőtt jelentette be, hogy több országhoz hasonlóan Lengyelország is felfüggeszti éjféltől az Egyesült Királyságból érkező utasszállító légijáratok fogadását. 

Lazította volna több tagállam az uniós légicégek tulajdonlási szabályait

Hírek szerint három uniós állam, köztük Magyarország is szerette volna, ha az EU lazít a légitársaságok tulajdonosi összetételének szabályain, de kezdeményezésük nem járt sikerrel.

Építs karriert a Lufthansa Technik Budapestnél!

A vállalat egyedülálló, repülőgép-szerelői (CAT-A) karrierlehetőséget kínál pályakezdőknek és pályaváltóknak, amellyel elsajátíthatják a szakma fortélyait, egészen az alapoktól.
Hirdetés
Translate »